Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)
3. szám - Molnár Béla–Schmitt, Manfred–Jenei Mária: A Duna–Tisza közi hátsági talaj- és felszíni vizek éves hidrodinamikai és hidrokémiai változásai, II.
4 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2006. 86. ÉVF. 3. SZ. rel szemben mindössze 0,41 m volt az ingadozás, tehát jóval kisebb (2. ábra). Igaz, a legmélyebb vízszintet még 2003 novemberében mértük, és ebben az évben a csapadék is kevesebb volt, mint a rá következő két évben. A vízhőmérséklet márciusban 6,0 °C, júliusban és augusztusban pedig 17,0-18,5 °C között alakult, ami a léghőmérséklet változással párhuzamos volt (7. táblázat). 2004-ben a vízhőmérséklet-változás szűkebb határok között alakult, mert csak 6,0-12 °C közötti volt. Ez is nyílván a felszínhez közelebbi víztükörnek az eredménye, amikor is a víz jobban fel tud melegedni. A víz pH értéke egész évben igen kiegyenlített volt, mert 7,23-7,84 között alakult. Ezek az értékek átlagban alig haladják meg a 2004 évi értékeket. A redox-potenciál értékek -20- -71mv közöttiek. Az elmúlt évben valamivel kisebb értékek voltak (-17- -48 mv). Az összsó-tartalom 1280-1544,4 közötti volt, és ez az elmúlt évihez hasonló. 4. Egyéb felszíni megfigyelési pontok vizeinek értékei Csólyospálos községtől D-re földút magasításához az út mellől főleg karbonát-iszapot termeltek ki. Az így keletkezett gödörben egész évben megmaradt a talajvíz. Itt jelöltük ki a Csólyospálos 1 sz. megfigyelő pontot. A víz hőmérséklete itt nyáron igen nagy volt, július 27-én elérte a 33 °C-t, decemberben azonban már mindössze 1,0 °C volt. A felszíni vízhőmérséklet természetszerűen teljes mértékben a léghőmérséklettel párhuzamosan változott (2. táblázat). Az elmúlt évben a legnagyobb hőmérséklet csak 25 °C volt. A víz pH értéke decemberben 7,44, június 30-án pedig 8,86 volt, az utóbbit a párolgás mértéke határozott meg, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy két esetben május végén és decemberben, amikor csapadék esett, és hígult a víz, csökkent a pH érték 7,77 és 7,44-re. Az elmúlt évben nagyobb volt a pH ingadozása, mert 2004, június 23-án elérte a 9,48-at. A víz redox-potenciál értéke -7- -110 mv közötti. Az utóbbi értéket június 30-án mértük. Az elmúlt évben negatívabb értékek is voltak, mert -145 mv-ot is mértünk. A víz összsó-tartalma 784-1057,6 mg/l között alakult. A legkisebb érték márciusban, a legnagyobb decemberben volt. Az elmúlt évben októberben azonban még nagyobb, 1322,4 mg/l érték fordult elő. A víz bepárlódása tehát erősebb volt, mint 2005-ben. Ez szintén a léghőmérséklet alakulásával függ össze, mert 2004. október 12-én 24 °C, 2005. október 29-én pedig csak 11 ° C volt a léghőmérséklet. Az előző gödörtől É-ra kb. 100 m-re szintén az út mellett kisebb karbonát-iszap gödör jött létre. Ez a Csólyospálos 1/1 sz. megfigyelőpont. A víz itt egész évben szinte tejszerű az állandó szuszpendált karbonát iszaptól. Ezt a vizet 2004-ben még nem vizsgáltuk A víz hőmérséklete, mivel a gödörben itt alig 0,2 m mélységű, július 27-én elérte a 36 °C-t. Ez egyben a legmagasabb hőmérséklet, amit a területen mértünk. A víz hőmérséklete egyébként a tőle nem messze lévő Csólyospálos 1 sz. gödörével párhuzamosan változott. Július 27-én a léghőmérséklet is elérte a 34 °C-ot. A pH érték igen tág határok, 