Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

1. szám - Megemlékezések Dégen Imre (1910–1977) vízügyeink 1955–1975 közötti vezető egyénisége elhunytának 25. évfordulója alkalmából (Szeged, 2002. június 17-én) - Nyers Rezső: Dégen Imre pályafutása, vízgazdálkodásunk általa irányított fejlődési korszakának gazdasági-politikai háttere

40 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2003. 83. ÉVF. 1. SZ. - Adott a munkatársai véleményére, ugyanakkor makacsul küzdött a szövetkezeti, majd a vízügyi érdekek nemzetgazdasági érvényesítéséért. - Szakmáját nemzetközi térben látta és szolgálta. - Fejlesztés-orientált lévén, vonzódott a kutatás iránt. 1955. elején politikai ellenfeleinek ismét sikerült megszüntetni Nagy Imre befolyását. A mezőgazdasággal öszszefüggő reformok legnagyobb részét azonban többé nem lehetett "visszarendezni". Nagy Imre személye ugyan ismét eltűnt a politikai életből, de a vele szimpatizáló embereket és gondolkodásmódjukat már nem tudták eltűntetni. Dégen Imre ekkor vetette fel azt az eredeti javaslatát, hogy szövetkezeti elméleti tanácskozást kell szervezni. Ez a tanácskozás nem a termelőszövetkezetek fejlesztésében, az üzemi "kolhoz" szisztéma kidolgozásában látta a feladatát, hanem a szövetkezés elveinek kidolgozásában, a szovjet formák lehető "megmagyarositásában", a szövetkezés sokrétű, akkor "egyéb"-nek nevezett formái kialakításában, illetve erősítésében. A Dégen Imre által megindított munkában részt vett Erdei Ferenc, Kopátsy Sándor, Cselötei László, Nyers Rezső, és még többen mások. Dégen Imre, mint a SZÖVOSZ igazgatóságának elnöke megfontoltan és módszeresen dolgozott. Megkereste és rendszerint meg is találta a "felsőbbség"-től jövő elvi utasítások szövetkezetek rendszerében történő alkalmazásának legcélravezetőbb módját. Megpróbált hatásköröket szerezni a SZÖVOSZ számára, ezzel megalapozni annak tekintélyét a politikai és gazdasági életben. Eredményeket kétségtelenül ért el, bár ezek itt nem voltak átütőek. Másrészről némi hátrányt jelentett, hogy a felsőbbség irányában elért eredményei mellett lefelé, a szövetségen belül erősítette a centralizációt, ami a bürokrácia jelenlétét sem tudta mindig csökkenteni. [Némi hasonlóság itt is érezhető a vízügyek szervezésének későbbi gyakorlatával. - A főszerkesztő. ] Dégen Imrét - sokak számára váratlanul - 1955. decemberében kinevezték az 1953-ban létrehozott Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjévé Találgatásokra adott alkalmat ez az intézkedés mind a mai napig. Nyers Rezső véleménye szerint ez az akkori viszonyok között olyan véletlennek tekinthető, amely magában hordozhatta az "alsóbb szintre helyezés" látszatát, de azét is, hogy Dégen Imre, a tulajdonképpen mérnök szakember olyan helyre kerül, amelyhez műszaki képzettsége alapján egyébként is ért. Magában viselhette ez az intézkedés azt az elvet is, hogy ezzel egyes kiszemelt személyek oda kerüljenek, ahová valamilyen döntéshozói szándék elgondolta, vagy éppen elkerüljenek onnan, ahonnan a döntéshozói szándék kívánja őket eltávoztatni 1955. januárjában ugyanis a magyar belpolitika kibillen Nagy Imre "új szakasz"-ának folytatásából, de nem lehet visszabillennie, s nem is tud visszabillenni a régi SztálinRákosi politikához. Rákosi személyi hatalmának megtartásáért harcol nemcsak itthon, hanem az egymással is vetélkedő moszkvai hatalmi csoportoknál is. A magyar belpolitikában interregnum volt. A vizügyi