Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

1. szám - Megemlékezések Dégen Imre (1910–1977) vízügyeink 1955–1975 közötti vezető egyénisége elhunytának 25. évfordulója alkalmából (Szeged, 2002. június 17-én) - Dégen Imre (1975): Feljegyzés a vízgazdálkodási ágazatok fejlesztési tendenciáiról

21 Feljegyzés a vízgazdálkodási ágazatok fejlesztési tendenciáiról Dégen Imre, az OVH elnöke (1975) Az MSZMP Központi Bizottsága Titkársága által elrendelt pártvizsgálatot folytató bizottság megállapításairól adott szóbeli ismertetés említést tesz arról is, hogy - bár a kérdések nem képezték a vizsgálat tárgyát - több probléma felvetődött a vízgazdálkodás fejlesztési tendenciáival kapcsolatban. Lényegében a következő észrevételek hangzottak el az ismertetés során: 1. Az egész vízgazdálkodásban egészségtelen torzulás mutatkozik. Nem igazodik a tényleges népgazdasági igényekhez. Az ipar és a lakosság vízigényének kielégítése háttérbe szorult, és a mezőgazdaság vízigényének kielégítése került előtérbe. Több nagyváros zavartalan vízellátása megoldatlan (pl. Miskolc és Pécs). 2. A mezőgazdasági célú vízgazdálkodáson belül a belvízelvezetés elhanyagolt. 3. Nagy, látványos művek épülnek (pl. Kisköre), amelyek a mezőgazdasági üzemek tényleges igényeit meghaladják. Elöljáróban le kívánom szögezni, hogy fenti észrevételek nem helytállóak. A vízügyi ágazat közismert fejlesztési törekvései és az ezekre vonatkozó tények és adatok bizonyítják e megállapítások alaptalanságát ad 1. A népgazdaság szerkezetében végbement változással összhangban az utóbbi 10-15 évben a népgazdaság tényleges igényeinek megfelelő szerkezeti átalakulás következett be a vízgazdálkodás ágazati arányaiban. Míg korábban a vízgazdálkodás túlnyomórészt mezőgazdasági jellegű tevékenységre korlátozódott, az utóbbi 18-20 év folyamán kilépett az ország korábbi agrár jellegének megfelelő - szűkebb kereteiből. Hatóköre kiszélesedett, kiterjedt a népgazdaság feltételeire. A vízgazdálkodáson belül túlsúlyba jutott a lakosság és az ipar vízellátása. A lakossági és ipari víztermelés-szolgáltatás az összes vízgazdálkodási beruházásokból 1950-1955 közötti időszakban 50 %-ban, 1960-1965 időszakban 42,4 %-ban, míg a IV. ötéves tervi előirányzat szerint ez az ágazat az összes vízügyi beruházásokból 72 %-ban részesedik. Ugyanakkor a mezőgazdasági vízhasznosítási célú beruházások aránya az összes vízgazdálkodási beruházásokon belül 30 %-ról (Hl. ötéves tervben 15,5 %-ra, a IV. ötéves tervidőszakban 13,7 %-ra csökkent). Emellett figyelembe kell venni azt is, hogy a vízgazdálkodási beruházások értéke az említett időszakban folyó áron számítva évi 413 millióról 7,2 milliárdra növekedett. Ez a struktúraváltozás is bizonyítja a vizsgálat fenti észrevételének megalapozatlanságát. A lakossági vízellátás szerepe a vízgazdálkodásban A lakossági kommunális vízellátás korábban a vízgazdálkodás legelhanyagoltabb ágazata volt. Ennek az ágazatnak az utóbbi 20 évben elsődleges szerepet biztosítottunk a vízgazdálkodás fejlesztésében, abból a felismerésből kiindulva, hogy az egyik legfontosabb tényező az életszínvonal javításában, a lakásépítési program előfeltételeinek megteremtésében és annak a szociálpolitikai célkitűzésnek valóra váltásában, hogy a lakás- és települési viszonyokat a fejlett szocialista társadalom követelményeinek megfelelő korszerű színvonalra