Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

XLIII. Hidrobiológus Napok: "Vizeink ökológiai állapota: természetvédelem, vízhasznosítás" Tihany, 2001. október 3-5.

12 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2002. 82. ÉVF. A vándorkagyló (Dreissenapolymorpha) denzitása, biomasszája és légzési szénvesztesége balatoni hínárosban B. Muskó Ilona

1 és Bakó Beáta

2 *MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, 8237. Tihany, 2Széchenyi István Főiskola, 9026. Győr Kivonat: A Balaton oligotrofizálódási folyamata következtében egyre inkább előretörő hínáron megtelepedett vándorkagyló denzitását, hossztömeg összefüggését, biomasszáját és légzési szénveszteségét tanulmínyoztuk, ez utóbbit Woynarovich (1961) légzési adatainak felhasználásával. 2000-ben három alkalommal (májusban, júliusban és októberben) vettünk mintát a tó északi partvonala mentén négy különböző helyen (Keszthelynél, Szigligetnél, Tihanynál és Balatonalmádinál) Bíró és Gulyás (1974) által leírt, kissé módosított, zsákszerű mintavevő eszközzel, amely lehetővé teszi a hínár és az azon megtelepedett, 300 (i-nál nagyobb állatok kvantitatív gyűjtését A hossz-tömeg összefüggés tanulmányozása céljából 2000. augusztusában gyűjtöttünk vándorkagylót Tihany előtti köves parti zónából. A vándorkagyló a hínáron megtelepedett összes állat 2,48-84,85 %-át alkotta, denzitása 421 és 749 032 ind m"

2 tófelület között változott, hínárra vetítve 1 és 282 ind g ' hínár friss tömeg és 9 és 2032 ind g"

1 hínár száraz tömeg közötti értékeknek adódott, a legnagyobb denzitást Tihanynál tapasztaltuk, a legkisebbet Keszthelynél. A vándorkagyló hossz-tömeg összefüggése hatványkitevős egyenlettel írható le mind a nedves, mind a száraz tömeget tekintetbe véve, héjjal együtt és héj nélkül. Elsőként közlünk vándorkagyló biomassza adatokat a Balatonra vonatkozóan: 0,35 és 1106,55 g nedves tömeg (héjjal együtt) m"

2 tófelület között, 0,01 és 50,% g száraz tömeg (héjjal együtt) m'

