Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)

1. szám - Timár Gábor: Az alluviális folyók alaktípusai és a típusok kialakulásának feltételei (Irodalmi áttekintés és gyakorlati következtetések)

8 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2005. 85. ÉVF. 1

. SZ. szon növekedett a kanyarfejlettség, illetve - ha a lejtő elég meredekké vált - előállt a fonatos minta, és ezek az anomáliák addig tartottak, míg a víz el nem mosta a kiemelkedést. Az emelés fenntartásával a fenti anomáliák is állandóvá váltak. Süllyedés esetén a kanyargós, illetve fonatos minta a felvízi, míg a feltöltő, elágazó alak az alvízi oldalon fordult elő, a süllyedés tengelyében pedig A feltöltődés történt. Megjegyzem, hogy a szövedékes alaktípus az alacsony lejtőszög-tartományhoz tartozik, hasonlóan az egyenes mintához, és akkor alakul ki, ha a relatív hordalékhozam nagy. Ouchi (1985) vizsgálta a fonatos mintájú vízfolyások reakcióját is hasonló deformációkra: a kiemelkedési tengelyen teraszképződést, felette meanderező-fonatos átmeneti szerkezetet tapasztalt. 5. ábra. Meanderező folyó kanyarfejlettségének és alaktípusának megváltozása a mederre merőleges vető hatására (Ouchi, 1985, táblázata alapján), a völgylejtés átmeneti növekedése (a) és csökkenése (b) következtében. A számkódok jelentése: la = meanderező folyó, normál kanyarfejlettség; lb = meanderező alaktípus, magas kanyarfejlettség; lc = meanderező alaktípus, alacsony kanyarfejlettség (esetleg egyenes alaktípus) 2 = vándorló vagy fonatos alaktípus; 3 = szövedékes alaktípus. Azt, hogy a meanderező folyónak csak a kanyarfejlettsége, vagy az alaktípusa is változik, az 1.2. pontban leírt környezeti paraméterek döntik el Figyeljük meg a vető alatt (a) illetve felett (b) bekövetkező hordaléklerakódást Az eleve is kis esésű folyók esetében a további lejtőszög- Ez a vonal az eredeti meanderező zónát kétfelé osztja, csökkentés állandó elárasztást, elmocsarasodást, és szőve- a Turcotte (1992) és Stalum (1996) által definiált önszerdékes alakot eredményez (Smith és Smith, 1980). Az emelkedés és süllyedés tengelye mentén rendre bevágódás ill. lerakódás jelzi a hordalékszállítási egyensúly megbomlását. A Tisza medermorfológiájának egyensúlyi állapota Vegyük Schümm és Khan (1972) eredeti diagramját (4. ábra, a 6. ábra „függőleges" síkja), amely megadja a kanyarfej lettség-lejtőszög összefüggést, illetve a fonatos, meanderező és egyenes alaktípusok közötti elválasztóvonalakat. Ugyanilyen elválasztóvonalakat találunk Leopold és Wolman (1957) illetve Ackers és Charlton (1971) grafikonjain is, a mederkitöltő vízhozam és a mederlejtés-értékek által definiált koordináta-rendszerben. Mivel a két grafikon a lejtés eltérő értelmezését adja (völgylejtés és mederlejtés), Schümm és Khan (1972) eredményeit az (1) egyenlet felhasználásával átszámítottam úgy, hogy függőleges tengelyén mederlejtés szerepeljen. így lehetővé vált a két grafikon kombinációja egy „háromdimenziós" diagram formájában, amely a kanyarfejlettséget a mederlejtés és a mederkitöltő vízhozam függvényében ábrázolja (6. ábra). Ahhoz, hogy ezt megtehessem, fel kellett tételeznem, hogy Schümm és Khan (1972) összefüggése alapvetően érvényes valamennyi vízhozam esetén, így az eredetivel hasonló függvények illeszthetők bármely vízhozam-értéknél Leopold és Wolman (1957) valamint Ackers és Charlton (1971) elválasztóvonalai között. Ennek segítségével lehetővé válik, hogy az adott vízhozamhoz tartozó maximális kanyarfejlettség-értéket a 6. ábra szerinti vízszintes, lejtőszög-vízhozam síkra vetítsük, új elválasztóvonalat (szaggatott vonal a 6. ábrán) definiálva (Timár, 2003a). vező meanderezés, és a szervezetlen meanderezés (Timár, 2003a) zónájára - utóbbi azokat a folyókat jellemzi, amelyek esetén a völgylejtés növekedésével a kanyarfejlettség csökken. 6. ábra. Az adott vízhozam mellett maximális kanyarfejlettséget eredményező lejtést mutató (szaggatott) vonal levezetése: a mederlejtés-vízhozam-diagram (Leopold és Wolman, 1957; ill Ackers és Charlton, 1971; 3. ábra) és a mederlejtés-kanyarfejlettség függvény (Schümm és Khan, 1972, nyomán; 4. ábra) kombinációjával. A függőleges tengelyen a kombináció kvalitatív volta miatt nem tüntettem fel egységeket. A 7. ábrát szemlélve érdekes egybeesést állapíthatunk meg: a Tisza esetében a Leopold és Wolman (1957) által leírt meanderező-fonatos átmenet a valódi fonatos minta határával esik egybe, miközben a klasszikus önszervező