Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)
1. szám - Kozák Péter: Az alföldi belvizek elvezetése
54 HIDROLÓGIA I KÖZLÖNY 2003. 83. ÉVF. 1. SZ. 2.3. A belvízi elöntés időbeli változása A belviz időszakos jelenség Rendszerint a téli-koratavaszi hónapokban, a hóolvadás időszakában alakul ki. Az elöntött terület - az olvadás intenzitásától és az esetleges olvasztó eső mennyiségétől függően -néhány napon belül elérheti a csúcsértéket, amelyet azután lassú, több hétig vagy hónapig elhúzódó apadás követ. A belvizképződés több hullámban is megismétlődhet, az elöntések fölhalmozódhatnak. A nyári belviz ritkább, mint a téli-tavaszi, az elöntött terület pedig általában kisebb, viszont a fajlagos (területegységre vonatkozó) mezőgazdasági belvízkár nagyobb, mert „kész" termés károsodik, vagy megy veszendőbe. Az őszi időszakban csak kivételesen keletkezik számottevő belvízi elöntés. 2.4. Belvíz-veszélyeztetettségi térkép Egy adott térség belvízi veszélyeztetettségére a befolyásoló tényezők sohasem önmagukban, hanem változatos kombinációjuk eredőjeként hatnak. Ezért az egyes befolyásoló tényezőkről rendelkezésre álló térképek (éghajlati, domborzati, talajtani térkép stb.) bár sok hasznos információt tartalmaznak, önmagukban nem elégségesek a belvízi veszélyeztetettség megítélésére. Közelebb vezet a probléma megoldásához, ha két tényező pl. a talaj és a talajvíz jellemzőit egyetlen térképen ábrázoljuk, de a bizonytalanság a többi tényező figyelmen kívül hagyása miatt így is fönnmarad. A sok befolyásoló tényező kombinációja olyan bonyolult helyzetet teremt, melyben a tényezők összhatásának értékelése még akkor is reménytelen lenne, ha pontosan ismernénk a belvízképződés folyamatát és ebben az egyes tényezők számszerű hatását. Ezért a belvízi veszélyeztetettség különböző fokozatainak térképszerű lehatárolását csak a tényleges belvízi elöntésekből kiindulva lehet megnyugtatóan elvégezni. Ezeket az elöntéseket a vízügyi igazgatóságok gát- és csatornaőreí a belvízvédelmi készültségek során térképvázlatokon rögzítették. Ezekből a vázlatokból általában szakaszmérnökségenként és igazgatóságonként áttekintő térképek készültek, az évi legnagyobb elöntés feltüntetésével. Az elöntési vázlatok érthető elnagyoltságából eredő pontatlanságok mérsékelhetők, ha a belvízképződést befolyásoló tényezőkről rendelkezésre álló különböző térképeket is fölhasználjuk. A térképszerkesztés első fázisában a különböző méretarányú belvízelöntési térképekből egységes méretarányú (1:100 ezer) térképeket szerkesztenek. Ezeket az átlátszó papíron lévő térképeket egymásra helyezve megállapítható, hogy az egyes területfoltok hányszor fedik le egymást, azaz egy adott helyen hányszor volt belvízi elöntés. Az előfordult esetek számát a vizsgált évek számával osztva meghatározható az elöntés előfordulásának relatív gyakorisága. Az alábbi táblázat alapján kategorizálhatók pl. a kapott adatok: Veszélyeztetettségi kategória Relatív gyakoriság 1 <0,05 2 0,05-0,10 3. 