Hidrológiai Közlöny 2004 (84. évfolyam)

1. szám - Török Imre György: Avató beszéd Malina Gyula emléktáblájánál (Szeged, 2003. december 2.)

64 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2004. 84. ÉVF. 1. SZ. Avató beszéd Maiina Gyula (1853-1918) emléktáblájánál Szeged, 2003. Tisztelt ünneplő szegedi polgárok, kedves kollégák, kedves Maiina rokonság! Mindenekelőtt, amikor köszöntöm Önöket, az emléktábla létesítését szorgalmazó Magyar Hidrológiai Társaság és a Csongrád megyei Mérnöki Kamara nevében, egyúttal hálás köszönetet mondok Szeged város vezetőinek és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóságnak, hogy javaslatainkat megértve lehetővé tették a jeles mérnök, Maiina Gyula elhalálozásának napján, annak 85., egyben születésének 150 éves évfordulóján, hogy emléktáblát avathatunk azon a ház falán, amelyben nagy elődünk utolsó éveit élte, és ahol elhunyt 65 éves korában. Közelmúltban a városi polgárok és vezetőik jóvoltából, akik tisztelik a vízimérnököket, bővelkedtünk az egykori jeles vízügyi szakemberek megbecsülésében. Nemcsak arra gondolok itt, hogy a vízügyi igazgatóság 50 éves évfordulójára a város dísztermében került sor, hanem arra, hogy Bertalan Lajosról nevezték el a második közúti hidat, Huszár Mátyásról a rakpartot, Boros Frigyes emléktáblája is ékesíti a Tisza Lajos körúti palotát, most pedig Maiina Gyula is méltó emléktáblát kap. Méltó ünnepségek voltak a várost újjáépítő Lechner Lajos és a templomteret építő Rerrich Béla emlékére is, és remélem , hogy még megérem azt a napot, amikor talán a múzeum bejáratánál a városi főmérnökök legnevezetesebbike, Vedres István szobra is elhelyezésre kerül. Nem lehet tehát azt mondani, hogy ez a város nem tiszteli a vizekkel foglalkozó szakembereket, sőt éppen ennek ellenkezőjét bizonyítják az előbb említett események. Engedjék meg, hogy avató beszédem elején úgy 50 évvel ezelőtti emlékeimet idézzem fel. Akkoriban volt Szegeden két objektum, két műtárgy, melyeket én is, és mindenki jól ismert, talán anélkül, hogy tudtuk volna kikről van elnevezve. Egyik a Bertalan obeliszk volt, a másik a Maiina partbiztosítás. Mindkettőt az újszegedi oldalon, és a vízen evezgető vagy úszó fiatalemberek jól ismerték, de 10 közül 9 se tudta volna megmondani, ki volt Bertalan Lajos és ki volt Maiina Gyula. Ez a Maiina féle töltésburkolat izgalmas és látványos volt, főleg a folyóról nézve kisvízkor, hiszen itt a Tisza főmedre közvetlenül érintkezik a védtöltéssel, és a sokféle különleges burkolat a vízről igen érdekes látványt nyújtott, akárcsak az ott 1905-ben elhelyezett öntöttvas rézsű vízmérce, amely utal a létesítmény korára is. Később, felnőtt emberként, mint fiatal vízügyi mérnök, szakaszmérnökként, föépítésvezetőként az 1960-as évek végén, s az 1970-es évek elején a Malina-burkolat felújításával, karbantartásával foglalkoztam, alaposabban tanulmányoztam Maiina Gyula élettörténetét, munkásságát, az általa megírt szép számú dolgozatot. Sok érdekes és hasznos ismeretre tettem szert. Igen izgalmas napokat éltem át 1970-ben, amikor ezen árvízvédelmi vonal védelemvezetőjeként meglehetősen kritikus helyzet alakult ki, és a mederbiztosítás megerősítéséhez több uszály kőrakományának beszórását hajtottuk végre, s a mentett oldali rézsűt kőbordás megtámasztással láttuk el. Legtöbbet akkor tanultam meg Maiina Gyuláról, amikor az 1980-as évek elején egy vízügyi útikönyvhöz december 2-án fényképezgettem a nevezetes vízi létesítményeket, emléktáblákat, vízjeleket, közöttük a Maiina féle partbiztosítást, a Dugonics temetőben Maiina családi síremlékét. Rövid leírásokat is készítettem ekkor, és ennek során derült ki számomra, és talán újdonságként sokak számára, az a rokonsági kapcsolat, amely Maiina Gyula, Boros Frigyes és Szojka Gusztáv között állt fent. És, persze az az érdekes tény, hogy Boros Frigyes és Szojka Gusztáv benősült a Dugonics családba, vagyis mindketten Dugonics András fivérének Dugonics Ádámnak egy-egy dédunokáját vették feleségül. Maiina Gyula pedig Boros Frigyes veje lett, és így került be Szeged egyik legnevezetesebb családjába a Dugonics-Bánhidy családba. Ezek az összefüggések, az ezeket megalapozó adatok a sírfeliratokból váltak számomra világossá, akárcsak, hogy Maiina Gyula a lexikoni adatokkal ellentétben nem 1919ben, hanem 1918. december 2-án hunyt el. Ekkortájt kerültem kapcsolatba ma is élő leszármazottaival és váltottam levelet, sőt találkoztam is Maiina Gyula ma is élő 90 éves unokájával, Maiina Herminnel Torontál vármegye almanachja Maiina Gyulát, mint a Felső-Torontáli Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat főmérnökét említi a vízszabályozás és árvízvédelem fejezetben. Malina Hermin levelében így ír nagyapjáról: „Maiina Gyula nagyon puritán, rendkívül tehetséges és munkájának élő ember volt. Minden képességét hazája javára akarta hasznosítani. Szabadidejét mindig lakása pincéjében, kísérletezéssel töltötte, az oda erre a célra épített kádak segítségével. Európában ő alkalmazta először a rőzsepaplanos partvédelmet. Emellett minden tudásával a belvizek lecsapolásának problémájával is foglalkozott. Magam láttam ezt az óriási anyagot, de semmit nem értve belőle csak a végét olvastam el, és ami megdöbbentett, részletesen foglalkozott a kubikosokkal, azok életkörülményeink javításával a vízi munkálatok során. Ez abban a korban ezen kívül aligha hangzott el egy tudományos munkában".. Maiina Gyuláról legtöbbet, legrészletesebben Ágoston Istvántól tudhatunk, a Nemzet inzsellérei c. könyvéből. Méltatását, életútjának ismertetését én is ennek felhasználásával kísérlem meg, teljesség igénye nélkül: 1853. május 24-én Esztergomban polgári családból született, Zürichben végzett műszaki főiskolát. Itt megszerzett diplomáját honosítva, 1876-ban indult el a pályán, amelyen oly sokat és oly nagyot alkotott. A Mindszent-Apátfalvi társulatnál helyezkedett el, hamarosan Sátoraljaújhelyre került, ahonnan Boros Frigyes, későbbi apósa irányította Szegedre. Itt 1881-ben a Folyammérnöki Hivatal mérnöke, majd 1884-től hivatalvezetője lett. 1887-től a minisztérium tiszai osztályának vezetője. 1890-ben kilép az állami szolgálatból és a Felső-Torontáli Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulathoz kerül, melynek hamarosan igazgató-főmérnöke lesz. Az 1888. évi tavaszi rendkívüli Tisza-völgyi árvízvédelem egyik fő szakértője, irányítója. A vízügy akkor a közlekedéshez tartozott és Baross Gábor volt a miniszter. A „vas" miniszternek is titulált Baross Gábor Maiina Gyulát telj-