Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)

4. szám - Tanulmányok, ismertetések: - Szesztay Károly: A piac-mechanizmus és a globalizáció néhány környezetvédelmi és vízügyi vonatkozása

SZESZTAYJC.: A piac-mechanizmus és a global izáció 21 A piac-mechanizmusnak és a pénz-központú világrendnek ebben - a közelsége és megszokottsága miatt gyakran feledett - önigazoló és önszervező természetű dinamizmusában csúcsosodik ki az európai civilizációnak minden más civilizációtól különböző sajátossága, lehetősége, s veszélye. Az emberi szükségletek kielégítésében minden korábbi civilizáció naturális gazdálkodáson alapult. Ezek legsikeresebbjei is (mint Mezopotámia, Kína, Egyiptom "fluviális civilizációi") csak addig tudtak terjeszkedni és fennmaradni, amíg a szükséglet-kielégítést szolgáló naturáliák megtermeléséhez, tárolásához, elosztásához szükséges létesítmények és szolgáltatások fenntartását, felújítását az adott technikai eszközök és szervezettségi formák biztosítani tudták. A piac-mechanizmus és a pénz-központú világrend a szükséglet-kielégítés és az emberi együttélés minden kérdését a klasszikus fizikában és a gépek világában sikeresnek bizonyult redukcionista világkép fogalomkörével és eszköztárával közelíti meg. Gyors és nyilvánvaló sikerei, ugyanúgy, mint lassan és burkoltan, vagy közvetetten jelentkező árnyoldalai egyaránt a világkép és az eszköztár alkalmazásának és lépésről-lépésre haladó kiterjesztésének korlát nélküliséget és kizárólagosságot feltételező, illetve megkívánó zárt logikai rendjéből fakadnak. Ebben az értékrendben ugyanis a naturáliák egyre könnyebben és tágabb körűen válthatók át a gazdálkodás helyi korlátaihoz egyre kevésbé kötődő pénztőkévé és értékpapírokká. Ez tette lehetővé Nyugat-Európa számára, hogy növekvő népességét helyi korlátok nélkül (más területek és készletek igénybevételével) élelmezhesse. Ez a folyamat tükröződik az élelmiszer-termelés, az ipar és az informatika ciklus-váltásaiban is. A piac és a pénz-központú gazdálkodás mindezt a zárt logikai rendjéből óhatatlanul következő öncélú és önszervező irányzatok pontos és következetes betartásával tette és teszi lehetővé. Ezek a történelmi irányzatok ma már a planetáris élettér és az emberi együttélés alakulásának földrészenkénti összehasonlításában is világosan megmutatkoznak (1. táblázat). A pénz-központú gazdálkodás legfontosabb mutatója az átlagos jövedelem tekintetében (1. táblázat, 3. oszlop) a földrészenkénti összehasonlítás pálmáját nem az új eszmék szülőföldje, hanem annak számkivetett és elpártolt ikertestvére Észak-Amerika (USA és Kanada) nyerte el. A mintegy két évszázados versenyfutás végeredményeként az érték-termelésnek ebben az összefoglaló (bár nem minden tekintetben pontos és összehasonlítható) mérőszámában az Észak-Amerikára jellemző 27 ezer dollár körüli lakosonkénti évi átlagos jövedelem mintegy kétszeresen felülmúlja a szülőföld, Európa, teljesítményét. Ennek magyarázataként elsősorban az Új-világ sokkalta tágasabb és gazdagabb életterére kell gondolnunk. Az 1 före jutó termőterület és vízkészlet itt kereken kétszerese, az átlagos népsűrűség pedig csak mintegy hatodrésze Európának. Ezeken túl bizonyára része volt a pálma elnyerésében az "új lappal kezdés" nagyobb lendületének, és a folytonosan megújuló etnikai sokféleség "biodiverzitásának" is. A kép teljességéhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy a pénz-központúságnak ebben a legsikeresebb földrészében is mintegy 30 millió ember (a lakosság mintegy 15 %-a) él a létminimum alatti, vagy közeli szinten, szorul rendszeresen szociális