Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)
4. szám - Emlékezés közelmúltban elhunyt pályatársainkra: - Mátrai István (1914–2004) - Dr. Varrók Endre (1923–2005)
14 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 20 05 . 85. ÉVF. 4. SZ. Mátrai István 1914-2004 Ismét szegényebb lett a vizekkel foglalkozó, a vizek rendjére Ügyelő mérnökök tábora. 2004. december 19-én Budapesten elhunyt Mátrai István, vagy akik így ismerték: Mátrai Pista, a mindig jó kedélyű, segítőkész, sokoldalú, nagy nemzetközi tapasztalatokkal bíró mérnök kollégánk. 1914. október 18-án született Budapesten. Középiskoláit az Újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban végezte. Mérnöki oklevelét 1937-ben szerezte meg a Budapesti József nádor Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemen. Mérnöki munkáját a Körös-völgyi vízgazdálkodási tervezési csoportnál kezdte, majd rövidesen, még 1937-ben az Országos Öntözésügyi Hivatalhoz került, ahol részt vett a békésszentandrási hajózsilip, majd a tiszalöki vízlépcső és a Keleti Főcsatorna tervezésében, a tiszai vízlépcsők optimális helyére vonatkozó vizsgálatokban. 1947-1949 között a Vízerőmű és Folyócsatornázási Hivatalban, 1950-1952 között az Antiiban, illetve a Mélyéptervben folytatta a tiszalöki vízlépcső tervezési munkáit, s részt vett a Tisza-csatomázás, a DunaTisza csatorna tervezési munkáiban. 1952-1964 között a Viti, illetve jogutódjának Vizitervnek a munkatársa, 1957-től a Vizitem igazgatóhelyettes főmérnöke. Jelentős szerepe volt az 1954-ben elkészült első Vízgazdálkodási Keretterv kidolgozásában, majd az 1965ben kiadott Országos- és Területi Vízgazdálkodási Keretterv elkészítésében. 1964-1974 között a Dunaber, majd az Oviber igazgatóhelyettes főmérnöke, ahol része volt a kiskörei vízlépcső és a dunai vízlépcsőrendszer, a közműellátás, folyószabályozás és árvízvédelem fejlesztéseinek előkészítésében, illetve megvalósításában. Ez alatt az időszak alatt több országban képviselte hazánkat különböző nemzetközi szervezetek felkérésére, és vett részt fejlesztési terveik kidolgozásában. Fő tevékenységi területe a vízépítés: a nagy műtárgyak tervezése és megvalósítása volt. Szakértői munkát végzett Indiában, Pakisztánban, Etiópiában, Szíriában és Irakban. Ebben nagy segítséget jelentett számára olasz, angol és német nyelvtudása. 1974-1977 között a nemzetközi szerződés alapján létesített Vízminőségi Projekt hazai co-managere volt. Irányításával készült el a Sajó és a Duna mintaterületekre vonatkozó javaslat. Aktív pályafutása befejezéseként, a 70-es évek végén részt vett a harmadik Vízgazdálkodási Keretterv kidolgozásában a Vízgazdálkodási Intézet munkáját segítve. Tevékeny részese volt a Műszaki Egyetem mérnök továbbképzésnek, és éveken át előadott az Unesco-Vituki hidrológiai tanfolyamain. 1972-től c. egyetemi docens címmel ismerték el munkáját. Mintegy 30 szakcikke jelent meg, több könyv társszerzője, több állami és társadalmi szakbizottság tagja volt. A Magyar Hidrológiai Társaságnak hat évtizeden át volt tagja, rendezvényeinek rendszeres előadója, az elnökségnek hosszú éveken át tevékeny tagja. A Magyar Hidrológiai Társaság 1987-ben Vásárhelyi Pál Díjjal tüntette ki, majd 1999-ben tiszteleti tagjává választotta. 1954-ben és 1958-ban munkaérdemrenddel, 1965-ben Állami Díjjal tűntették ki a Tisza-völgyi átfogó vízgazdálkodási tervezésében végzett munkájáért. Gazdag tapasztalatait mindig önzetlenül osztotta meg. Nyitott szemmel járt a világban. Külföldi útjain látottak megismertetésével munkatársai képet kaphattak az ott alkalmazott műszaki megoldásokról, a fejlesztés irányairól. Szűk körben tartott élménybeszámolói, ahol nem csupán a technikai megoldásokról, hanem az egyes országok gazdaságföldrajzáról, lakosságának életéről és számos személyes élményéről adott érdekfeszítő ismertetést, emlékezetesek maradnak. Tisztelettel búcsúzunk a családját és szakmáját szerető Kollégától, emlékét megőrzik a pályatársak, és azok a mérnöki alkotások, amelyek tervezésében és megvalósításában részt vett. Szántó Miklós Dr. Varrók Endre 1923-2005 Okleveles mérnök, jogász. Egerben született 1923. július 30-án. Budapesten érettségizett 1941-ben, utána jogi tanulmányokat folytatott a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Katonai szolgálata, majd hadifogsága után, 1946-tól a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója lett. 1947 februárjában jogtudományi doktorrá avatták. Vízépítő mérnöki oklevelét 1950 szeptemberében kapta kézhez. 1950-től a BMEI. sz. Vízépltéstani Tanszék hidraulikai laboratóriumának kutató mérnöke volt. Részt vett a háborúban lerombolt laboratórium helyreállításában, kutatási eszközök tervezésében és készítésében, alap- és alkalmazott kutatási feladatok megoldásában, a hallgatók laboratóriumi gyakorlatának vezetésében, valamint a Vituki épülő hidraulikai laboratóriuma részére egyedi kutatási eszközök tervezésében. 1954 és 1970 között a Vituki hidraulikai laboratóriumában dolgozott, tudományos munkatárs, főmunkatárs, csoportmajd osztályvezetői beosztásban. Kutatási szakterülete a szivárgó vízmozgással kapcsolatos feladatok megoldása volt. Vezette és irányította a modellépítést, kutatási eszközök készítését ellátó részlegeket. Előadója lett az Unesco által szervezett nemzetközi mérnök-továbbképző tanfolyamoknak. 1970. július-1973. február között az Unesco szakértőjeként Argentínában, Buenos Airesben munkálkodott. Részt vett Argentína központi hidraulikai kutatóintézetének megszervezésében, munkájának megindításában. 1973 és 1983 között a Vtzdok igazgatóhelyettese volt. Felügyelete alá tartozott a vízügyi továbbképzés, valamint a közgyűjtemények (múzeum, levéltár, szakkönyvtár) tevékenységének irányítása. Nevéhez fűződik több szakkönyv s egyéb nyomdatermék (szaklap, jelentés, jegyzet stb.) lektorálása, köztük többnek szerkesztése. 1983. évi nyugdíjazásától a Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény munkatársa volt. Szakirodalmi munkássága keretében 50 kéziratos kutatási jelentése készült a BME I. Vízépítéstani Tanszékén és a Vituki-ban, 24 tanulmánya és rövidebb cikkismertetése jelent meg a Vituki-beszámolókban, a Hidrológiai Közlönyben és a Vízügyi Figyelőben. Hét tanulmánya külföldi konferenciák anyagában jelent meg. Tagja volt az ICID Nemzeti Bizottságának, a Magyar Hidrológiai Társaság Vízügyi Történeti Bizottságának. 2005. március 20-án halt meg Budapesten, április 6-án temették el a Farkasréti Temetőben. Emlékét tisztelettel megőrizzük! Fejér László
