Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

4. szám - Nagy László–Ivaskó Lajos: Az 1999. márciusi tiszai árvíz szolnoki „Niagar csurgás”-a

222 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2003. 83. ÉVF. 4. SZ. a jelenség nem szűnt meg, a töltés rézsűjének átnedvesedése a rézsűn felfelé haladt és már kezdte elérni a rézsű felét. A folyó vízállása lassan emelkedett, s március 21-én további hasonló jelenségek mutatkoztak folyás irányban. Az ellennyomó medencétől kb. 10 m-re újabb felpúposodás és felpuhulás, majd eleinte zavaros vizet hozó csurgás keletkezett. A felpúposodás magassága elérte a 0,3 m-t, átmérője meghaladta az 1 m-t. A felpúposodás kiszúrása után zavaros víz folyt ki, majd a lyuk összezáródott. Ugyanazon a helyen a következő felpúposodást újra ki kellett szúrni, s az a víz kifolyása után ismét összezáródott. Az újabb csurgás megjelenése után a hagyományos, ellennyomó medence építésén alapuló módszert elvetették. A további beavatkozások szempontjából ugyanis látszott, hogy az ellennyomó medence visszaduzzasztása miatt a jelenség tovább teijed. Az újabb jelenséget tehát más módon kellett kezelői, mert nyilvánvalóvá vált, hogy az ellennyomó medencék építése csak újabb és újabb medencék építését eredményezi. Biztonságos módszemek a víz szabad kivezetése bizonyult. A hatalmas vízhozam miatt (azért, hogy az ne mossa el a töltéslábat) a töltésből kifolyó tiszta vizet kavicscsal töltött zsákokon vezették le. (A zsákok sorát alulról építették fel azért, hogy az átlapolásnál a lefolyó vizet mint a tetőcserepek vezessék le. A zsákok azért voltak kaviccsal töltve, hogy áteresztők legyenek, és a töltés lábánál ne duzzaszszák vissza a vizet a töltésbe. Azt az elképzelést, hogy a keletkezett új, nagy vízhozamú koncentrált csurgást kavicsos zsákkal fedjük be, elvetettük. Fontos megjegyezni, hogy ekkor még nem lehetett ismerni a jelenség okát, és a védekezőket aggodalommal töltötte el a korábban sehol nem tapasztalt hatalmas vízhozam.) Ai új megoldás alapján a felpuhulás és felpúposodás ellen már korábban megépített bordás leterhelések közének kavicsos zsákkal történő leterhelése megtörtént úgy, hogy a további koncentrált vízfeltörések helyén „ablak" maradt. így a kifolyó víz a kavicsos zsákokon lefolyva a töltés, rézsűjében nem tett kárt. Erre szükség is volt, mert a következő napokban a második koncentrált csurgásnál (ami a védekezés folyamán a Niagara nevet kapta) a vízhozam 400 ± 50 liter/percre nőtt! A védekezés e fázisában fontos kiegészítő ismereteket adtak a töltés koronán és a mentett oldalon a szúrópálcával végzett vizsgálatok, amik azt mutatták, hogy a mentett oldalon 10-50 cm mélységben valamilyen kő található, ami nem engedi a pálca mélyebbre tolását. A jelenség környezetében több száz ilyen vizsgálat mindegyike ugyanazt az eredményt szolgáltatta Lényegesen eltérő tapasztalatokat mutatott a vízoldal, ahol a szúrópálca gyakorlatilag akadálytalanul haladt a rézsűben lefelé. A mentett oldali vizsgálatok alapján valószínűsíteni lehetett, hogy a rézsű alatt mindenhol meglévő kő megszűri az átáramló vizet, ami azt jelentette, hogy a felpuhulásoknál a kiszúrt fedőrétegből a víz kivezetését a járat bővítésével is elősegíthetjük. (Fontos megjegyezni, hogy a szolnoki volt vasúti töltésen tapasztalt jelenségek, s azok szokásostól eltérő kezelése helyi, sajátos viszonyok eredménye. Ez senkit sem ösztönözhet arra, hogy ezentúl ilyen árvízi jelenségeket a leírtak alapján