3 tófelület között, 0,09 és 260,39 g nedves tömeg (héj nélkül) m

2 tófelület között és 0,002 és 6,49 g száraz tömeg (héj nélkül) m~

2 tófelület között változott. A légzési szerves szénveszleség 0,15 és 338,27 mg C m 2 tófelület közötti értékeknek adódott, ami az 1999-ben mért planktonikus primer produkció 0,04 és 154,46 %-át tette ki, ez a vándorkagylónak a Balaton anyag- és energia forgalmában betöltött jelentős szerepére utal, egyúttal rámutat víztisztító potenciáljára. Kulcsszavak: Dreissena polymorpha, denzitás, biomassza, légzési szénveszteség, hínár, Balaton Bevezetés A pontokáspikus eredetű vándorkagyló az 1930-as években jelent meg a Balatonban, s rövid idő alatt inváziószerüen teijedt el, rátelepedve minden alkalmas felületre (Sebestyén 1934, Entz és Sebestyén 1942). A vándorkagyló váltivarú, külső megtermékenyítéssel szaporodik, frissen kikelt lárvái (lebegő velígera = floating veliger) a plankton tagjai, majd ún. megtelepedő lárvák (= settling veliger) formájában telepednek le a különböző alzatokra (Kirpichenko 1968). Annak ellenére, hogy a vándorkagyló az invázió óta a Balaton gerinctelen életközösségének állandó tagja, denzitásáról kevés adat látott napvilágot (Entz 1947, Bíró és Gulyás 1974, Ponyi és mts. 1974, Lakatos 1979, Ponyi 1981, Entz 1982, Kozák és mts. 1998, Muskó és Görög 2000). A Balaton egységnyi felületére vonatkozó denzitás adatokat csupán Ponyi (1981) közölt, de csak a makrobentosz vonatkozásában, a frissen megtelepedő lárvákra vonatkozóan mncs ilyen adat Biomassza adatok pedig teljességgel hiányoznak a Balaton vonatkozásában. Az utóbbi években (1995 óta) a Balatonban végbemenő kedvező folyamatok eredményeképpen elkezdődött a Balaton oligotrofizálódása, aminek következében a korábbi eutrofizáció során háttérbe szorult hínár ismét előretör, a rajta megtelepedő állatok egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a Balaton életében. Stanczykowska és Lewandowski (1993) szerint a hínárosban sokkal nagyobb denzitással fordul elő a vándorkagyló, mint más szubsztrátokon. Mindezek indokolták a vándorkagyló tanulmányozását balatoni hínárosban. Anyag és módszerek Három alkalommal (2000. május 30. és június 9. közt, július 17. és 20. között, és október 12-én és 13-án (a gyűjtések pontos időpontja az 1. táblázaton látható) vettünk mintát a Balaton északi partja mentén Keszthelynél 5-10 m-re a köves parttól, a nádas szegélyénél (É: 46° 45' 50,1"; K: 17° 16' 10,2") (Keszthelyi medence), Szigligetnél a Kétöles patak torkolatától keletre a nádas nyíltvízi szegélyénél (É: 46° 47' 39,9"; K: 17° 24' 56,4") (Szigligeti medence), Tihanynál a MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet előtt, a köves parttól kb. 15 m-re (É: 46° 54' 45,6"; K: 17° 53' 37,3") (Siófoki medence), Balatonalmádinál a hajókikötő nyugati oldalánál a köves parti zónánál, kb. 20 m-re a parttól (É: 47° 01' 38,0"; K: 18° 01' 15,2") (Siófoki medence). Mintavevő eszközként a Bíró és Gulyás (1974) által leirt, kissé módosított mintavevő eszköz szolgált, amely lehetővé teszi a hínár és az azon megtelepedett, 300 pm-nél nagyobb állatok kvantitatív gyűjtését. Az adott mintavételi helyen domináns hínárt gyűjtöttük, három párhuzamban. A mintavétellel párhuzamosan megmértük a hőmérsékletet és a vízmélységet. A mintát nylon zsákokban hűtve laboratóriumba szállítottuk. Laboratóriumban a hínárszálakat óvatosan lemostuk, puha kefével eltávolítottuk a bevonatot, a mintát 300 pm-es hálón tömöritettük, 70 %-os etanollal rögzítettük és konzerváltuk. A hínárt faj szerint csoportosítottuk, megmértük a nedves és száraz tömegüket (ez utóbbit padláson való szárítás után befejezésként 60° C-on termosztátban 48 órás szárítás után). A konzervált mintában sztereomikroszkóp segítségével megszámoltuk a vándorkagylót, okulármikrométer alkalmazásával megmértük a hosszukat. A vándorkagyló denzitását ind m"

2 tófelület, ind g"

1 hínár nedves tömeg és ind g"

1 hínár száraz tömeg értékekként kalkuláltuk. A biomassza kalkulálása céljából hossz-tömeg összefüggést vizsgáltunk úgy, hogy 2000. augusztus 1-17 között gyűjtöttünk vándorkagylót a MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet előtti köves parti zónából (Tihany). (Vízhőmérséklet: 22-25 °C, átlag: 23,11 °C ± 1,24 S. D , n = 9). Laboratóriumban megtisztítottuk és ioncserélt vízzel megmostuk az állatokat, megmértük a hosszukat és a nedves tömeget. Az optimális szárítási idő meghatározása céljából 24, 48 és 72 óráig, szárítottuk az első csoportot. 48 óra szárítási idő optimálisnak bizonyult 60 °C-on, később ezt a szárítási időt alkalma;rtuk. Héj nélküli állatok nedves- és száraz tömegét is meghatároztuk. A biomasszát a denzitás és a hosszok, és a hossz-tömeg összefüggés felhasználásával kalkuláltuk, s egységnyi tófelületre és egységnyi hínár tömegre vonatkoztattuk mind nedves, mind száraz biomassza tekintetében. A légzési szerves szénveszteséget Woynarovich (1961) légzési adatainak felhasználásával a hőmérséklet, és a vándorkagyló biomassza figyelembe vételével kalkuláltuk annak alapján, hogy 1 fal oxigén fogyasztás egyenértékű 0,5 pg C leadással (Winberg 1971). Eredmények és értékelés A hínár nedves biomasszája 450,64 és 3171,51 g m 2 tófelület között, a száraz biomassza 61,54 és 381,31 g m"

2 tófelület között változott, s a vízmélységtől függött. Potamogeton perfoliatus dominált május-júniusban és júliusban Tihany kivételével, ahol júniusban Myriophyllum spicatum dominált. Októberben mind a négy mintavételi ponton M. spicatum dominált. Emellett Najas marina és Ceratophyilum demersum fordult'elő a hínármintákban. A vízmélység fokozatosan csökkent a mintavétel periódusa alatt (4. táblázat).