Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

1. szám - Andrásfalvy Bertalan: A fokok szerepe az ártér haszonvételében. Adatok a fokok készítéséről

56 HIDROLÓGIAI K07.I.ÖNY 2002. 82. fiVF. 1. S7. püspökhöz 1497-ből, annak bizonyítására, hogy nagyméretű vízvezető csatornák készültek annak idején. E levélben értesíti, hogy engedve jobbágyainak, a Dunából nagy munkával vizet vezetett Bács vára alá, melyet így immár nem mocsok /posvány, mocsár?/, hanem tiszta víz és halak bősége vesz körül. Művét Xerxes Hellespontoson vert hídjához, Hannibál az Alpokon át vágott útjához hasonlítja némi túlzással, de mindenesetre ez a csatorna nem lehetett jelentéktelen. Nem zártam ki írásomban azt, hogy az övzátonyokat magától is áttörhette a víz, s ez az áttörés külsőre hasonlíthatott a mesterséges fokhoz. Nyilván ez a hasonlóság volt az alapja annak, hogy idővel minden övzátonyon átvezető nyilást foknak nevezhettek, függetlenül eredetétől. De általában a kitört víz kint szokott rekedni. Legutóbb is szép fényképeket láttam az övzátonyait áttört Bodrog vizéről a Bodrog-közben. Bizony, a víz kintrekedt. /A Bodrogzug természeti értékei. Palocsa Egyesület. 2000 Zalkod. l.p./. Számos 18-19-20 századi irat és tapasztalat cáfolja Deák Antal Andrásnak azt az állítását, hogy "a fokoknak az övzátonnyal pedig dolguk nem volt, mivel a folyó születésének pillanatától az ár és apály lüktetése nyitva tartotta őket". Ha az ember nem próbál beavatkozni, bizony a víz teljesen kiszámíthatatlanul és váratlanul hol itt, hol ott töri át az övzátonyt vagy a mi időnkben már, az épített töltést árvízkor. Éppen ezért a folyó folyamatosan változtatta az ártér felszínét. A Duna "a völgy felszínét átforgatta mint egy hatalmas eke" - írta Pécsi Márton a Duna-völgy kialakulásáról írt munkájában. /1979/. Ha ott tört át, vagy talált a víz visszavezető utat, ahol az ártéri szakasz legalacsonyabb pontja volt, akkor is fennmaradt az a veszély, hogy a visszaáramló víz hordalékával eltömte a kiáradt víz visszaútját. Ezért azt tisztítani kellett. Csak úgy működhettek halastavakként az ártér mélyedései, ha azok összeköttetését az élő vizzel az ember biztosította. Álljon itt Danicska József mindszenti halászmester 1890 körül írt emlékirata, "A jelen és mull idők. A halászati viszonyokról" címmel. Az íráshoz nemigen szokott halász szövegét betűhíven közlöm: „Már eszázad elején 1800-tól egész 1816 évig a folyamok mentén sok helyen léteztek halas tavak akik ezen neveiket onnét vették hogy mesterséges fokokat ásattak oly halastóknak használták még pedig úgy hogy azoknak külön vízbeeresztő csatornát készítettek, amit akor /Fok/ néven ismertek és eszt szükséghez képest gondozták is. Ha ezen halastavaknak ki vagy befolyó csatornái teleis rakodtak néha iszappal ugy azt többször kiásták hogy a vízfolyás ki ugy mint befelé élénkebb legyen és hogy a halak nemesebb részei annál könyebben be mehettek. Mai napig tehát több határokban látniegy egy szép alkalmas medencében ha nemis halastó demás neveketis azon tavaknak mily élyénken vannak ezeknekis ki, és befolyó csatornák - partjai két oldalról felmagasítva mindazon jelekre mutatnak hogy azok gondozva voltak /. . ./ Mikor azonban a Folytonos szárasság véget három egymás után következő évbensem öntött ki a folyómedrébőlekkoris ugy segítettek hogy jó és egésséges vizzel ellássák a halastójalkat hogy az eliszapolt csatornát kimélyítették és így rögtön segitvetett, hogy halaik ujéletet nyerhessenek ezen ujvizbeeresztéseáltal". /Néprajzi múzeum EA 4289. 