bevált sablonként kezeljen). A védelemvezetés számára továbbra is aggasztó maradt a csurgások nagy vízhozama A Tisza vízszintje ekkor 65 cmrel volt a korábbi LNV felett. A volt vasúti töltésről, annak szerkezetéről semmilyen ismerete sem volt. Március 22-én reggel elkezdődött a "Niagara" és környezete feltárása roncsolásmentes, geoelektromos módszerrel és hagyományos közvetlen feltárással. A geoelektromos vizsgálatok első eredményei alapján, 22-én hétfőn kora délután már tudni lehetett a jelenséget kiváltó okokat, és bátran ki lehetett jelenteni, hogy a volt vasúti töltés teljes bizonyossággal megvédhető. Még a tetőző vízszintnél a folyás irányában további három felpuhulás és koncentrált csurgás jelentkezett, azonban ezek a megjelenésük és kiszúrásuk után nem sokkal elapadtak: a „Niagara" mintegy tehermentesítette azokat. 1999 március 21-22-én a Tisza vízállása tetőzött. Az apadással a Niagara" vízhozama fokozatosan csökkent, és kb. 900 cm szolnoki vízszintnél március 30-án megszűnt. Geofizikai mérések Az LNV-t megdöntő árvízi körülmények között a gát roncsolásmentes geofizikai vizsgálata készült el, részben egyidejűleg a koronáról mélyített fúrásokkal. A 10.02 árvízvédelmi szakasz Tisza jp. 68+350-68+900 tkm. szelvényei között pár órával kirendelése után a KBFI-Triász Kft. részletes geoelektromos vizsgálatot végzett: - 550 folyóméter hosszban a vízoldali koronaélben 12 méteres behatolási mélységgel, - 1280 folyóméter hosszban a mentett oldali rézsűn közvetlenül az észlelt jelenségek síkja felett 12 méteres behatolási mélységgel, - 5 keresztszelvény felvételével a mentett oldali rézsűn (közülük a 68+745 szelvényt a 2. ábrán mutatjuk be). A fél méterenkénti elektród kiosztás segítségével a talaj elektromos ellenállása nagy pontossággal és részletességgel meghatározta a töltés anyagát és szerkezetét. A vizsgált 550 m, és 1280 m-es szakasz az elektromos ellenállások alapján 10, ill. 8 azonos viselkedésű (tipus) szakaszra osztható. A 2. ábra színezése a következők szerint történt: fehér agyag = 1-20 ohmméter, világos szürke iszap, iszapos homokliszt = 15-40 ohmm, sötétebb szürke homokliszt, iszapos f. homok = 35-80 ohmméter, sötét szürke száraz homokliszt, finom homok = 70-200 ohmméter. A hely sajátossága szükségessé tette 200 ohmmétemél nagyobb ellenállás értékek alkalmazását is, a sötét szürkétől feketébe vivő árnyalatok durva szemcsés anyag jelenlétét azonosítják. A hossz-szelvény geoelektromos mérési eredmények alapján megállapítható: - agyag jelenlétére következtethetőtől eltérő értékű ellenállások a 68+330 és 68+480 tkm. szakaszokon jelentkeztek legnagyobb mélységig a töltésben, - a vizsgált szakaszon a töltéskoronában különösen nagy elektromos ellenállások alakultak ki a 68+610-68+650 tkm között, - a 68+730-68+780 szelvények közötti mérési eredmények eleinte azt sugallták, hogy a fésűfog szerűen lenyúló magas ellenállású részek felszín közeli anyagok árnyékai. Később az ismeretek bővülésével ez teljesen más értelmezést kapott: - a mentett oldali rézsűn vezetett hossz-szelvényen a legmagasabb elektromos ellenállás (> 5000 ohm) a 68+410 68+750 tkm. szelvények közötti szakaszokon volt mérhető, - a koronán, a mentett oldali rézsűn felvett hossz-szelvényben sem volt kimutatható holtmeder keresztezés, - a töltés altalaja a terepszint alatti legalább 5,0 m-ig agyag, ami altalaj állékonysági problémát nem vetett fel (ez az információ fontos volt az altalaj eredetű jelenségek kizárására).