8,05-9,95 között változott. Márciusban az első mérésnél 8,16-ot, július 27-én, amikor a léghőmérséklet maximuma volt, 9,18-at mértünk. Minimumát május l-jén, maximumát október 29én érte el. Novemberben azonban már újra 9,08 volt az értéke. Nyilván, a mindenkori csapadék okozta hígítás a pH értéket erősen befolyásolta. A redox-potenciál -63- -167 mv között alakult. Értéke eléggé ingadozott. Az összsó-tartalom változásra is az erős ingadozás volt a jellemző, mert értéke 942,4-2448 mg/l között alakult. A többszöri emelkedést, majd visszaesést a sekély mélységű víznél a csapadék hígító hatása okozta. A csólyospálosi kúttól 70 m-re az egyik semlyékben öntözési célból 10x20 m-es, tehát 200 m 2-es gödröt ástak. Ez a megfigyelési pont volt a Csólyospálos 3 sz. A gödör, mint korábban rámutattunk, karbonát-szelvényt tárt fel, és a talajvizet ez alól, illetve magasabb vízálláskor ebből a gödörből termelték ki. A vízmélység itt az előző gödörnél nagyobb, így a mért értékek is valamivel kiegyenlítettebbek voltak. A vízhőmérséklet 1,0-31,0 °C között alakult, amely teljesen párhuzamos volt a léghőmérséklet-változással. Az elmúlt évben 23 °C-nál nem mértük nagyobb hőmérsékletet. A pH érték márciustól novemberig lassan emelkedett és 7,83-9,07 közötti volt, amely az elmúlt évben többször volt nagyobb, mint 2005-ben. A redox-potenciál -55- -126 mv közötti volt. Az elmúlt évben június 23-án -145 értékű, tehát negatívabb volt, mint 2005-ben. Az összsó-tartalom márciusban 1011,2 mg/l volt, október 29-ig többé-kevésbé lassan emelkedett, és elérte a 1452,8-at. Novemberben visszaesett, és csak 1304 mg/l volt. December 22-én újra 1420 mg/l értékű volt. Az elmúlt évben az összsó-tartalom nagyobb volt, mert értéke a legtöbbször 2000 mg/l felett alakult. A Duna-Tisza közi tavak legtöbbje az utóbbi évtizedekben kiszáradt. A Duna völgyben a morfológiailag mélyebb helyzetben lévő Kelemenszék-tó azonban kivételt képez, mert a 2004-2005 években is víz borította. Ezért e tó vizét is vizsgálat tárgyává tettük. A tó kialakulása, földtani felépítése és vízföldtana korábbról már ismert (Molnár B.- Kúti L. 1978a, 1978b). A tófenékre jellemző, hogy az karbonát-gazdag kőzetlisztből áll. A tóvíz kémiai összetételét Szépfalusi J. (1976a, 1976 b) 1976-ban több hónapon át már vizsgálta (2. táblázat). A csapadék 1976-ban is az átlagnál nagyobb volt, mert Kecskeméten 620 mm-t mértek. A víz pH értéke ekkor 8,6-9,65 közötti volt. Szépfalusi J. július 7-én mérte a legnagyobb, áprilisban és novemberben a legkisebb értékeket. Az összsó-tartalom 1310-14910 mg/l közötti volt. Utóbbi kiugróan magas értékét szintén július 7-én kapta. Mi 2004. október 12-én gyűjtöttük az első vízmintát, majd 2005. március 22-től folyamatosan minden hónapban. Ezen intervallumon belül a következő eredményeket kaptuk: A víz hőmérséklete tavasztól nyár közepéig fokozatosan emelkedett, majd ezt követően csökkent. Július 27-én 35 °C volt a hőmérséklet, ugyanekkor a léghőmérséklet is elérte a 31 °C-t. A pH érték 2004. október 12-én 9,45-tel érte el maximumát, december 30-án 6,81-gyei minimumát, s 2005 március-május között 8,26-8,75 közötti volt. Július 7-december 29. között 9,0 pH feletti, de október 29-én visszaesett 8,93ra. November 25-én újra 9,19 volt. Az október eleji érték nyílván a csapadék hígító hatására vezethető vissza.