szolgálat akkori vezetése a politikai rangsorban súlytalan volt, oda elvileg bárkit ki lehetett neveztetni. A SZÖVOSZ elnökségét ugyanakkor át lehetett adni annak a Vas Zoltánnak, akit Rákosi bizalmi emberének is tekinthetett, miután visszaengedte komlói száműzetéséből. Az is igaz, hogy Vas emellett továbbra is rokonszenvezett Nagy Imrével - mint majd a forradalom idején is. A SZÖVOSZ elnöki tiszte nem volt miniszteri pozíció, de "mozgalmi" rangot mégis tulajdoníthattak neki. Vas Zoltán sohasem volt "merev moszkovita". Valamikor, a 80-as évek elején magán-beszélgetésben azt is kijelentette, hogy tulajdonképpen a szociáldemokrata típusú gazdasági elgondolásoknak volt, vagy lett volna igaza még az 50-es években is. Az elmondottak alapján Dégen Imre vízügyi főigazgatói kinevezésében alapvető politikai szándékot nem lehet felfedezni. A kinevezésével viszont Rákosi politikai elgondolásai sem szenvedtek sérelmet. Az már talán vakszerencse volt, hogy a vízügy Dégen Imrében - bár erre senki sem számíthatott előre - megtalálta igazi vezetőjét. A szövetkezeti mozgalom tanulságai hamar megérlelték Dégen Imrében a vízgazdálkodási társulatok megszervezésének elgondolását. A társulás gondolata a vízügyeknél is kihívta belőle a társadalmi-gazdasági reformer szellemét. Ugyancsak társadalmi mozgalmat segített elő a csőkutas öntözés 60-as évek elején történt országos kibontakoztatásával. Az árvízvédekezések későbbi sikeréhez az ő módszerességére és rendteremtésére volt szükség. Mint ahogy a SZÖVOSZ-beli irányítása volt szükséges annak erélyes véghezvitelére, hogy minden szövetkezeti italboltban legyen folyó víz, a gátőrházak vízellátásának, csatornázásának, világításának magas színvonala és jó felszereltsége is Dégen Imre erélyének köszönhető. Ez az intézkedése volt az első olyan, amire mondhatták bírálói, hogy "a vízügy állam az államban" Dégen Imre szerepe az 1968-tól bevezetett "új mechanizmus" előkészítésében is tetten érhető. Az azt kidolgozó "tizenkettőket" tanácsaival és szakvéleményeivel rendszeresen segitette, elsősorban az infrastrukturális területek, és nem kis mértékben a környezetvédelem (vízvédelem, víztisztítás) kérdéseiben. Dégen Imre tevékenységét közismerten támogatta Fehér Lajos, aki 1957-től 1974ig az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, és a Minisztertanács elnökhelyettese volt. 1968. előtt mindegyik főhatóság - így a vízügyi is - csak járulékos tevékenységeinek önálló megszervezésével tudott eredményesen dolgozni. Az új mechanizmusban (elvileg) szélesebb gazdasági együttműködés alakulhatott (volna) ki az egyes ágazatok között, ami a vizügynél szervezett vállalatok számának egyszerűsítésével járhatott volna. Ennek feltételei azonban nem jöttek létre, így a Dégen Imre ellen 1975ben érvényesített kritikákat sem gazdasági megfontolások vezették, hanem az elsődlegessé tett politikai indokok A 70-es évek elején Brezsnyev a "szociáldemokratizmus" állítólagos térhódításától tartott, bár azt senki sem tudta megfogalmazni, mit is kell ez alatt érteni. 1974. táján vették rá szovjet oldalról Kádárt, hogy hajtson végre személyi változtatásokat. Ez vezetett Fock Jenő, s többek közt Fehér Lajos és Nyers Rezső, a gazdasági reform híveinek leváltásához. Az 1975 év a "politikai lebegtetés" időszaka lett. Szovjet oldalról szerették volna nálunk is a csehszlovákiai teljes visszarendeződést bevezettetni. Az új gazdasági mechanizmus itt ugyan lényegében véget kel-