Hidrológiai Közlöny 2004 (84. évfolyam)

5-6. szám - XLV. Hidrobilógus Napok „Vizeink hosszú idejű változásai” Tihany, 2003. október 1–3.

alapján számolt adatsoroknál (24-24) a vízhozammal való összefüggés a fajlagos elektromos vezetőképesség esetében jóval erősebbnek tekinthető (ennél 3 adat az elfogadható, 12 a számottevő, 9 pedig a jelentős kategóriába esik, míg a kémiai oxigénigénynél 13 az elfogadhatóba, 11 a számottevőbe). A konkrét értékek szerint végzett elemzés mindkét esetben csak a felügyelőségi adatsoroknál eredményezett értékelhető, de egy kivételtől eltekintve csak elfogadható szintű összefüggést. Ebből következően valószínűsíthető, hogy csak nagy mintasorozatok alkalmasak igazán az ilyen típusú összefüggések megfelelő szintű feltárására. A vízjárási szempontból jellemzőnek tekintett egy-egy év naponkénti adatsorai alapján ellentétes következtetésre lehet jutni a két tényezőpárnál, mivel a fajlagos vezetőképesség esetében erősebbnek, a kémiai oxigénigénynél viszont gyengébbnek bizonyult az összefüggés az öt éves adatsorokhoz viszonyítva. A környezetvédelmi felügyelőségek esetében az 52 minta/év (1994-ig), illetve 26 minta/év (1994-től) gyakoriságot szabványok írják elő. A felszíni vízművek laboratóriumai részére a szabványok napi gyakoriságú mintavételt határoznak meg. A különböző gyakorisággal vett minták adatfeldolgozási eredményei alapján kiderült, hogy mind a fajlagos elektromos vezetőképesség, mind a kémiai oxigénigény maximuma és minimuma között kiugróan nagy értékek is találhatók, különösen a vízmüves adatsoroknál. Az átlagértékek vonatkozásában ugyanakkor ilyen nagy arányú eltérések nem észlelhetők. A fajlagos elektromos vezetőképesség két hosszú távú adatsorát összehasonlítva nem ismerhető fel értékelhető tendencia jellegű különbség, a kémiai oxigénigény átlagértékei viszont mind a vízműves, mind a felügyelőségi adatok esetében az 1996-2000 közötti időszakban az 1984-1998 közöttihez képest számottevően alacsonyabbak. A vízműves és a felügyelőségi adatsorok esetében vizsgáltuk a mért értékek tényleges számának és százalékos megoszlásának arányát az ökológiai vízminősítés (Dévai et al. 1999) aktuális tipológiai kódértékeinek megfelelő értéktartományok szerint. A fajlagos elektromos vezetőképesség értékeinek döntő hányada mind a vízmüves (86,1 %), mind a felügyelőségi (92,3 %) adatsorok alapján a 2. tipológiai osztályközbe (a vezetőképesség értéke 250-550 pS/cm közötti) esett (4. táblázat). A 2000. évi komáromi keresztszelvény-vizsgálataink is ugyanezt az eredményt mutatták a Duna esetében (Szabó et al. 2001). A kémiai oxigénigény értékei esetében az adatok jelentősebb (50 % fölötti) hányada a 3. tipológiai osztályközbe (2,5-5,0 mg 0