emeljük, a város és a falu, az ország egyes területei közötti különbségeket fokozatosan megszüntessük. Az ország népességének 1945-ben még mindössze 22 %a részesült vezetékes vízellátásban. A közműves vízellátás túlnyomórészt Budapestre és néhány nagyobb város belső területére korlátozódott. A kis városok és falvak közművesítésejelentéktelen volt. A lakosság kisebb hányada közkutakból, nagyobb része pedig - az egészségre káros vizet adó ásott kutakból jutott ivóvízhez A lakosság közműves vízellátásának fejlődése tulajdonképpen 1958-tól gyorsult meg. A II. és ül. ötéves tervek időszakában megvalósított fejlesztés döntő fordulatot jelentett a hazai vízellátás történetében. Egy évtized alatt megkétszereződött az ivóvízzel ellátott lakosság száma. A fejlődés ütemének gyorsulását jellemzi, hogy 1950-ben 40 ezer fővel, 1960-ban 140 ezerrel, 1965-1970 között pedig évenként 250 ezer fővel növekedett a vezetékes vízellátásban részesülő lakosság. Ez az ütem folytatódott a IV. ötéves terv időszakában is. Az ország összes népességének 1975 végén már 65 %-a részesül vezetékes vízellátásban. Ez megfelel a közepesen fejlett európai országok ellátottsági színvonalának. A vízellátási színvonal kedvezőbb, mint például Lengyelországban, Romániában, Jugoszláviában, Olaszországban, Franciaországban stb. Az ellátottság színvonalát nemcsak az ellátott lakosok számának növekedése, hanem a fajlagos vízfogyasztás növekedése is jellemzi. Jelenleg 120-130 1/fö/nap a fajlagos vízfogyasztás, ami megközelíti az európai átlagot. (A fajlagos vízfogyasztás Magyarországon 1960-ban 105 1/nap/fö volt.) A felszabadulás után az ivóvíztermelő kapacitás megötszöröződött, a vízvezeték hálózat 5000 km-ről mintegy 25 000 km-re növekedett A városok vízellátottságában bekövetkezett nagyarányú fejlődés mellett különösen erőteljes volt a falusi lakosság vízellátottságának fejlődése. 1955-ben a községi lakosságnak csak 4-5 %-a részesült közműves vízellátásban, jelenleg ez az arány 40 %-os. Különösen dinamikus volt a fejlődés az 1965-75 közötti időszakban, amikor a községi lakosság ellátottsági aránya 10 %-ról 40 %-ra emelkedett. Korábban a falvakban szinte ismeretlen volt a vízmű, jelenleg már 1030 községben vízművek szolgáltatják a lakosságnak a vizet. A községi vízművek fejlesztését nagymértékben elősegítették a vízmű társulatok, amelyeknek szervezését 1960 körül indítottuk meg. A városok vízellátásának fejlődésére jellemző, hogy a városi lakosság vízellátottsága számottevően 70 %-ról 88 %-ra emelkedett az elmúlt 20 évben, miközben a városi lakosság száma 4 millióról 5,5 millióra, a városok száma pedig 63-ról 86-ra növekedett. A városok vízellátásának fejlődését a régebben vízhiánnyal küzdő Pécs és Miskolc városok vízellátásának fejlődése is tükrözi. Miskolcon a vízellátottsági színvonal 1960-1970 között 76 %-ról 92 %-ra, Pécsett 80 %-ról 92 %-ra növekedett. A hálózat bővülése és a lakások ellátottságának növekedése olyan mértékben növelte a vízigényeket, hogy azt a kapacitásbővülés nem követte megfelelően. 1970 és 1975 között azonban a víztermelő kapacitások erőteljesen fejlődtek, éspedig olyan mértékben, hogy a feszültségek gyakorlatilag megszűntnek tekinthetők. Ugyanakkor a fajlagos vízfogyasztás is jelentős mértékben nőtt. Pécsett 70 liter/fo/ napról 170 liter/fó/napra, Miskolcon 117 liter/fö/napról 135 liter/fo/napra emelkedett.