Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)

4. szám - Tanulmányok, ismertetések: - Berényi Üveges István–Sághyné Juhász Ildikó: Az orfűi üdülőterület és a Vízfő-forrás

39 Az orfííi üdülőterület és a Vízfő-forrás „Vízbázis-védelem, vagy idegenforgalom?" Berényi Üveges István - Sághiné Juhász Ildikó Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, 7601. Pécs Kivonat: A cím alapján a téma időszerű, mert a jelenleg folyó „az üzemelő, sérülékeny vízbázisok biztonságba helyezése és biztonságban tartása" elmü kormányprogram szerint elkészített tervekről, és a vízbázisok tulajdonosainak a további feladataival foglalkozik. A szerzők sokat foglalkozik a VIzfB forTás kutatási munkáival, ivóvízellátáshoz való felhasználásával, és jelenlegi helyzetével. A felmerült problémák a későbbi üzemeltetési feladatokkal összefüggenek, és nem egyediek, hiszen a Mecsek hegység karsztvizei nagy jelentőségűek, akár Pécs, akár Komló, akár az üdülőterület vízellátásáról van szó. A cikkben leírtakat magában foglaló pályázatnak nem volt célja eldönteni, a víztermelés és/vagy idegenforgalmi hasznosítás kérdését, de a szerzők - személyes álláspontjuk szerint - a víztermelés megtartását tartották fontosabbnak a gazdaságosan, jó minőségben nyerhető ivóvíz miatt. Kulcsszavak: idegenforgalom, vízellátás, üdülés, vízbázis-védelem. 1. Bevezetés, rövid térségismertető Orfű a Baranya megyei Hegyháton, a Mecsek hegység északnyugati "hátánál", Pécstől 16 km-re elhelyezkedő üdülőfalu. A völgy korábbi öt ősi települése {Orfű, Mecsekrákos, Bános, Mecsekszakái és Tekeres) formálódott az elmúlt jó harminc év alatt - a természeti értékek lehetséges megtartásával, sőt gyarapításával - az ember beavatkozása révén ezerarcú, mégis egységes, Európaszerte ismert üdülőterületté. A mindössze 800 lelket számláló település kisvárosnyi (445 hektáros) belterületén lakó- és üdülőövezetek, tavak (az Orfííi, a Pécsi és a Herman Ottó tó, összesen 113 hektár vízfelülettel), erdők, ligetek és szépen rendben tartott parkok adnak helyet a nyári üdülési szezon napi 10-15 ezres vendégseregének, amely panziókban, magánszállásokon, kempingekben és ifjúsági táborokban talál elszállásolási lehetőséget. Az üdülővendégek szórakozását, kikapcsolódását, pihenését és ellátását strandok (köztük az ország legnagyobb feszített vízttlkrü, 6000 m

