Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)

6. szám - XLVI. Hidrobiológus Napok: Szélsőséges körülmények hatása vizeink élővilágára, Magyarországi kisvízfolyások ökológiai viszonyai Tihany, 2004. október 6–8.

34 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2005. 85. ÉVF. 6. SZ. Odonatológiai értékelés és minősítés Az Ölyvös odonatológiai szempontból gyűjtőmunkánk megindításáig "fehér folt"-nak volt tekinthető. Az 1983-1986 között végzett gyűjtő- és feldolgozómunka eredményeképpen az Ölyvösnek a Bojt és Berettyóújfalu közötti szakaszáról összesen 1135 egyedről (818 hím és 317 nőstény) van adatunk (Dévai Gy. és Miskolczi 1999). Ezek 28 fajhoz (11 Zygoptera, 17 Anisoptera) tartoztak, ami a teljes hazai faunának (65 faj) a 43 %-a, a Magyarországon rendszeresen előforduló fajoknak (59) pedig 47 %-ka! Ez azt jelenti, hogy az Ölyvös a fajokban leggazdagabb hazai gyűjtőhelyek egyikének tekinthető, a tipikus alföldi erek közül pedig mindenképpen az egyik legértékesebbnek minősíthető! A Dévai Gy. és munkatársai (1994) által az UTM rendszerű, 10><10 km-es hálótérképek szerint értékelt országos előfordulási sajátosságok alapján az igen gyakori és a gyakori hazai szitakötőfajok túlnyomó többsége az Ölyvös mentéről is előkerült, mindössze a gyakoriak közül hiányzik 3, elsősorban az igazi állóvizekre jellemző faj. A mérsékelten gyakori hazai fajok közül 9, a ritkák közül 6, a szórványos előfordulásúak közül pedig 19 hiányzik az Ölyvös mentéről. Az ezekbe a gyakorisági csoportokba tartozó szitakötőknek az itteni előkerülési százaléka (44-25-10 %) azonban így is várakozáson felüli, s a két ritka és a két szórványos előfordulású fajnak nemcsak a jelenléte, hanem életerős populációiknak az előfordulása önmagában is az Ölyvös szitakötő-faunájának mindenképpen megőrzendő értékéről tanúskodik. Egy adott terület vagy élőhely természeti értékének objektív biológiai megítélésére törekedve korábban egy olyan minősítési eljárást készítettünk (Dévai Gy. és Miskolczi 1987), amely lényegét tekintve az előfordulási adatoknak a hálótérképek alapján megállapított relatív gyakorisági kategóriái szerint történő értékelés. Az Ölyvös összesített, ill. három vizsgált szakaszának (mintavételi helyszínének) egyedi faunalistája alapján az 1983-1986 között fogott valamennyi példány figyelembevételével (vö. Dévai Gy. és Miskolczi 1999) a következő odonatológiai jellemzés adható. Az Ölyvös böjti szakaszáról 17 faj került elő, amelyek közül az UTM rendszerű hálótérképek alapján értékelt országos előfordulási gyakoriság szerint 9 faj a gyakori, 5 faj a mérsékelten gyakori, 2 faj a ritka, 1 faj pedig a szórványos előfordulásúakat képviseli. A mezőpeterdi szakaszról 20 faj, köztük 1 igen gyakori, 12 gyakori, 5 mérsékelten gyakori, 1 ritka és 1 szórványos előfordulású faj került elő. A berettyóújfalui szakaszról kimutatott 19 faj közül 15 faj tartozik a gyakori, 2 faj a mérsékelten gyakori, 1 faj a ritka, 1 faj pedig a szórványos előfordulású kategóriába. Az adatsorokat összehasonlítva nagyon feltűnő, hogy az Ölyvös teljes vizsgált szakaszáról előkerült fajok száma (28) jóval nagyobb, mint az egyes mintavételi helyszíneké (Bojt: 17 faj, a teljes faunalista 61 %; Mezőpeterd: 20 faj, 71 %; Berettyóújfalu: 19 faj, 68 %), amelyek között - legalábbis a fajszám tekintetében - viszonylag csekély különbség van. A teljes és a helyszinenkénti adatsorok közötti jelentős eltérés a faj együttesek heterogén összetételével magyarázható [a mindhárom helyszínen előforduló