Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

4. szám - Beszámoló a Magyar Hidrológiai Társaság 2002. május 28-án tartott közgyűléséről, kintüntetések - Rövid megemlékezések - Dr. Juhász József: A felszín alatti vizekkel való gazdálkodás és a felszín alatti vízkészletek védelme - Zorkóczy Zoltán: A magyarországi árvízvédelmi rendszer fejlődése

251 A „Vitális Sándor szakirodalmi nívódíj" bíráló bizott­sága ebben az évben ismét mindkét díjat kiadta: Az egyik díjat Illés Lajos és dr. Konecsny Károly: „Az erdők hidrológia hatása az árvizek kialakulásra a Felső-Ti­sza vízgyűjtőjében" c. szakcikkének ítélte, amely a Vízügyi Közlemények 2000. évi 2. füzetében jelent meg. A másik díjat dr. Hajós Béla: ,/i vízfolyások szabályozá­sa a XXI. században " c. szakcikkének ítélte, amely a Vízü­gyi Közlemények 2001. évi 1 füzetében jelent meg. A kitüntetésekkel járó okleveleket és emlékérmeket dr. Starosolszky Ödön elnök adta át. A kitüntetettek nevében dr. Hajós Béla köszönte meg a kitüntetést. Elmondta, hogy a cikket, amit most jutalmaztak, még a nemrégiben elhunyt dr. Kaliczka László rendezte saj­tó alá, akinek ezt itt és most is megköszöni. Egyúttal meg­köszöni a Társaság segítségét, amit az elmúlt években a tár­ca kapott. A továbbiakban is számít a Társaság aktív részvé­telére a vízgazdálkodási kérdések megoldásában. Az új mi­nisztérium, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a miniszter asszony és a vezető munkatársak egyaránt számí­tanak a Társaság együttműködésére. Ez a pártatlan szerve­zet segítheti az egységes magyar vízgazdálkodást a vízgaz­dálkodási és vízminőségi kérdések megoldásában. Dr. Starosolszky Ödön megköszöni dr. Hajós Bála he­lyettes államtitkár szavait, a közgyűlés résztvevőinek az ak­tív közreműködést Ezzel a közgyűlést bezárta Cleszler Ödönné A Magyar Hidrológiai Társaság 2002. évi kitüntetettjei Pro Aqua emlékérem: Dr. Bárdi Pál Okleveles építőmérnök, mezőgazdasági vízügyi szakmér­nök, egyetemi doktor. Társaságunknak 1965. óta tagja. A Győri Területi Szervezet vezetőségi tagja, szervező titkára, az Ár- és Belvízvédelmi Szakosztály vezetőségi tagja Csatlós Péter Okleveles általános mezőgazdasági és vízgazdálkodási ü­zemmérnök, környezeti menedzser szak-üzemmérnök. Tár­saságunknak 1968. óta tagja. A Szentesi Területi Szervezet elnöke, Társaságunk Felügyelő Bizottságának tagja. Dombay Péter Okleveles vízellátási és csatornázási üzemmérnök. Társa­ságunknak 1975. óta tagja. A Duna-menti Regionális Vízmű Rt. Üzemi szervezetének alapító vezetőségi tagja, majd el­nöke, 1977-1982. között a Szennyvíz Szakosztály tudomá­nyos bizottságának tagja. Huszár László Okleveles mérnök, és szakmérnök. Társaságunknak 1998. óta tagja. A Vízépítési Szakosztály vezetőségi tagja Dr. Kovács Sándor Okleveles hidrológus mérnök, a műszaki tudomány kan­didátusa. Társaságunknak 1980. óta tagja A Hidrológiai Tájékoztató szerkesztő bizottságának tagja Kumánovics György Okleveles bányamérnök, vízrajzi szakmérnök. Társasá­gunknak 1971. óta tagja, a Közép Dunántúl-i Területi Szer­vezet vezetőségi tagja. Dr. Oelberg Gusztáv Okleveles áramlástechnikai ágazatos gépészmérnök, e­gyetemi doktor. Társaságunknak 1974. óta tagja, 1990­1993. között az Ifjúsági Bizottság elnöke, 1993-1996. között a Vízellátási Szakosztály vezetőségi tagja Siposné Szabó Mária Okleveles vízépítő mérnök. Társaságunknak 1976. óta tagja, a Szennyvíz-, majd a Csatornázási és Szennyvíz Szak­osztály vezetőségi tagja, később a titkára. Szappanos Ferenc Okleveles építőmérnök, vízgazdálkodási szakmérnök. Társaságunknak 1963. óta tagja, a Baranya megyei Területi Szervezet vezetőségi tagja, 1987-1993. között elnöke. Varga Ákos Okleveles gépészmérnöki, vízépítő szakmérnök. Társasá­gunknak 1996. óta tagja, a Soproni Területi Szervezet tagja, majd titkára. Bogdánfy Ödön emlékérem: Degré András Okleveles vegyészmérnök, mérnök-közgazdász szakmér­nök. Társaságunknak 1972. óta tagja, a Baranya megyei Te­rületi Szervezet elnöke, a Vízminőségi és Víztechnológiai Szakosztály tagja Társaságunk eddig munkáját a Pro Aqua emlékérem adományozásával ismerte el. Dr. Wittmann Mihályné Okleveles agrármérnök. Társaságunknak 1989. óta tagja. A Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Szakosztály tagja Tár­saságunk eddig munkáját a Pro Aqua emlékérem adományo­zásával ismerte el. Schafarzik Ferenc emlékérem: Dr. Bíró Péter Okleveles biológus, a Magyar Tudományos Akadémia le­velező tagja. Társaságunknak 1969. óta tagja A Limnológi­ai Szakosztálynak 22 éve elnöke. Társaságunk eddig munká­ját a Pro Aqua emlékérem adományozásával ismerte el. Dr. Szolnoki Csaba Okleveles építőmérnök, egyetemi doktor. Társaságunk­nak 1955. óta tagja, a Vízellátási Szakosztály vezetőségi tag­ja. Társaságunk eddig munkáját a Vásárhelyi Pál emléklap és a Pro Aqua emlékérem adományozásával ismerte el. Kvassay Jenő díj: Dr. Fázold Ádám Okleveles vegyész, egyet, doktor. Társaságunknak 1957 óta tagja A Borsodi Területi Szervezet tagja, titkára, 10 é­ven át alelnöke, Szennyvíz Szakosztályának 15 éven át titká­ra Társaságunk eddig munkáját a Vásárhelyi Pál emléklap és a Pro Aqua emlékérem adományozásával ismerte el. Tiszteleti tagság: Dr. Juhász József Okleveles mérnök, a műszaki tudomány doktora Társa­ságunknak 1949. óta tagja Társaságunknak volt titkára, alel­nöke, 1990-1996. között pedig elnöke. Társaságunk eddig munkáját a Vásárhelyi Pál-, a Zsigmondy Vilmos emléklap, a Bogdánfy Ödön emlékérem, a Vitális Sándor szakirodalmi nívódíj és a Vásárhelyi Pál díj adományozásával ismerte el. Zorkóczy Zoltán Okleveles mérnök, szakmérnök. Társaságunknak 1975 ó­ta tagja A Kitüntetések Bizottságának volt tagja, az Árvízvé­delmi- és Belvízvédelmi Szakosztály alapító titkára, 1986-tól elnöke. Társaságunk eddig munkáját a Pro Aqua-, a Scha­farzik Ferenc emlékérem, továbbá a Kvassay Jenő díj ado­mányozásával ismerte el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom