Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)
6. szám - XLVI. Hidrobiológus Napok: Szélsőséges körülmények hatása vizeink élővilágára, Magyarországi kisvízfolyások ökológiai viszonyai Tihany, 2004. október 6–8.
45 1993-ban a Tisza folyó középső szakaszán létesített víztározóban (Tisza-tó) hasonló elszaporodását észlelték, mint korábban a Balatonban (HARKA, 1993). A folyó alsó és középső szakaszán, Szerbiában és Magyarországon egyaránt jelen van (GUELMINO, 1994; GYÖRE et al., 2001). Az utóbbi évtizedben a folyami géb a Balatonhoz kapcsolódó vizekben, a Dráva magyar-horvát határszakaszán, valamint a Tiszában és mellékfolyóiban terjed (SALLAI, 2002; HARKA & SALLAI, 2004). A Dunában is tovább halad fölfelé: 2001-ben a folyó szlovák-magyar szakaszán gyűjtötték (STRÁNAI & ANDREJI, 2001; SALLAI, 2003; HOLCÍK et al., 2003), 2003-ban pedig az osztrák határ közelében, a Rába mellékfolyó Dunához közeli alsó szakaszáról is előkerült (GUTI G. személyes közlése). Kessler-géb - Neogobius kessleri (GÜNTHER, 1861) A Duna alsó szakaszáról 1910-ben már a Vaskapu fölött is előkerült, a mai Banatska Palanka településnél (VUTSKITS, 1911). BÄNÄRESCU (1964) szerint a Dunában Moldova Noua településig hatolt fel, RISTIÚ (1977) szerint a Tisza torkolatáig (1. ábra). A Tisza magyar szakaszáról Neogobius kessleri még nem került elő. A Duna Szerbiától Budapestig terjedő szakaszán bizonyító példányai csak 1996-ban kerültek elő (ERÖS & GUTI, 1997), szinte egyidejűleg a szlovákiai kimutatásával (STRÁNAI, 1997; KAUTMAN, 2000). Ausztriában már előbb azonosították ( ZWEIMÜLLER et al., 1996), majd rohamos terjedését tapasztalták. Néhány év alatt a Kessler-géb teljes egészében meghódította a Duna osztrák szakaszát (WIESNER, 2003), és 1999-ben már Németországban is megjelent, ahol először Straubing városánál észlelték a Dunában ( SEIFERT & HARTMANN, 2000). A fölhatolást jelző fontosabb új lelőhelyeket az 1. ábra mutatja be. Feketeszájú géb - Neogobius melanostomus (PALLAS, 1814) Előfordulása korábban a Duna-medencében BÄNÄRESCU (1964), BLANC és munkatársai (1971), valamint MÜLLER (1982) szerint is csupán a folyam deltájára és a Fekete-tenger parti sávjára korlátozódott (/. ábra). Terjedése a Dunában 1997-ben derült ki, amikor előbb Szerbia területén, Prahovo település fölött észlelték (SIMONOVIÚ et al., 1998), majd 3 év múlva Ausztriában, Bécsben is kimutatták (WiESNER et al., 2000). Magyarországon 2001 -ben találtak rá a Budapest fölötti Duna-szakaszon (GUTI et at., 2003), de 2003-ban Budapesttől délre is előkerült. Szlovákiában a Duna szlovák-magyar szakaszán és a Hron folyó torkolati részén 2003-ban igazolták jelenlétét (STRÁNAI & BITTER , 2003). Ausztriában tovább terjed fölfelé a folyón, a közelmúltban már Krems városánál észlelték (WiESNER, 2003). Csupasztorkú géb - Neogobius gymnotrachelus (KESSLER, 1857) A csupasztorkú géb BÄNÄRESCU (1964) szerint a Mostistea és a Calmatui folyók torkolatáig hatolt fel korábban a Dunában (1. ábra). Terjedésére Szerbiában, a folyam Vaskapu alatti szakaszán figyeltek föl, ahol előbb Brza Palanka (HEGEDIS et al., 1991), majd Prahovo településnél gyűjtötték (SLMONOVLT et al., 1998). 