fajok száma viszonylag csekély (11 faj, a teljes fajszám 39 %-a), s ugyanennyi a csak egy-egy helyszínen előforduló fajok száma is]. Ezek az adatsorok - elsősorban a jelentős fajszám, ill. a mindenütt jelenlévő ritka és szórványos előfordulású fajok révén - meggyőzően tanúsítják, hogy nemcsak az Ölyvös, hanem annak mindhárom szakasza odonatológiai szempontból igen értékes, I. osztályú (150 pont feletti) minősítést érdemlő biotóp (böjti szakasz: 175 pont, mezőpeterdi szakasz: 172,5 pont, berettyóújfalui szakasz: 155 pont, teljes vizsgált szakasz: 272,5 pont). Az odonatológiai biodiverzitás-monitorozás tapasztalataiból kiindulva (Dévai Gy. és Miskolczi 2000) javaslatot tettünk a fauna-összetétel értékelésére a helyi előfordulási gyakoriság pontszámok alapján történő megállapításával. Ennek alapján az Ölyvös esetében igen gyakorinak 6 faj, gyakorinak 2 faj, mérsékelten gyakorinak 2 faj, ritkának 5 faj, szórványos előfordulásúnak 13 faj bizonyult. Ha az Ölyvös fajegyüttesét az országos és a helyi előfordulási gyakoriság szerint hasonlítjuk össze, akkor igen jelentős és tendenciózus különbségeket észlelhetünk: a negatív irányú eltérések száma (18) éppen kétszerese a pozitív irányúakénak (9), míg kategóriaazonosság mindössze egyetlen fajnál van. A helyi gyakorisági értékek alapján a következő öszszegző értékelés adható. Az Ölyvösnél szórványos vagy ritka eIőfordulásúnak minősíthető 18 faj közül mindössze egy minősíthető országos viszonylatban is ritkának (Somatochlora aenea), kettő pedig szórványos előfordulásúnak (Somatochlora metallica, Sympetrum pedemontanum). E három fajnak, annak ellenére, hogy itt sem kerültek elő széles körben és jelentős mennyiségben, legalább az Ölyvös egyik szakaszán életerős populációi találhatók (Bojtnál a Somatochlora aenea és a S. metallica, Mezőpeterdnél pedig a Sympetrum pedemontanum). A többi 15 faj, amelyek országosan mérsékelten gyakori, gyakori vagy igen gyakori előfordulásúak, más víztípusok (főként állóvizek) jellegzetes képviselői, s ezért itteni alulreprezentáltságuk teljes mértékben érthető. Színező elemként történő számbavételük viszont mindenképpen fontos, s jelenlétük nemcsak az Ölyvös, hanem az alföldi erek biodiverzitás-fenntartó képessége szempontjából is lényeges és kiemelendő. Az itteni két mérsékelten gyakori faj országos viszonylatban egy kategóriával előbb áll, azaz gyakorinak minősül. Az Ölyvös faj együttesének hat domináns (gyakori és igen gyakori) tagja közül négy faj (Platycnemispennipes, Ischnura elegáns, Agrion splendens, Sympetrum sanguineum) országosan is gyakori, s mindössze egy-egy faj mérsékelten gyakori (Orthetrum coerulescens) vagy ritka (Libellula fúlva). E fajok közül kettő (Ischnura elegáns és Sympetrum sanguineum) széles körben elterjedt, a középhegységi patakok és csermelyek kivételével szinte minden hazai víztérben általánosan és számottevő mennyiségben előforduló szitakötő, ezért ezeket nem lehet típus-meghatározó fajokként számításba venni. Mindezekből szükségszerűen következik, hogy az Ölyvös a kisszitakötők közül a Platycnemis pennipes & Agrion splendens fajpárral, míg a nagyszitakötők közül a Libellula fúlva & Orthetrum coerulescens fajpárral jellemezhető. Összefoglalás Széles körű vizsgálati eredményeink alapján megállapítható, hogy a tipikus alföldi érnek minősülő Ölyvös egyedi jellege, változatos élőhelyi felépítése és kiemelkedően értékes szitakötő-faunája alapján országos védelmet érdemlő és európai szintű referenciaobjektuma a hazai kisvízfolyásoknak.