Hidrológiai Közlöny 2004 (84. évfolyam)
2. szám - Reich Gyula: Újjászülethet?… Vígh Tamás szobrászművész Vásárhelyi Pál emlékműve
2 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2004. 84. ÉVF . 2. SZ. szelíd ívek, nyugodt ritmussal simulnak bele az Alföld laposába. De az átmetszés közepén, mintegy drámai örvényben feszül a két part között az emberi alak, a "A magyar mérnök a re/ormkorbón A kurgán magaslatán pedig, egy szádfallal megtámasztott kiszögellésen állnak "a kubikusok", mai címén "Az Alföld népe". Négy subás alak, mint egy-egy dolm en oszlop, nyugodt méltósággal az alkotó őserő. „Magyar mérnök a reformkorból" A tervet két alkalommal is megtárgyalta a "lektorátusi zsűri" és már kezdettől fogva dühödt támadások érték, olyannyira, hogy az OVF végül felmondta a megbízást. Dégen megrettent a terv modernségétől? Vagy valamilyen politikai-kultúrpolitikai nyomásnak engedett? Úgy hiszem ezt ma már nem lehet eldönteni. Mint Dégen későbbi közvetlen munkatársa, azonban tudom, hogy nem volt megrettenős fajta. Müveit, sok irányban érdeklődő ember volt, de az avantgarde művészi irányzatok melletti elkötelezettségét se tudnám igazolni. Mégis inkább azt valószínűsítem, hogy kultúrpolitikai nyomásnak engedett, helyt adott annak, miszerint köztéren csak "kellő" ideológiai tartalommal felvértezett, a tömegízlést kiszolgáló szobor állhat. Evvel egy időben azonban a terv a hivatalos művészetpolitika és a szuverén művészi szellemiség közötti szembenállás egyik jelképévé kezd válni. Nagy erők mozdultak meg mellette, a szellemi élet óriásai, mint például a költő, Nagy László "lobbizott", de, sajnos eredménytelenül (Nagy László, aki remek rajzoló volt, készített is egy skiccet a tervről, ami aztán jó tíz évvel később jelenhetett meg az "ÉS"-ben). A terv kvalitásainakjellemzésére álljon itt három idézet: K. Kovalovszky Márta, 1978-ban írta a "mérnök" szobráról: "Vásárhelyi Pál nem portrészerű hűséggel, nem egyéni karakterében jelenik meg, formáinak nyugtalan lobogása az egyéniség esetlegességei mögül tör fel, s azoknál fontosabb rétegeket érint: jellemet, tevékeny életet, romantikus hősiességet tesz érzékelhetővé, átélhetővé". Rozgonyi Iván 1968ban a kubikusokról: "a tiszai gátrendszert megépítő kubikusok hadából ama néggyel, akik voltak és lesznek, mint négy oszlop, magában egy szobrász nem művelhetett volna, ha nem mozdul meg lelkében az idők mélyén a nemzet". Vekerdi László pedig 1983-ban a következőket írta az emlékmű egészéről: "A Vásárhelyi Pál emlékmű az egész magyar szobrászat egy kézen megszámolható univerzális müveihez tartozik. Nem egyszerűen egyike a jó magyar szobroknak; az itten élők lét-értelméhez tartozik, akár Petőfi, vagy Ady. A magyarság sok évszázados tapasztalatait s életérzését formázza, másutt ezt így kifejezni nem lehet. A kifejezés azonban egyetemes érvényű, a művet ugyanúgy a nemzeti és egyetemes korrelációja emeli, mint a görögség nagy alkotásait". A két szobor elkezdett önálló életet élni, ha külön-külön is, de rangjukra emelkedtek. Olyannyira, hogy mindkettő a Magyar Nemzeti Galériába, bár éppenséggel a raktárak mélyébe került, a terv egészét tekintve pedig az akkori politika akarata érvényesült: feledésre ítélték. Igaz azonban az is, hogy a művészettörténészek nem feledték. Nincs olyan összefoglaló, elemző írás, amiben ne lenne meghatározó műként időről-időre felemlegetve. 1999-2000. évfordulója táján azonban megláttam a fóalak szobrát a Vasilescu gyűjtemény kiállításán, nem akárhol, hanem a Magyar Nemzeti Galériában. Csoda történt, a "mérnök" megjelent a nagyközönség előtt! 2002-ben az "Alföld népe" a Galéria jelenkori állandó kiállítására került. Ha elgondolkodunk a dátumon - 1999 vége tája - akkor érezzük, hogy van a dologban valami természet fölötti. A Tisza völgyben akkor voltunk túl az 1998-as, majd 1999-es, két évben egymás után rekordokat döntő nagyvizeken, aztán utána jött 2000, a 2001. évi beregi szakadás, majd a dunai, minden eddigit meghaladó árhullám zárta a sort. Egy kegyetlen, embert próbáló sorozat közepén megszólalt és üzent "a magyar mérnök" a XIX századból! Az üzenetbe sok minden lenne beleérthető, de ha pusztán mérnöki racionalitással nézzük, akkor is érdemes arra gondolnunk, hogy az örökségről üzent. Arról az örökségről, amit ők alkottak, és ránk hagytak, de arról is, hogy Vígh Tamás Vásárhelyi emlékmű-terve örökség, nemzeti érték, a vlzmérnökség és a modern magyar képzőművészet kivételes találkozása. Mindezért illeti elismerés a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságot, hogy felkarolta ezt az ügyet. Elkészíttettek egy példányt a "mérnök" szobrának kisplasztikái változatából, ennek a bemutatása történt a debreceni Víz Világnap-i ünnepségen. Most már a vízügyi szolgálat is rendelkezik egy "mérnökkel". Dolgozzunk azon, hogy az egész terv, újjászületve megvalósulhasson! A cikk a debreceni Víz Világnapi ünnepségen 2003. március 20-án elhangzott előadás szerkesztett változata