1999-ben mintegy ezer folyam km-rel följebb, Bratislava és Bécs mellett is előkerült, s a következő évben újabb példányokat is fogtak a lelőhelyek közelében (KAUTMAN, 2000, 2001; AHNELT et. al., 2001). A ponto-kaszpikus fajok terjeszkedésére a Duna-medencében további példák is hozhatók. Az 1980-as években a magyarországi folyók alföldi szakaszán a halványfoltú küllő - Gobio albipinnatus LUKASCH, 1933 - terjedése és elszaporodása volt tapasztalható. Eredményeként a G. albipinnatus a leggyakoribb Gobio-fajjá lépett elő, miközben a fenékjáró küllő - Gobio gobio ( LINNAEUS, 1758) - szinte eltűnt e helyekről (HARKA, 1996). Csehország délkeleti részén a tarka géb mellett két másik hal, a kősüllő - Sander volgensis (GMELIN, 1789) - és a széles durbincs - Gymnocephalus baloni HOLCÍK & HENSEL, 1974 - új fajként jelent meg az 1990-es években (LUSK et al., 2000). Végül még két gobiida-faj említhető a Fekete-tengerből. Az egyik a szélesfejű géb (ginger goby) - Neogobius eurycephalus (KESSLER, 1874) - amely a Duna-delta vidékén terjed (OTEL et al., 1994), a másik a Szirman-géb - Neogobius syrman NORDMANN , 1840 - amely bár a folyókban még a tenger közelében is ritkaság, 1997-ben Magyarország déli részén, Bajánál került elő a Dunából (GUTI, 1998). Az eddig említett fajok terjeszkedése horizontális jellegűnek tekinthető, hiszen migrációjuk alapvető jellemzője a megtett távolság, amelyhez képest a szintbeli emelkedés csekély. A folyók hegyi szakaszán azonban egy vertikális jellegű migráció is megfigyelhető, amelynek eredményeként egyes alföldi és dombvidéki halak behatolnak a folyók hegyi zónáiba. Értékelés A ponto-kaszpikus gébfajok terjeszkedésének magyarázatára számos feltevés született. Az aktív vándorlással történő spontán terjedés mellett felmerült az akvaristák általi illegális betelepítés, a hajók ballasztvizével történő terjesztés, illetve a hajótesten megtapadó ikraszemek behurcolásának lehetősége is (BÍRÓ, 1972; AHNELT et al., 1998; GUTI, 1999, 2000; LUSK et al., 2000; HOLCÍK et al., 2003). A gébek terjedését vizsgálva szembetűnik, hogy pionír példányaikat általában olyan helyekről mutatták ki, ahol a víz hőmérséklete magasabb a környező víztestekénél. E lelőhelyek olykor hőforrásokhoz kapcsolódnak, többnyire azonban könnyen felmelegedő sekély tavakban, víztározókban, duzzasztott folyószakaszokon találhatók. A Proterorhinus marmoratus első példányát Budapestnél például nem közvetlenül a Dunából, hanem egy hőforrás folyóba vezető árkából fogták, s a Balatonnál is a keszthelyi hévízből került elő. Nagy létszámú populációi az erősen felmelegedő Tisza-tó tározóban, a Körös folyó duzzasztott szakaszán, vagy utóbb a Dyje folyó víztározóiban alakultak ki. A jelenleg élenjáró példányok pedig a Felső-Duna és a Duna-Majna-Rajna-csatoma egymáshoz csatlakozó duzzasztott szakaszain átjutottak el a Rajna vízgyűjtőjébe. A Neogobius fluviatilis tömeges elszaporodását Magyarországon először a Dunánál lényegesen melegebb vizű Balatonban, később az alig 1 méter átlagos mélységű, még a Balatonnál is erősebben felmelegedő Tisza-tó víztározóban észlelték. A Neogobius kessleri, a N. melanostomus és a N. gymnotrachelus pionír populációit ugyancsak hasonló viszonyok között, előbb a Vaskapu környéki Djerdap tározókban, majd bécsi duzzasztott Duna-szakaszon mutatták ki. A Neogobius kessleri esetében is úgy tűnt, hogy a Duna Bratislava és Bécs közötti szakaszán egy izolált populáció él ( ZWEIMÜLLER et al., 1966; AHNELT et al., 1998), de hamarosan kiderült, hogy a faj a folyam teljes magyarországi szakaszán jelen van (GUTI, 2000). Hasonló a helyzet a Neogobius melanostomus esetében is, amelyet a bécsi és Bécs fölötti duzzasztott szakaszokon előbb észleltek, mint a Duna sebesebb folyású szlovák és magyar szakaszán.