konyhákra és néz szembe minden télen a "fűtsék, vagy egyek" (heat or eat) keserves dilemmájával (National Geographic 1998. október) A lényegileg Ausztráliát és Új-Zélandot magában hordozó Óceánia tágasabb-gazdagabb élettere és sokkalta kisebb népsűrűsége folytán - hajóval kisebb mértékben is - szintén Európáénál magasabb átlagos jövedelmet biztosit lakói számára. Ilyen módon a harmadik helyre szorult Európa és a nála is sikeresebb két ikertestvére alkotja a piac és pénz centrikus mai világrend történelmileg meghatározott központi magját. A világrend igazi sajátosságai és aránytalanságai azonban nem a központi magon belül, hanem a központ és a perifériára szorult három földrész, Latin-Amerika, Ázsia és Afrika között jutnak kifejezésre. Ha az átlagos jövedelmet a legalacsonyabb érték (Afrika 650 US dollár/fó) többszöröseként fejezzük ki, a két csoport közötti viszonylagos különbségek kiemelten jelentkeznek (7. táblázat 12. oszlop). Különösen hangsúlyossá válnak a viszonylagos különbségek, ha a jövedelem és a készlet-felhasználás adatait a népességbeli arányokkal együttesen állítjuk párhuzamba. Az 1. táblázat /., 2. és 3. sorának tárgy béli adatait összegezve, majd a 4.. 5. és 6. sor megfelelő összegével arányba állítva kitűnik, hogy a piac és pénz-központú gazdasági rend mintegy két évszázados önszervező ciklusainak eredményeképpen ma a központi, fejlett országokban a Föld mintegy 6 milliárdnyi népességének mindössze 14 %-nyi hányada él. De, ennek a történelmileg kialakult maroknyi kisebbségnek jut a közösen előállított teljes jövedelem 56 %-a, továbbá ez fogyasztja el a teljes energia felhasználás 53 %-át, és innen kerül a légkörbe a hőháztartást és vízkörforgást számottevően (de ma még kellően nem ismert módon és mértékben) befolyásoló emberi széndioxid-kibocsátás mintegy 50 %-a. Éghajlat és vízkörforgás mint az ember okozta környezeti változások integrátora és az élettér-gazdálkodás kiindulópontja. A Földet mint égitestet sugárzási és hőháztartási adottságai kapcsolják külső környezetéhez. Ezeknek az égitestenkénti adottságoknak legszembetűnőbb „élet-centrikus" sajátossága bolygónk rendkívüli hőmérsékleti stabilitása, amit lényegében véve légkörzésének és vízkörforgásának köszönhet. Ugyanakkor a légkörzésnek és a víz- körforgásnak egymásba fonódó folyamatait sokrétűen és mélyrehatóan befolyásolják a légkört és a szárazföldek felszínét érő természeti és emberi hatóások, amelyeknek föbb csoportjait és belső kapcsolódásait a 4. ábra vázolja. Amint a 4. ábra kapcsolati vonalai hangsúlyozzák a vízvagyon állapot-jellemzői egyrészről fontos tartozékai az éghajlati és időjárási rendszereknek, másrészről érzékeny és többszörös kölcsönhatási láncolatban állnak a geoszférát és a bioszférát érő minden természeti folyamattal és emberi tevékenységgel. Az emberi tevékenységeket irányító piaci és politikai szabályozásnak mind ez ideig nem volt célja és szempontja, hogy a vízkörforgási ciklusokat és a vízvagyont érő sokféle hatást egymással és a vízhez kapcsolódó emberi-társadalmi igényekkel és érdekekkel összehangolja. Emiatt: a vízháztartás és a vízminőség alakulását járulékosan befolyásoló területhasználati, ipari, lakóhelyi tevékenységek és életmódbeli változások, valamint ezek szabályozási mechanizmusai sem egymással, sem a vízháztartás és a vízjárás össztársadalmi érdekek szerinti alakulására törekvő környezeti és vízügyi szakágazat céljaival és kezdeményezéseivel nincsenek érdemben összehangolva. Ilyen módon a piaci és szakágazati szabályozások számára járulékosnak és másodlagosnak minősülő „extemális" hatások társadalmi