Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

1. szám - Sümegi Mihály: Emlékezés az 1954. és az 1965. év dunai árvizeire

SÜMEGI M.: Emlékezés az 1954. és 1965. év dunai árvizeire 49 1956. januáijában a Dunán Nagybajcsnál keletkezett egy eléggé erős jégtorlasz. Az OVF és a Kutató Intézet úgy döntött, hogy ezen a torlaszon kipróbálja a perforátorokat. A kipróbálásra kijelölt napon 30 lovas kocsit kellett a győri vasútállomásra kiállítanom, hogy a bemutatóra meghívottakat Nagybajcsra szállítsuk. A vendégek kiszállítását rendben le is bonyolítottuk Nagybajcson a katonák már korán reggel megkezdték az előkészületeket. Járópallókat fektettek a jégtorlaszra és 16 perforátort helyeztek el a torlaszon. A perforátorokat rákötözték a gyújtókábelekre. A járópallókat visszaszedték a partra. Nagybajcs lakóit a Tanács az előző napon értesítette, hogy 12 órakor robbantam fogják a jeget, háromnegyed 12-kor nyissák ki az ablakaikat, nehogy azok a robbantástól betörjenek A csehszlovákokat is értesítettük a robbantásról. Háromnegyed 12-re mindenkinek át kellett mennie a töltés mentett oldalára. Pontosan 12-kor megtörtént a robbantás. Óriási nagy volt a detonáció. A töltés közeli házakról még a cserepek is repültek. A robbantás után felmentünk a töltésre, megnézni a hatást Minden maradt változatlanul. A jég is! Élelmes szakembereink Szőgyénél csónakkal kimentek a nyílt vízre és gazdag halzsákmánnyal tértek haza A bemutató legnagyobb eredménye annyi volt, hogy sok jó ismeretség és barátság alakult ki a résztvevők között. A bemutatóért a leghálásabb a nagybajcsi vendéglős volt ... Egyszer csak jött egy árhullám a Dunán és egy reggelre eltűnt a jég! Végül a szomorú hír: Winkler Mihály - jó barátom még ugyanabban az évben kísérletezés közben felrobbant és meghalt A perforátorokról azóta sem hallottam többet. Jt 5. Hol vannak szik-foltok az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén? 1954. július 9-én Almásfüzitőn 80 kordéllyal és 40 szekérrel kezdtük el az árvízvédekezést. Akkor Magyarországon Almásfüzitőn volt a legfontosabb védekezés, mert a timfbldgyár udvarán óriási mennyiségű marónátron feküdt. A timfoldgyár pedig csupán egy silány nyárigáttal volt körbefogva. Ha a timfbldgyárat elöntötte volna a víz, Almásfüzitő alatt a tömény marónátron következtében védekezni sem lehetett volna. Évek múlva is veszélyes lett volna a Dunapart. A hatástalanítás, közömbösítés hatalmas munkát és összegeket emésztett volna fel. Almásfüzitő védelme tehát élet-halál harc lett. A védelmet Rehrics Lajos, akkori közlekedés- és postaügyi miniszter személyesen vette kézbe. Szinte naponta látogatott meg, és tájékoztatott a helyzetről. Almásfüzitő védelméhez kivett a bányászatból 8 pull-szkrépert (egy gép 18 m

