Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)

4. szám - Emlékezés Károlyi Zoltán születésének századik évfordulója alkalmából: - Vágás István: Dr. Károlyi Zoltán (1905–1966) centenáriumán

2 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2005. 85. ÉVF. 4. SZ. vételével állapította meg a magyar-csehszlovák Közös Műszaki Bizottság az 1949. évben az új mértékadó árvízszintet. Ha az ennek alapján megkezdett és az 195153. években folytatott töltéserősítési munkák kellő időben befejeződtek volna, töltésszakadás semmi esetre sem következett volna be, annak ellenére, hogy az 1954. júliusi árvíz 30-35 cm-rel magasabb volt, mint az 1949-ben megállapított mértékadó szint. Az árvizek emelkedésének és az árvízi meder feltöltődésének kérdésében megvizsgáltuk a nagyvizek szintjének alakulását a dunaremetei vízmércén. Feltüntettük a pozsonyi és dunaremetei összetartozó vízállásokat. Az ábrából jól kivehető a nagyvizek állandó emelkedése, amelynek mértéke 1899 és 1954. között 62 cm. Az 1954 és 1899. évi árvizek tetőző szintje között Dunaremetétől Szapig végig 1 m körüli különbség észlelhető. 1. ábra. A tetőző vízállások összetartozási görbéi Pozsony és Dunaremete között, Károlyi Z. nyomán (1955) Az előadottak alapján minden ok megvan arra, hogy feltételezzük a főmeder, valamint a mellékágak és hullámtér állandó feltöltődését, emelkedését, ami az árvizeknek is további emelkedését vonja maga után. Az említett tanulmányok számításokkal igazolták, hogy a feltöltődések fö oka a Duna közepesnél nagyobb vizeinek igen nagy mértékű szétterülése a számtalan mellékággal szabdalt széles hullámtéren. A feltöltődés másik oka a Szapnál tapasztalható eséstörésben keresendő. A szétterülés okozta kavics-lerakódások valószínűleg sokkal nagyobb mérvűek ennél. A hullámtér és a magasabb zátonyok jelentős megmagasodása következik be a lebegtetett hordalék lerakódása folytán, amelyet a sűrű, elvadult növényzet okoz. Az eddig végzett folyószabályozási munkákkal megkísérelték a főmederben lefolyó víz összeszorítását, és ezzel hordalékmozgató erejének növelését. Bebizonyosodott: ezekkel a beavatkozásokkal sikerült ugyan megjavítani a hajózási viszonyokat, de a feltöltődés folyamatát megállítani nem lehet. A fentiekből következik, hogy nem remélhető a feltöltődés megszűnése mindaddig, míg a nagyvizek szétterülése és a mellékágakban való megosztódása megmarad. Tehát komolyan kell számolni továbbra is a mederfeltöltődésekkel és ezzel együtt az árvizek emelkedésével. Az eséstörés megszüntetésére nincs mód, de a szétterülés csökkenthető nagyvízi szabályozással. A széles hullámtér és a nagy vízvezető-képességü mellékágak egy részének az árvízi mederből való fokozatos kirekesztése, meg a főmeder erőteljes kotrása azok a módszerek, amelyektől a meder jobb beágyazódása remélhető. A Felső-Duna nagyvízi szabályozása tehát árvízvédelmi feladatnak minősítendő. E kritikus szakaszon az árvizek szintjének állandó növekedésével továbbra is számolnunk kell, amiért a töltések időnként újból és újból magasításra, erősítésre fognak szorulni. Ezért különösen fontos, hogy a feltöltődési folyamat meggátlása érdekében mielőbb hatékony intézkedések történjenek. » Az 1955. óta eltelt idő pozitív választ adott dr. Károlyi Zoltán megállapításaira. A Pozsony-Dunaremete közötti, a tetőző vízállásokat jellemző összefüggés a bősi Uzemvlz-csatoma megnyitása előtti utolsó, 1991. augusztusi árhullám során az 1954-ben megszerkesztett görbéhez képest további, 1 m-es eltolódást szenvedett. (/. ábra). A 2002. augusztusi árhullámnál már érezhető volt az Uzemvlz-csatoma hatása Dunaremeténél, (gy az ottani tetőző vízállások tulajdonságai eltérőkké váltak a pozsonyi vízállások addigi sokaságáétól. A továbbiakban tehát össze nem hasonlíthatók. Nagybajcs körzetében azonban az LNV szintek 2003-ban kb I m-t emelkedtek 1954-hez képest, miközben a tetőzési vízhozam csak 10 %-kal volt annál nagyobb (KI.) Részletek dr. Károlyi Zoltán (Body Károly - Szilágyi József - dr. Csorna János társszerzőkkel közösen írott): „Az 1965. évi dunai árvíz hidrológiai okai és lefolyása" c., a Vízügyi Közlemények 1966. évi külön száma 51-100. oldalain megjelent tanulmányából A Medve-i vízhozam-görbét, illetve a vízhozam-mérések eredményeit vizsgálva azzal a meglepő jelenséggel találkozunk, hogy a közismert árvízi hurokgörbe fordítva jelentkezik: az apadó ágnál vannak a nagyobb vízhozam-értékek, és az áradó ágnál a kisebb vízhozam-értékek. A jelenség magyarázata egyértelműen adódik, ha részletesen vizsgáljuk a szakaszon kialakuló eséseket. A mérési eredmények azt mutatják, hogy (1965.) június 13ától 17-éig a vízállások és vízhozamok is egyértelműen nőttek. A tetőzés I7-én érte el maximumát. Ugyanakkor, 17-én a csehszlovák oldalon Nagybajccsal szemben, Csicírfnál gátszakadás volt. A gátszakadás hatására hirtelen vízszín-süllyedés állt elő, aminek eredményeként az esések a szakadás feletti szakaszon megnőttek. Az esés növekedésnek megfelelően nőttek a vízhozamok is. A június 19-i mérésnél, amikor a vízállás lényegesen alacsonyabb volt, már csaknem azonos vízhozamot mértek, mint a tetőzésnél. A gátszakadás hatása a 17-e utáni napokban is tovább érvényesült. A szakadás feletti szakaszon az esésnövekedés állandósult, sőt, valamivel még növekedett is, és ennek megfelelően alacsonyabb vízállás mellett nagyobb vízhozamok vonultak le, mint szakadás nélküli viszonyok között. A medvei szelvényben az általánosan ismert hurokgörbe fordított jellege tehát a gátszakadás következménye.