3-4. oldali. L F. Marsigli rajzát a fokok működéséről másként értelmezem. "Canales dicíos Foch" - szerintem félreérthetetlen Canalis - csatorna. Deák Antal András a fieret - szót lesz. keletkezik, támad szóval fordítja. Ez azonban feltételes módban van: támadna, létesülne, lenne értelemben. Tehát. ,jía a Duna vize egészen C magasságig apadna, újból egy másik fok keletkezne és így a tó fenekéig, a halak sokasága pusztidna megfertőzve a levegőt." Marsigli a felszabadító háborúk idején járta be a Duna mentét, akkor, amikor ez a gondosság, tisztítás elmaradt már, s a fokon nem tudtak már a halak visszamenni a mederbe, vagy úgy is értelmezhetjük írását, ha nem tudnának visszamenni a mederbe - tömegesen elpusztulva fertőznék a levegőt. Vagyis a szöveg nem egyértelmű, így is, úgy is lehet értelmezni. De más, közel ebben az időben készült leírás segíthet az értelmezésben. így az angol Edward Brown 1673-ban megjelent munkájában ezt olvashatjuk: "Sehol a világon nem találtam annyi jó és hasznosanfelhasználható folyót, mint itt". Figyelemre méltónak tartom ezt a kifejezést: hasznosan felhasználható folyó! Tehát nem a természet ajándéka a sok hal, hanem mert a folyót az emberek fel tudták használni. Deák Antal András idézi Bél Mátyás néhány mondatát az áradáskor kintrekedt, döglött, bomlásnak induló halakról. Bél Mátyás mondatait mintha csak Oláh Miklós Hungarájából vette volna, aki fél évszázaddal korábban ezt írta: "Gyakran lehetett látni és még most is látható, hogy a Duna, Tisza, Temes, Dráva és más folyók áradásai után a víz lefolyik, a partok mélyedésiben igen nagy számú hal marad viszsza, s ez a sertések tápláléka lesz. A mi pedig a lakosság hanyagsága következtében marad vissza, a hőség folytán a levegőt megfertőzteti és a lakosság közt járványt terjeszt". Nem lehet véletlen az, hogy hanyagságot említ! Én azonban Bél MátyásXó\ még a következőket is idézem az árterek emberi munkával való hasznosításának bizonyítására: "De mig külföldieknek a halas vizek gyakran nagy költségükbe és mesterkedésükbe kerültek, a magyarok számára a természet nyújtotta ezeket. És ha itthon sem hiányoznak, akik maguk építettek halastavakat, kevés volt mégis, aki nem ilyen helyeken épített, amelyeket már a természetes körülmények a halak szaporítására alkalmasakká tettek". Tehát "épített", a természettel együttműködve, s ez az építés - szerintem - a fokok létesítése, fenntartása volt. Közjépkori okleveleinket évtizedeken keresztül tanulmányozó Belényesi Márta így foglalta össze eredményeit erről a kérdésről: „Halastavak mellett, melyek legfeljebb áradáskor kaptak újabb felfrissítést a folyóvíztől, sorakoznak fel azok a piscinák, amelyek valamilyen nagyobb folyó főágával még abból kiszakadó vizek tartottak közvetlen kapcsolatot, s az olyan mélyebb tavak, melyeket mesterséges árkok kötöttek össze a főággal". Álljon itt még néhány világos adat a fokok mesterséges voltára. 1711-ben a Mohács és Kölked közti határper jegyzőkönyvében olvashatjuk: „A kérdésbe vett fok körül melly egy fejér vastag régi jegenye fánál a Dunában szakad meg fordulván mindenkor gyermekségétül fogva ezen fokot tudgya és ismerte mely fokot a régi török időben mohácsi Pere István ásta és tsinálta volna régi öregek mohácsi lakosoktul a tanú azértis neveznék Pere fokának..." Miután 1774-ben Tolna megyében elrendelték a fokok betöltését, és az övzátonynak gáttá való kiépítését, az első árhullám áttörte e hevenyészett töltést, és a víz a töltés miatt kintrekedt, ahogy azt 1774-ben a töltésezés ellen tiltakozó sárköziek megjósolták. Az 1780-ban keltezett gerjeni könyörgő levélben ez áll: "Minden kaszállóink, legelő mezőnk víz alatt vágynák, barmaink Paks város homok hegyekkel tellyes legelő mezején nyomorognak a romladozott Házakat, elpusztult irtás kerteket reparálni nem lehet.. Igaz ugyan hogy a Faddi határban egy fok ki van nyitva, de ennyi tenger víznek, mellyel Paks városának, Duna Szentgyörgynek, Faddnak minden kaszállója minekünk pedig egész határunk