Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)

3. szám - Scheuer Gyula: A gerecsei és budai-hegység termálkarszt fejlődésének összehasonlító vizsgálata a forrásmészkövek alapján a felső-pannóniai emelettől napjainkig

19 A gerecsei és budai-hegységi termálkarszt fejlődésének összehasonlító vizsgálata a forrásmészkövek alapján a felső-pannóniai emelettől napjainkig Scheuer Gyula 1126. Budapest, Szendrő u. 6. Kivonat: A Dunántúli-középhegység északkeleti részén a Gerecse és a Budai-hegység peremi területein számos jelentős vízhozamú és különböző hőmérsékletű (17-62°C) hévforrás tör a felszínre. Ezeknek a hévforrásoknak ősei a paleo-hévforrások a két hegység területén számos helyen forrásmészkövet halmoztak fel környezetükben, amelyek alkalmasak arra, hogy a felső-pannóniai emelettől kezdve a napjainkig a termál-karsztrendszer nyitott részének fejlődését felvázoljuk. A forrásmészkövek vizsgálata alapján kimutatható, hogy a két hegységnél a termál-karsztrendszer fejlődése eltérően ment végbe. Míg a Gerecsében döntően a pliocéntől kezdve a pleisztocénen keresztül napjainkig követhető a forrásmészkövek alapján a termálkarszt fejlődése, addig a Budai-hegységnél a forrásmészkő képződésben időben elhúzódó hiány mutatható ki, amely arra utal, hogy a paleo-hévforrás tevékenységben hosszú idejű szünet állapitható meg. A kezdeti felső-pannóniai jelentős paleo-hévforrás tevékenység után a hegységben a pliocénben és a pleisztocén alsó felében kb 2,6-1,1 millió évek közötti időszak alatt a paleo-hévforrás működés forrásmészkővel nem igazolható, de a pleisztocén második felében megindult egy dinamikus mészképző paleo-hévforrás tevékenység, amely erősen csökkent forrásmészkő keletkezés mellett még napjainkban is tart. Ezért a két hegység termálkarsztjának fejlődésében alapvető eltérések mutathatók ki a forrásmészkövek alapján. paleo-hévforrás, forrásmészkő, termál-karsztrendszer. előzmények források hőmérsékletére, kémiai összetételére, ezek ingaKulcsszavak: 1. Bevezetés A Dunántúli-középhegység északkeleti részén a Gerecse és a Budai-hegység peremi részein számos jelentős vízhozamú és különböző hőmérsékletű (18-62°C) hévforrás tör a felszínre. Ezek a hévizek és források szervesen kapcsolódnak ahhoz az alacsony hőmérsékletű termálkarszt rendszerhez, (Korpás L. 2000), amelynek működési sajátosságai és törvényszerűségei alapvető meghatározói a hévforrások helyi és általános vízföldtani adottságainak (Alföldi L. 1979). Ez a mai termálkarszt rendszer hosszú fejlődésen keresztül alakult ki, amelynek napjaink nyitott karsztján (Budai-hegység, Pilis, Gerecse, Zsámbéki-medence, Nagyszál mészkövei és dolomit területei) különböző földtani korokban végbement eseménysorok mint pl. éghajlatváltozások, (Scheuer Gy. 2004) üledékképződés és lepusztulás, (Jámbor Á. szóbeli közlés) a tektonikai események és különböző megjelenési formáik, (kiemelkedések, süllyedések, törések és vetők) (Wein Gy. 1977, Rónai A. 1973), felszíni és felszín alatti karsztosodás (Takácsné Bolner K. - Kraus S. 1989, Leél Őssy Sz. 2004) döntően hatottak és meghatározták azt a fejlődési irányt, amelye elvezetett a rendszer napjainkig tartó fejlődési szakaszáig. A termálkarszt rendszer hő-utánpótlódásával kapcsolatban pedig Léczfalvy S. 1964 végzett kutatásokat és számításokat. A jelen összeállításban a termálkarszt rendszer nyitott részének fejlődését kívánom vizsgálni attól kezdve, amikor a vizsgált területen és ezen belül a Gerecsében és Budai-hegységben jelentős elterjedésben megjelent először olyan kőzetféleség, mint a forrásmészkő, amelyet paleo-hévforrások halmoztak fel környezetükben. A források környezetében kivált mészkövek nem csak azt jelzik, hogy a rendszer fejlődésében már kialakultak azok az adottságok, amelyek a hévforrások létrejöttének feltételei, hanem ezen belül a kivált anyag vastagságából, mennyiségéből, nagyságából, típusából, a kiválás dinamikájából, rétegzettségi adottságaiból, köztes üledékeikből, és nem utolsó sorban azok hiányából, ill. képződésük szakaszosságából és korukból következtetni tudunk a karsztrendszer fejlődésére, ezen belül változásának főbb szakaszaira, azaz egyes korokban lezajlott karszt-hidrodinamikai folyamatokra, a fejlődést befolyásoló főbb tényezőkre, és ezek helyi sajátosságaira, valamint a hévdozásaira (Korpás L. 2003), és időbeli változásaikra. Mivel a paleo-hévforrás működést igazoló mészkövek a Gerecse és tágabb értelemben vett Budai-hegység peremi területein halmozódtak fel, lehetőség van arra, hogy a forrásmészkövek alapján rekonstruáljam a karsztrendszer nyitott részénél végbementek a föbb fejlődési szakaszokat hegységenként. Továbbá összehasonlítani azokat a fejlődéstörténeti különbségeiket, melyek a két hegységnél a forrásmészkövek vizsgálata alapján kimutathatók. Sikerült ezekből visszakövetkeztetni a termálkarszt rendszer olyan fejlődési szakaszaira és működési sajátosságaira, amelyek eddig kevésbé voltak ismertek. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a forrásmészkövek segítségével nem rekonstruálható a vizsgált termálkarszt rendszer teljes felső pannóniai-pliocén és pleisztocén karsztosodásának összes folyamata, jelenségei és megnyilvánulás-formái. De, a termálkarszt rendszer fejlődésének rekonstrukciója a forrásmészkövek nélkül azonban nem végezhető el, mivel ezek a rendszer egyik alapvető megnyilvánulásai közé tartoznak. A gerecsei és budai-hegységi hévforrásokkal és mészüledékeikkel foglalkozó szakirodalom rendkívül gazdag, mert kiemelkedő gyógyászati és földtani jelentőségűek, valamint központi helyzetük miatt. Már a középkortól kezdve számuk egyre növekedve napjainkig sorra jelentek meg olyan ismertetések, közlemények, amelyek különböző szempontok figyelembevételével vizsgálták a termálkarszt rendszert, annak működését és sajátosságait, törvényszerűségeit, továbbá a karsztosodással kapcsolatos jelenségeket és megnyilvánulás formákat, felszíni és felszín alatti kiválásokat és felhalmozódásokat (lásd: Irodalomjegyzék). A termálkarszt rendszer nyitott részének fejlődéstörténeti rekonstrukciója a felső-pannóniai emelettől napjainkig csak akkor végezhető el, ha a két hegység forrásmészkő előfordulásainak teljes körű számbavétele és korbeosztásuk megtörténik. Először részletesebben a budai-hegységi forrásmészkövekkel Szabó J. (1879) foglalkozott. Az egyes előfordulások felsorolásán túlmenően megkülönböztetett már jelenkori, negyedkori és pliocén kori édesvízi mészköveket és egyes jelentősebb előfordulásokról részletes leírást is közölt (Kiscell, Vár-