0,10-0,20 4. >0,20 Az egyes kategóriák területfoltjait eltérően megjelölve, kisebb kiegyenlítéseket alkalmazva megszerkeszthető a belvíz-veszélyeztetettségi térkép nyers változata. A térképszerkesztés második lépcsőjében az elkészült nyers térkép összevetése történik a domborzati-rétegvonalas, talajtani, földtani és talajvíz térképekkel, illetve azok egyszerűsített, a belvízveszélyt kiemelő változataival, valamint a topográfiai térképekkel, amelyek tartalmazzák többek között a vizenyős területeket, a vízelvezető csatornákat. Kisebb igazitások után, mely természetesen szubjektív elemeket is tartalmaz, megbízhatóbbá válik a csupán elöntési adatokból szerkesztett nyers térképnél. A belvíz-veszélyeztetettségi térkép belterületek ilyen szempontú vizsgálatára nemigen alkalmas. Egy-egy belvizes esztendő súlyossága legegyszerűbben az elöntött területek nagyságával jellemezhető A belvíz-veszélyeztetettségi térkép elsősorban a mezőgazdasági vízgazdálkodással összefüggő feladatok megoldásához nyújt segítséget, de általában minden olyan, a külterületeken folyó hasznosítási, fejlesztési és védelmi tevékenység lényeges támpontja lehet, amelyeknél az időszakos vízborítás zavart vagy kárt okoz, esetleg előnyt jelent. A térkép nagy segítséget ad a síkvidéki vízrendezés tervezési feladatainak megoldásához, de hasznos szolgálatot tehet a belvízvédekezésre való felkészülésnél és a tényleges védekezésnél is, mivel a védelmi erőket kellő időben a leginkább veszélyeztetett térségekbe lehet irányítani és ide összpontosítani. Az öntözőtelepeket célszerű a belvízmentes vagy a belvízzel mérsékelten veszélyeztetett területekre kijelölni, de az öntözési mód megválasztásánál és a kiadagolandó vízmennyiség megállapításánál is érdemes a belvízi veszélyeztetettségre tekintettel lenni. A rizstelepeket, a halastavakat és a víztározókat a belvízzel erősen veszélyeztetett területre tehetjük. A földhasználat tervezésekor a belvíz-veszélyeztetettségi térkép igénybevételével elkerülhetők azok a kellemetlen meglepetések, azaz a belvízkárok, amelyekre különösen a hosszabb száraz időszak alatt a tervezők nem gondolnak. A térképek jól használhatók a művelési ágak módosításánál, a táblásítás, illetve az úthálózat átalakításánál és a termelésből kivonandó területek kijelölésénél is. 3. A belvíz elvezetése A belvízvédekezés hidraulikailag a rövid idő alatt érkező vagy keletkező nagy vízhozamokat azon az áron transzformálja az elvezetés korlátozott lehetőségei szerint hosszabb idő alatt elszállítandó kisebb vízhozamokká, hogy a "sorban állás" elve szerint a "várakozásra" késztetett vízmennyiségeket a lehető legkisebb károkozás mellett meghatározott helyeken tározza. A vízelvezetés ütemét nem a belvíz keletkezésének üteme határozza meg, hanem a szivattyúzás beépített vagy felvonultatott gépegységeinek teljesítőképessége. Amely vízmennyiséget el kell vezetniük, és el is akarunk vezetni, azt tároznunk is kell tudni, vagy ha nem, akkor az magának keres majd tározóteret (Vágási., 1989.) A fölösleges vizeket Salamin P. (1942., 1956.) szerint mindenképpen el kell vezetni, hiszen a jó vízgazdálkodású talajok sem tartják magukban a káros nedvességet. A termeléshez szükséges vizeket viszont vissza kell tartani, minthogy ezt a természetes vízgazdálkodást elősegítő talajok is önműködően végzik. A beavatkozásoknak ezért rugalmasaknak kell lenniük, s egyformán biztosítaniuk kell a növényi élethez szükséges vizet a legkülönbözőbb talajokon A csatornák és a szivattyútelepek szállítóképességének növelésére irányuló kívánság alapvető ugyan, és igen fontos, de ennek kiegészítésére szükség van "rugalmasan kiépített tározó rendszerbekre is, amelyek kielégít-