2/l) esett, kivéve az 1984-1988. évek felügyelőségi adatsorát, amelynél a 4. tipológiai osztályközbe került az adatok 66,3 %-a (5. táblázat). Az eltérő eredmény további elemzése céljából elvégeztük a vízműves adatsorokból a felügyelőségiekkel azonos időpontúak leválogatását, s mivel az így kapott adatok 56,6 %-a a 3. tipológiai osztályközbe tartozik, kizárható, hogy a mintavételi gyakoriságból adódó jelentős különbség okozta a felügyelőségi adatsor esetében kapott eltérést. Valószínűsíthető, hogy mintavételi vagy méréstechnikai különbségek miatt adódott hosszú távon ilyen jelentős mértékű eltérés, ami a jövőbeli monitorozás szempontjából a gyakori egyeztetés feltétlen szükségességére hívja fel a figyelmet. 145 4. táblázat: A fajlagos elektromos vezetőképesség értékeinek eloszlása az ökológiai tipológia osztályközei szerint KÖTIKVF - fajiig os elektromos vezetőképesség tipológia ökológiai tipológia 1984-1988 1996-2000 £ % Kód Határérték adat % adat £ % 1 0-250 pS/cm 2 0,8 3 2,3 5 1,3 2 250-550 pS/cm 235 91,1 123 94,6 358 92,3 3 550-1000 pS/cm 21 8,1 4 3,1 25 6,4 VCSM Rt - fajlagos elektromos vezetőképesség ti pológia ökológiai tipológia 1984-1988 1996-2000 £ % Kód Határérték adat % adat £ % 1 0-250 pS/cm 44 2,5 188 10,5 232 6,5 2 250-550 pS/cm 1460 83,2 1594 88,9 3054 86,1 3 550-1000 pS/cm 251 14,3 12 0,7 263 7,4 5. táblázat: A kémiai oxigénigény értékeinek eloszlása az ökológiai tipológia osztályközei szerint KÖTIKVF - kémiai oxigénigény (KOI„, tipológia ökológiai tipológia 1984-1988 1996-2000 £ % Kód Határérték adat adat % £ % 2 1,0-2,5 mg 0

2/l 0 0 10 7,7 10 2,6 3 2,5-5,0 mg 0

2/l 66 25,6 95 73,1 161 41,5 4 5,0-10,0 mg Cyi 171 66,3 23 17,7 194 50 5 10,0-17,5 mgOj/1 18 6,9 2 1,5 20 5,2 6 17,5-25,0 mg 0

2/l 2 0,8 0 0 2 0,5 7 25,0-40,0 mg 0

2/l 1 0,4 0 0 1 0,3 VCSM Rt - kémiai oxigénigény (KOI,,) tipológ ia ökológiai tipológia 1984-1988 1996-2000 £ Kód Határérték adat adat % £ 2 1,0-2,5 mg 0

2/l 0 0 75 4,2 75 2,08 3 2,5-5,0 mg 0

2/l 1004 55,6 1403 78,2 2407 66,84 4 5,0-10,0 mg Oj/l 757 41,9 280 15,6 1037 28,8 5 10,0-17,5 mg 0

2/l 46 2,5 35 2 81 2,25 6 17,5-25,0 mg 0

2/l 0 0 1 0,1 1 0,03 összefoglalás A Tisza két szolnoki mintavételi szelvényének kétszer öt éves időszakából származó adatsorok alapján a fajlagos elektromos vezetőképességet és a kémiai oxigénigényt a vízhozammal összefüggésben vizsgáltuk. Munkánk során a Víz- és Csatornaművek Koncessziós Rt. felszíni vízkivételi müvénél (336,63 fkm) naponként vett, továbbá a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség által az országos törzshálózati rendszerben (334,2 fkm) évi 52, ill. 26 alkalommal vett minták adatsorait használtuk fel. A változás irányát egyrészt az előző adathoz történő viszonyítással állapítottuk meg, másrészt az adott tényező adott időszaki átlagértékétől való eltérés alapján kerestünk összefüggést. Ha az összehasonlított tényezők mért (fajlagos elektromos vezetőképesség, kémiai oxigénigény) vagy számított (vízhozam) értékei azonos irányúan változtak, akkor azt együttváltozásnak, amennyiben ellentétes módon változtak, akkor azt különváltozásnak tekintettük. Az adatsorok összehasonlító vizsgálatát mindig a mért vagy a számított ("tényleges") értékek elemzésével kezdtük, de származtatott ("simított") adatsorokat is használtunk az elemzéshez. A vízhozam és a fajlagos elektromos vezetőképesség, ill. a vízhozam és a kémiai oxigénigény adatsorait egymással összevetve megvizsgáltuk az együttváltozások és a különváltozások számát. Részletesen értékeltük a tényezőpárok változása közötti összefüggés szorosságát, s az értékelhetőség szempontjából határértéknek a 60%-ot tekintettük.