Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

1. szám - Megemlékezések Dégen Imre (1910–1977) vízügyeink 1955–1975 közötti vezető egyénisége elhunytának 25. évfordulója alkalmából (Szeged, 2002. június 17-én) - Melléklet Rozgonyi Tamás: „Dégen Imre és a vízügyi szervezet alakulása” c. tanulányához

Déger^mn^és^ vízügyi 1 szervezet 19 Megállapította, hogy az OVH az elmúlt évek során alap­vetően eleget tett a népgazdasági célkitűzések megvalósítá­sából ráháruló feladatoknak Átlagos és rendkívüli idősza­kokban (árvíz és más elemi csapás idején is) általában jól tel­jesítette feladatát Ugyanakkor - az eredmények mellett - munkájukban több rendellenesség, torzulás következett be, amelyek első­sorban a vezetés, irányítás felfogásából, módszereiből és az ellenőrzés hiányosságaiból, következetlenségeiből fakadtak. A tapasztalatok alapján: 1. A Titkárság elmarasztalja az OVH szakmai és párt­vezetését - a párt káderpolitikái elvei érvényesítésének hiányos­ságaiért, a vezetőkkel szemben támasztott hármas köve­telmény következetlen alkalmazásáért, - a személyzeti munkában tapasztalható hibákért, - a pártszervekkel és pártalapszervezetekkel való e­gyüttműködésben feltárt problémákért, - a gazdasági-pénzügyi témákban tapasztalt, elsősor­ban morális és politikai jellegű mulasztásért. 2. Az OVH elnökének vezetői munkájában meglevő hiányosságok mellett a Titkárság figyelembe veszi a mun­kában szerzett érdemeket is, s ezért eltekint a fegyelmi fe­lelősségre vonástól. Ugyanakkor felkén a Minisztertaná­csot, hogy gondoskodjon Dégen Imre elvtárs nyugdíjazá­sáról, s helyette új elnök kinevezéséről. 3. A Titkárság felkéri a Minisztertanácsot, hogy - tárgyalja meg a vizsgálat tapasztalatait, - tegyen intézkedéseket az OVH-nál a káder- és sze­mélyzeti munkában, valamint a gazdasági, pénzügyi és morális jellegű kérdésekben feltárt problémák felszámolá­sára, a vizsgálat során jelzett egyéb témák megvizsgálásá­ra, figyelemmel kísérésére, - 2 év múlva adjon tájékoztatást a Titkárságnak intéz­kedéseiről és azok eredményéről. 4 A KB Ipari, Mezőgazdasági és Közlekedési Osztá­lya, a Párt- és Tömegszervezeti Osztálya, a budapesti, a megyei pártbizottságok és a vízügyi szervek, intézmé­nyek, vállalatok pártirányításában illetékes más területi pártszervek tanulmányozzák a vizsgálat tapasztalatait. I­rányító, ellenőrző és koordináló munkájukhoz vonják le a szükséges tanulságokat. Kíséijék figyelemmel és segítsék elő a határozat végrehajtását. 5. A vizsgálat tapasztalatait, a Titkárság határozatát az OVH elnökével és az OVH pártalapszervezetének veze­tőségével ismertetni kell. 6. Az OVH-nál kerüljön sor kommunista aktíva össze­hívására, amelyen - a vizsgálat tapasztalatait is hasznosít­va - kapjanak tájékoztatást a párt káderpolitikája, a ká­der- és személyzeti munka időszerű kérdéseiről. Záradék A tájékoztatót kapják meg: a KB osztályvezetői, az MSZMP Politikai Főiskola rektora, a megyei, a budapesti pártbizottságok első titkárai, a vízügyi szervek, vállalatok, intézmények irányításában érintett budapesti-kerületi, városi és járási pártbizottságok, a Minisztertanács elnöke és a felügyeletileg illetékes mi­niszterelnök-helyettes, a tárcák és országos főhatóságok vezetői. 2. A Titkárság elmarasztalja az OVH vezetését - a párt káderpolitikái elvei érvényesítésének hiányos­ságaiért, - a vezetőkkel szemben támasztott hármas követel­mény következetlen alkalmazásáért, - a személyzeti munkában tapasztalható mulasztásokért - a pártszervekkel és pártalapszervezetekkel való e­gyüttműködésben feltárt problémákért, - a vizsgált gazdasági-pénzügyi témákban tapasztalt, elsősorban morális és politikai jellegű mulasztásért. 3. A Titkárság felkéri a Minisztertanácsot, hogy - tegyen intézkedéseket az OVH-nál a káder- és sze­mélyzeti munkában, valamint a gazdasági-pénzügyi és morális jellegű kérdésekben tapasztalt hiányosságok fel­számolására. - Dégen Imre elvtársat nyugdíjazza Záradék a.) A pártvizsgálat során szerzett tapasztalatokról készült jeletést kapják meg: - a KB osztályvezetői, - a megyei, a budapesti pártbizottságok első titkárai, - a MT elnöke és a felügyeletileg illetékes MT elnök-he­lyettes, - a tárcák és országos főhatóságok vezetői. b.) A vizsgálat tapasztalatairól az OVH pártszervezet­ének vezetősége kapjon tájékoztatást. c.) Az OVH-nál kerüljön sor kommunista aktíva összehí­vására, amelyen - a vizsgálat tsapasztalatait is hasznosítva ­kapjanak tájékoztatást a párt káderpolitikájának, a káder és személyzeti munkának időszerű kérdéseiről. Budapest, 1975. június 16. A vizsgálatot végezték: Kovács Imre a KB GPO alosztálya vezetője Sárközi Ferenc a KKB munkatársa Juhász György a KB PTO alosztály vezetője, a bizottság vezetője Farkasinszky Lajosné a Bpesti Pártbizottság instruktora

Next

/
Oldalképek
Tartalom