2-es medencéje, és a tóból lekerített fürdőhelyek), fejlett kereskedelmi és vendéglátó hálózat, sportpályák, lovardák, zenés és műsoros rendezvények szolgálják. Megnyugtató érzés, hogy a nyári szezonban, helyben 24 órás orvosi ügyelet vigyázza a vendégsereg egészségét. 2. A Vízfő forrás és barlangjának kutatástörténete (Kordos L. nyomán, rövid kiegészítéssel) Orfü község ma a Mecsek egyik leglátogatottabb turista-központja, hétvégi kiránduló helye. 1857-ben Fényes Elek szerint 190 német és 54 magyar lakta, földje agyagos, köves, sovány. Híressége mindössze a Sárkány-kút volt, amely „néha V* óráig is olykor tiszta, olykor zavaros vizet okád ki nagy zuhogással". A másik jelentős forTásról, a Víifbről, s különösen annak barlangjáról először Myskowszky Emil bányafelügyelő tesz említést. 1905-ben, s szerinte a közelben lakó öreg emberek állították, hogy 40-50 évvel azelőtt meglehetős hosszban volt járható a forrásüreg. A Vízfő-barlang kutatását halogatták, pedig 1937-ben a BETE (Budapesti Egyetemi Természetjáró Egyesület) kutatói is megtekintették, majd 1943-ban felvetődött a barlang robbantásos feltárásának a terve. A második világháborút követően több kisebb, eredménytelen próbálkozás után, 1952 telén, vízszintsüllyesztést követően, Kessler Hubertnek sikerült először bepillantani a szifon mögötti barlangterembe. Az első bejárati szifont 1958. október 23.-án a MÖHOSZ könnyűbúvárainak, Marek Istvánnak és Hortolányi Gyulának sikerült átúsznia sűrített levegős készülékkel. Ezt követően, 1959 tavaszán a Pécsi MHSZ búvárai felderítették a forrás mögötti első üreget, majd ez év júliusában megkísérelték átúszni a 2. sz. szifont, de a szűk járatok miatt ez nem sikerült. Nagy előrelépést jelentett, amikor 1959. augusztus 18.-án a Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatal által patronált csoport elkezdte a forrás vízszintjének szivattyúzásos süllyesztését. Bejutottak az első terembe, elkészítették annak pontos térképét, majd segítségével a szifon felett tárót robbantottak. A következő év kutatási célja már a 2. sz. szifon legyőzése volt. Augusztus 20.-án kezdték el a vízszín leszívását. A 2. sz. szifon meg is nyílt, de a bejutás mégsem sikerült, mert a 60 fokos dőlésű hasadék annyira elszűkült, hogy a kutatók még a fejüket sem tudták bedugni. A nyíláson át mindössze az előttük sötétlő terem iszapos-kavicsos fenekét látták a benne kavargó, örvénylő vízzel, s hallották egy távolabbi vízesés moraját. Bontásra nem volt lehetőségük, így augusztus 23-án 1 kg paxitot helyeztek a falra. Ennek felrobbantásával a nyílás annyira tágult, hogy úgy hitték, bejutnak. Újabb robbantás után Rónaki Lászlónak sikerült átkúsznia a szifon mögötti első üregen, és a beadott szerszámokkal a szűkületet annyira kitágította, hogy a többiek is bemászhattak. Egy 6><8 m-es terembe kerültek, amelynek a mennyezete 5-6 m magas volt. Falait és alját vastagon borította az iszap és a kavicsos hordalék. Balra széles hasadékot láttak, amely 7-8 m után összeszűkült. Szemben a hordalék közül tört elő a barlangi patak, majd nagy eséssel igyekezett a mögöttük levő hasadék felé. Felmászva az iszaplejtőn, egy nagyobb, cseppkövekkel díszített terembe értek. Velük szemben mintegy 20 méterre, a fekete sziklafal repedéseiből mintegy 3 méter magasból tört elő az a vízesés, amelynek hangját már a szifon megnyitásakor hallották. A két terem tágas, sekély szifont alakítva kapcsolódott össze. A felfedezők elértek egy barlangtavat, amelynek kristálytiszta vize nagy mélységet sejtetett: előttük volt a 3. sz. szifon. Összesen 150 m új barlang-szakaszt (a teljes földalatti járatrendszert) tártak fel, s mint az egymást követő sikertelen kísérletek során megismerhették, a harmadik szifon mélysége a 20 m-t is meghaladta. 1962-ben, alapos tanulmányok után kénytelenek voltak arra a következtetésre jutni, hogy a búvárkészülékes átjutás lehetőségét a munka időigényessége, és föleg balesetveszélyessége miatt el kell vetni. Helyette a forrást tápláló víznyelőkön át, bontásokkal lehet megkísérelni a minden bizonnyal komoly, ismeretlen barlangrendszert feltárni. A Vízfö-forrás vize tektonikusán kialakult sziklafal tövében lép a felszínre, 2-3 ezer literes percenkénti átlaghozammal, és ITC-OS hőmérséklettel. A záró-kőzet anyaga triász kö-