Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)
XLIII. Hidrobiológus Napok: "Vizeink ökológiai állapota: természetvédelem, vízhasznosítás" Tihany, 2001. október 3-5.
62 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2002. 82. ÉVF. tok hosszát is megadta. Az adatokat PASGEAR (Kolding, 1997) számítógépes program segítségével dolgoztuk fel. A mintavételezés másik eszköze egy akkumulátorról működő, pulzáló egyenáramú Hans Grassl IG/200 elektromos halászgép volt. A halak meghatározása Berinkey (1966) alapján, többnyire a helyszínen, szükség esetén tartósított mintából laborban, sztereomikroszkóp segítségével történt. A taxonómiai besorolást Nelson (1994) szerint végeztük. A populáció-biológiai adatok elemzésénél a kort a Bíró (1975, 1993) által ajánlott pikkelymódszerrel állapítottuk meg. A visszaszámított testhosszakat Lea (1910) szerint határoztuk meg. A növekedés leírására Bertalanffy (1957) módszerét alkalmaztuk. Eredmények A mintavételek során az egyes szakaszokon a halfajok egyedszámainak értékelése több mint 20 ezer egyed meghatározása alapján történt. A növekedés vizsgálathoz 145 karika keszeget használtunk fel. Az elektromos halászgéppel és hálóval történt fogások a módszertani különbségek miatt némileg eltérő eredményt adtak, de a gyakori fajok mindkét módszer alapján azonosak voltak. A karika keszeg szakaszonkénti előfordulásának értékelését a meder halállományának összetételét jobban modellező hálós fogások alapján vé geztük el. A K I szakaszon az egységnyi fogás értéke 34 db, a K II szakaszon 26 db, a K III szakaszon pedig 43 db (1. ábra). Az értékek nem mutatnak szignifikáns eltérést, ez alapján tehát a karika keszeg egységnyi területre jutó egyedszáma mindhárom szakaszon hasonlónak tekinthető. I f/s^'s/ss/s o- v *-> * ^ V '///ss/A/SS •of o- < 2. ábra. A 3 %-nál nagyobb relatív előfordulási gyakoriságú fajok aránya a Kfcs mintavételi szakaszain A testhossz-testtömeg összefüggés adatai szerint (3. ábra) a csatornán a karika keszeg populációinak növekedése alio metrikus, a KI, Kill szakaszon testtömegük a testhosszhoz viszonyítva gyorsabban fejlődik. A KII szakaszon a helyzet éppen fordított. Nem tisztázott, hogy ez mintavételi hibából származik, vagy élőhelyi sajátságokkal függ össze. A korrelációs koefficiens alacsonyabb (0,8) értéke inkább a mintavételi hibát látszik alátámasztani. 100 200 Tcsthossz(mn) 3. ábra. A karika keszeg populációk testhossz-testtömeg összefüggése a Kfcs mintavételi szakaszain A növekedésgörbéket a 4. ábra mutatja be. Az 1. év végére a KI és KII szakaszon a populáció 65 mm-t, a K III szakaszon 62 mm-t ér el. A növekedés intenzitása az első hat évben nem mutat eltérést szakaszonként. A 7. évtől a K I szakaszon a növekedés üteme lassúbbá válik. Jellemző, hogy a 250 mm-es testhosszat itt a 9. évben, míg a K II és K III szakaszon már a 8. évben elérik a populációk. Ehhez a testhosszhoz a KI szakaszon 498 g-os, a KII szakaszon 470 g-os, a Kill szakaszon 468 g-os testtömeg tartozik. 1. ábra. Az egységnyi hálófogások (CPUE) eredményei a Kfcs mintavételi szakaszain Ettől eltérő képet kapunk, ha a relatív előfordulási gyakoriságokat elemezzük (2. ábra). Itt az látható, hogy a K I szakaszon a leggyakoribb faj a karika keszeg (38 %), míg a K II és K III szakaszon - bár itt is a gyakori fajok közé tartozik relatív előfordulási gyakorisága csökken (16 %, ill. 14 %). Az alsóbb szakaszokon egyértelműen a limnofil fajok - elsősorban a bodorka (Rutilus rutilus), szivárványos ökle (Rhodeus sericeus), vörösszámyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus), és sügér (Perca ßuviatilis)- aránya növekszik. KII Kltl 4. ábra A karika keszeg populációk növekedése a Kfcs mintavételi szakaszain Bertalanffy-modell alapján A Keleti-főcsatornán megfigyelt növekedést összevetve egyéb hazai és külföldi szakirodalommal, az kifejezetten jónak tekinthető (1. táblázat). A csatorna karika keszeg populációinak növekedése igen közel áll a Tiszán kapott eredményekhez (Györe 1994). Az általunk vizsgáltnál jobb növekedésű a tisza-tavi populáció (Györe 1995). A keleti-föcsatorna vizét közvetlenül a Tiszából kapja, a hasonló eredmények ezt tükrözik. A Tiszához kapcsolódó Tisza-tó, valamint a csatorna legalsó szakasza populációinak gyorsabb növekedése azt jelzi, hogy a karika keszeg életfeltételeit a kisebb vízsebességű élőhelyek jobban kielégítik. Valószínűsíthetően ez nem csak közvetlen módon, hanem a táplálékbázis révén is hat. Ezt jelzi az oligotróf Balatonon kapott eredménnyel történő összehasonlítás (Specziár és mtsai. 1997), de ezt támasztja alá a Körösök két holtágának eredménye is (Györe és Oláh 1988). A külföldi adatokkal összevetve az látható, hogy a Kremenchug-tározó karika kesz:eg populációjának növekedése a tisza-tavi eredményekhez hasonlóan némileg meghaladja (Kirilyuk 1991), míg a Tajty-tó (Brylinska 1986) eredményei elmaradnak az általunk vizsgált vízterétől.