3 földet szállíthatott), 4 félköbméteres vonóköteles kotrót, 25 dömpert és 4 nagy-dózert. A gépek közt így lovak nem dolgozhattak, ezért a 40 szekeret átirányíttattam Komáromba. A 80 kordélyos ló után munkán kívül is fizetnünk kellett volna, ezért ezeket ráhajttattuk az épülő töltés víz felőli rézsűjére, hogy ott fel-alá járva tömörítsék a töltést. Ez a munka is eredményes volt. Egyszer azután egy ló megszökött, és toronyiránt akart haza menni az istállóba. A töltéstől mintegy 100 m-re hirtelen szügyéig süllyedt a talajba, s csak az első lábai, a nyaka és a feje állott ki. A kordélyos hajtók meg sem tudták közelíteni a lovat, mert ők is elsüllyedtek volna Mi is csak a lóhoz vezető járópallók lefektetésével tudtunk segítni, de a ló közben egyre süllyedt, s mozogni sem tudott. A lovat Babusa Bál a ló hasa alatt áthúzott betonvassal, majd egy munkából kivett kotró segítségével próbálta kiemeltetni, de ez nem sikerült. A ló elpusztult, s kiásni is csak az árvíz után lehetett Megvizsgáltuk a környéket, s azt találtuk, hogy a töltés lábától kb 80-120 m-re, kb 150 m hosszban teljesen fellágyult a talaj. A laboratóriumban megvizsgált talajminta igazolta, hogy ez a talaj rendkívül szikes volt. Ugyancsak 1954-ben, nem sokkal a Duna tetőzése után Dunaszeg község belterületén a töltés és a házak közötti dűlőúton egy követ szállító dömper hátsó kereke süllyedt el. Ezt a jármüvet is csak az apadás után tudták kiásni. Itt is erősen szikesnek bizonyult a talaj. Az 1965. évi dunai árvízvédekezés során az ásványrárói labdarúgó pályán volt a védekezéshez kirendelt katonai helikopter telephelye. Eseménytelen időben gyakorlásként egy 40-50 cm víz borította mezőn zászlót tűztünk ki, majd helikopterrel a zászló fölé repülve, arról kötélhágcsón leereszkedve gépbe emeltük a zászlót Az egyik alkalommal Reinhardt György akart a Nagybajcs feletti rámpától beevezni a rétre a zászló kitűzéséhez, de a töltésről leszaladva derékig süllyedt a talajba. Csak pallókból köréje épített kalodához rögzített kötelekkel tudtuk négyen nagy nehezen kihúzni a szikes mélyedésből, de gumicsizmája még máig is valahol a földben maradt. [Ismét a főszerkesztő közbeszúrása: Dr. Kiss István (1910-1990), a Szegedi Tanárképző Főiskola egykori tanára a Kardoskúti-Fehértó körzetéből írt le az átázott szikes talajokról hasonló jelenségeket és történeteket Orosháza közelében a XVIII. század végén - állítólag - egy kisebb huszárcsapat süllyedt a németül "Schlamm-massel"nek, magyarul "slamasztiká"-nak nevezett, éveken át ki nem száradó fellágyult szikes mélyedésbe. Az 1970. évi tiszai árvizvédekezés idején a Hódmezővásárhely magasságában lévő körtvélyesi védszakaszon lágyult fel a mentett oldali töltésláb, olyannyira, hogy fürödni lehetett a szikes mélyedésben További hasonló jelenségeket észleltek pl. a Hármas-Körös bal partján Szentes fölött, a zalotai gátőrháznál, illetve a Sebes-Körös mellett Fokihidnál. Egyes helyeken a szikes anyagú töltéstest egy része is lesuvadt, s csak a maradék töltésrész gyors megtámasztásával lehetett a gátszakadást elkerülni. Az 1970. évi árvízvédekezést követően azután a helyreállítás arra törekedett, hogy a felfedezett szikes helyeken talajcserével küszöböljék ki a későbbi árvízvédekezések esetleges nehézségeit] 6. Az árvízvédelmi őrszolgálat Talán felesleges itt bizonygatnom, hogy a sikeres árvízvédekezés egyik legfontosabb feltétele a megbízható őrszolgálat. Sajnos, az őrszolgálattal a jövőben egyre több lesz a nehézség. Korábban volt annyi dolgozónk, hogy az őrszolgálatot saját embereinkkel el tudtuk látni. Ma már ehhez kevés a saját dolgozónk. Már 1965-ben is minden saját dolgozónk mellé egy, a közeli faluban lakó "közerőt" kellett beosztanunk. Korábban úgy szerveztük az őrszolgálatot, hogy bizonyos szakaszokra két-két föt