Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

XLIV. Hidrobiológus Napok: "Ritkán vizsgált és különleges vizek" Tihany, 2002. október 2-4.

157 fém-szennyeződések szaprobiológiai kihatásáról nem sok információt tudunk majd az utókor számára megőrizni." Egyetlen előadásban szerepeltek olyan bakteriológiai vizsgálati adatok, amelyek a Tiszát ért a szennyezésnek a víz és az üledék baktériumközösségeire (szaprofitonok, deszulfiirálók/rothasztók, szulfitredukáló Clostridiumok, ammonifikálók) gyakorolt hatásáról is beszámoltak (leszűrné Nagy 2000). A Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-SzatmárBereg megyei Tudományos Testületének 2000. évi tudomá-nyos ülésén is hangzott el olyan előadás, amely nem higiénés szempontból vizsgálta a Tiszán levonult szenynyezés hatását (Oldal et al. 2000). A vizsgálati eredményeket értékelve azt is megállapították, hogy a Tisza szaprofita baktérium- és gombaközösségeinek elmélyült tanulmányozása - nem csak higiéniai szempontok szerint, ahogy az eddigiek során történt - mind elméleti, mind gyakorlati szempontból elengedhetetlenül szükséges. Az elmúlt néhány évben a különböző szakmai rendezvényeken (pl. Tihanyi Hidrobiológus Napok, ökológus Kongresszus, „Shallow Lakes 2002" konferencia) találkozhattunk olyan dolgozatokkal, amelyek nem higiénés, hanem ökológiai szemléletű hidrobakteriológiai vizsgálatokról adnak számot (vö. pl. Borsodi & Sallai 1998; K. Borsodi 2002; Koncz et al. 1998; T. Nagy 1998; T. Nagy et al. 2001; Teszárné Nagy 2000; Teszárné Nagy et al. 2000; V.-Balogh et al. 1997; Wittner et al. 1999). Az előbbi irodalmi felsorolásból látható, hogy ezek a vizsgálatok néhány szakember nevéhez fűződnek, az ilyen szemléletű vizsgálatok általános elterjedtségéről nem lehet beszélni. A jövő feladatai A hidrobakteriológiai vizsgálatok terén történő előrelépésnek elméleti-tudományos, intézményi, személyt és tárgyi feltételei vannak, s mindezek mellé anyagi vonatkozások is társulnak. Az elméleti-tudományos háttér kapcsán elsőként kell említeni, hogy jelenleg Magyarországon nincs hidrobiológus képzés, ökológiai szemléletű vízbakteriológiai vizsgálatok végzése pedig elsősorban olyan szakemberektől várható el, akiknek ehhez a megfelelő háttérismereteik megvannak, azaz hidrobiológusok. (Nem véletlen, hogy a közegészségügyi bakteriológiát föként orvosok művelik!) A továbblépés elengedhetetlen feltétele tehát a hidrobiológus képzés újraindítása, amiben a Nyíregyházi Főiskola vállalt kezdeményező szerepet. 2000-ben - szakirányú képzés keretében - elkezdődött egy olyan képzési forma, amelyben biológiatanár szakos hallgatók részt vehetnek egy öt féléves hidrobiológus képzésben, melynek teljesítése után a diplomájukhoz ún. betétlapot kapnak. Ezen az alapon kiindulva folyamatban van az egyszakos, főiskolai diplomát adó hidrobiológus képzés indítása is, amelynek alapvető célja nem a tudományos kutatás, hanem a gyakorlati élet számára képezni a szakembereket. A tudományos kutatásban való előrelépéshez egyetemi szintű alapképzésre és doktori iskolá(k)ra van szükség. A jövőben fontos lenne a hidrobiológus képzés újraindítása a Debreceni Egyetem Természettudományi Karának ökológiai és Hidrobiológiái Tanszékén is, hiszen ez az egyetlen hely, ahol korábban már volt ilyen. Itt ráadásul működik Környezettudomány Doktori Iskola is, amelynek jogelődje ["Vízi ökológia" doktori (PhD) program, két alprogrammal: "Hidrobiológia" és "Vízi környezetvédelem" ] keretében több hidrobiológua szerzett már doktori fokozatot? A Veszprémi Egyetem Tanárképző Karán, a Biológiai Intézet keretei között a közelmúltban alakult Limnológiai Tanszék, ami újabb lehetőség a hidrobiológiái ismeretek felsőfokú oktatására. Az említett felsőoktatási intézményekben tehát adottak az alapjai a vízi ökológiai kutatásokat végző és irányító szakemberek képzésének, de az adminisztratív feltételek (jogszabály, akkreditálás) még nincsenek biztosítva. Az előrelépés feltételei közé soroltuk a személyi és tárgyi feltételek bővítését is. Tudomásul kell venni végre, hogy a hidrobiológián belül is külön terükűlet a hidrobakteriológia, amely külön - erre a területre specializálódott szakembert kíván (hasonlóan a vegyészekhez, ahok külön terület a klasszikus és műszeres analitika, s mindkettőre van külön ember, sőt, az eseteknagy részében műszeres analitikán belül további specializálódás figyelhető meg). A vizek vizsgálatával foglalkozó kutatóhelyeken és a vízvizsgáló laboratóriumokban is feltétlenül és sürgősen meg kell teremteni a hidrobakteriológiai vizsgálatok végzésének személyi és tárgyi feltételeit. A hidrobakteriológiai vizsgálatok területén alapvetően három irányban szükséges továbblépni (vö. Szabó 1998): (1) a baktériumok mennyiségi viszonyainak mind teljesebb felmérése; (2) az ún. taxonómiai diverzitás, azaz az adott élőhelyen előforduló és az arra jellemző taxonok kimutatása; (3) az ún. funkcionális diverzitás, azaz az energiaforgalom és anyagátalakítás folyamatosságáért és intenzitásáért felelős baktériumcsoportok mind szélesebb körű feltárása. A vizsgálatoknak mind a vízre, mind az üledékre, sőt a bevonatokra is ki kell terjednie, hiszen csak ekkor kaphatunk teljes képet az adott élőhelyen leját-szódó folyamatokról. Az új kutatási irányok mindhárom területén rendelkezünk bizonyos hagyományokkal. A baktériumok mennyiségi viszonyainak feltárásara vonatkozó vizsgálatok döntően a Debreceni Egyetem Ökológiai és Hidrobiológiái Tanszékének szervezésében folynak. A taxonómiai diverzitás vizsgálatában az ELTE Mikrobiológiai Tanszéke jár élen. Az anyagforgalmi kutatások terén az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete emelhető ki, továbbá a Debreceni Egyetem és a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség említhető meg. A jövőben - a hidrobakteriológiai vizsgálatok új célkitűzéseinek térhódításával - új vizsgálati módszerek és technikák bevezetésére is sor kell kerüljön. Elfogadhatatlan az az állapot, hogy a higiénés vizsgálatok egységesen használt, szabványosított módszerei mellett az ökológiai szemléletű bakteriológiai vizsgálatokat ki-ki egyedi módszerrel végzi, ezért az eredmények egyáltalán nem hasonlíthatók össze. Az 1970-es évek elejétől ismerünk olyan módszertani kézikönyveket, amelyekben a baktériumok mennyiségi és minőségi kimutatására, az anyagforgalmi csoportok elkülönítésére számtalan leírást, receptet találhatunk (vö. pl. Daubner 1972, Rodina 1972). Külön ki kell emelni „A bioszféra mikrobiológiája" könyvsorozataIV. kötetét (Szabó 1998), ami a legkorszerűbb eljárásokat