Hidrológiai Közlöny 2004 (84. évfolyam)

4. szám - Orlóci István - Váradi József - Láng István: A folyókkal való gazdálkodás korszerűsítése

ORLÓCI I. - VÁRAD! J. - LÁNG I.: A folyókkal való gazdálkodás korszerűsítése 45 tét, másrészről szükségessé és lehetővé teszi a Duna vízgyűjtőn lévő országokkal az együttműködés erősítését. Vízrendszerünk nyitottsága a múltban szükségszerűen kényszeríttette ki a határvízi együttműködéseket, az új a lakuló politikai és gazdasági körülmények között pedig a folyók a határokon átnyúló regionális együttműködésekben is számottevő tényezők. Hazánk a politikailag megosztott vízrendszereknek világviszonylatban az egyik legsokrétübb feltételű és a legeredményesebb együttműködést elért országa. Több mint nyolc évtizedes az a tapasztalat, hogy a közös feladatok megoldásában nem a „státus quo" megtartására, hanem a kölcsönösen előnyös fejlesztésekre kell törekedni. Az együttműködés nemzetközileg egyedülálló sikere a Tisza folyó vízgyűjtőterületére 1975-ben, öt ország közreműködésével készített Keretterv, valamint példaértékű a 2001-ben megindult közös árvízvédelmi fejlesztés. Folyóink vízjárásának és vízminőségének lényegi sajátosságait a külföldi vízgyűjtő területek éghajlati, földrajzi adottságai, valamint a területhasználatok és a vízszabályozások határozzák meg. A külföldi hatások folyógazdálkodásunk növekvő mértékű bizonytalansági tényezői. Számítanunk kell arra, hogy a közös vízgyűjtő országaiban folytatódik a tározófejlesztés és a folyócsatornázás, ugyanakkor egyes országokban tovább késlekedik a hatékony vízminőség-védelem. Ezek a lefolyás mennyiségét ugyan nem fogják számításba veendő mértékben csökkenteni, de érdemlegesen megváltoztathatják a hazai folyószakaszok ökológiai jellemzőit. így például a Tisza vízgyűjtő területén, egyfelől több, mint félszáz tározó működik, amelyeknek összes térfogata eléri a folyó átlagos évi lefolyásának (25 mrd m

3) 10 %-át. Másfelől, remélhetően, rendkívüli esemény volt a ciánszennyezés, de a kisebb szennyvíz hullámok gyakoriak a mellékfolyókon. Folyóink természeti ökológiai adottságai európai összehasonlításban kimagasló értékűek, bár valamennyi - régebben vagy újabban - szabályozott, és mintegy 700 km-nyi folyószakasz csatornázott (duzzasztott). Az elmúlt másfél évszázad során - az árvíz- és jéglevezetés, valamint a hajózás érdekében végzett folyószabályozásokkal - mintegy kétharmadára rövidítették folyóink hosszát, és egyes, ma „természetesnek" minősülő vízfolyásunk mesterséges, ásott mederben kezdte újkori életét. Az egyidejűleg megépített, több mint 4 ezer km összhosszúságú árvédelmi töltés új árvízi medret alakított ki. Az ország területének harmadán (4. táblázat) számolni kell a rendszeresen jelentkező árvizekkel. Az árvízvédelmi rendszerünk hatékonysága függ az „árvízi meder" állapotától. Az élőmedrek karbantartása mellett az eddigieknél határozottabb intézkedés szükséges a hullámterek védelmére. Ezen az országosan mintegy 150 ezer hektár kiterjedésű területen a tulajdonviszonyok hiányos és esetenként hibás rendezettsége miatt is gyarapodnak a káros területhasználatok. Az ármentesítések területfejlesztési hatását az árterek közismert gazdasági és társadalmi fejlődése igazolja. Sokrétűek azonban az ármentesítések és folyószabályozások nem tervezett következményei, és a kezdetektől sokféle kritika fogalmazódott meg miattuk. Figyelembe kell azonban venni a következtetések nagymértékű bizonytalanságát. A folyószabályozásokra teljes körű - tudományos megalapozottságú - utólagos értékelés nem készült, és tudomásul kell venni, hogy a megbízható elemzésnek két súlyos akadálya van. Az egyik hiány a kezdeti, a kiinduló állapot, illetve a szabályozásokat megelőző természeti (vízháztartási, talaj- és növényzetfejlődési) folyamatok rögzítetlensége. A másik akadályt a hatásmechanizmus bonyolultsága jelenti. Csak utalni lehet arra, hogy a folyók viselkedésére a vízgyűjtő területükön végbemenő minden természeti (időjárás) és gazdasági (erdőirtás, iparosítás stb.) változás hatást gyakorol. Az árterek ökológiai átalakulását illetően pedig figyelembe kell venni a megváltozott területhasználatok (mezőgazdaság, települések, ipar stb.) sokkal közvetlenebb és erőteljesebb hatásait. Részleges példaként említhető, hogy az erdők nagy része (és még inkább a fasorok) nem a víz hiánya miatt pusztultak ki; a talaj fejlődést sokkal inkább a növénytermesztés határozta meg, és nem a mély vonulatokban korábban lerakott árvízi hordalék. 4. táblázat Az ország vízhálózata és árterülete (1%): DunavOl Tiszavfll py t sszesen Hossz (km) Ártér km

1 Hullám tér (ezer ha) Hossz (km) Ártér km

1 Hul lám tér (ezer ha) Hossz (km) Ártér km

1 Hul lám tér (ezer h.) Folyók 1350 6000 52 1450 16500 100 2800 22500 152 Kisfolyók 1440 1210 380 390 1820 1600 Patakokcsatornák 61400 7700 összesen: 2790 7210 52 1830 16890 100 66020 31800 152 Árvédelmi töltés 1200 2700 3900 A hullámterek használatának megoszlása - 1990-ben: Rét-legelő Szántó Erdő Egyéb 18% 25% 35% 22% Duna közvetlen: összes hullámtér: 37.250 ha Év Rét Szántó Erdő Egyéb 1960 17% 20% 53% 10% 1990 9% 15% 62% 14% Tisza közvetlen: összes hullámtér: 76.240 ha Év Rét Szántó Erdő Egyéb 1930 53% 17% 14% 16% 1960 21% 37% 22% 20% 1990 15% 28% 25% 31% Mindemellett számos felismert következmény és kritikai észrevétel figyelmet érdemel. Tény, hogy a folyók megváltozott energia- és anyagforgalma következtében egyfelől mélyül a meder, és süllyed a vízszint, ami korlátozza a hasznosításokat (parti szűrésű víztermelés, hajózás, vízkivételek), és megváltoztatja a talajvíz járását is. Másfelől, a megváltozott áramlási viszonyokhoz és tápanyag kínálathoz számos korábbi növény és állat nem tudott alkalmazkodni, új biocönózis kialakulását pedig korábban nem segítették olyan intézkedések, mint pl. a Kiskörei Vízlépcsőnél. E tekintetben a halszaporodási feltételekjelentős romlására indokolt utalni. Tény, hogy az ár- és belvíz-mentesítés számottevően csökkentette az Alföld vízellátottságát, amit a folyók csatornázásával és a nagy vízelosztó csatorna-hálózatokkal ellensúlyoztak.