Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)
3. szám - Megemlékezés (Dr. Erdélyi Mihály, Holl Lajos)
189 Nekroló g Dr. Erdélyi Mihály 1917-2002 A Magyar Hidrológiai Társaság elnöksége és tagsága szomorú szívvel értesült dr. Erdélyi Mihály hidrogeológus, a VITUKI ny. tudományos főmunkatársa, Társaságunkban a Zsigmondy Vilmos-emléklap és a dr. Schafarzik Ferenc emlékérem tulajdonosa elhunytáról. 2002. január 25-én, 25 nappal a 85 születésnapja előtt ismét egy kimagasló képességű, szárnyaló szellemiségű, a magyar hidrogeológia emelkedett gondolkodású, magyar hazáját és annak földjét a sing szerető drága fényes csillag hullott le a magyar égboltról, megdöbbentve és megrázva mindazokat, akik becsületék, tisztelték és szerették kedves egyéniségét. Sokoldalú munkásságát e nekrológ nem tudja teljes egészében felvázolni, csak bepillantást próbál nyújtani egy eredményekben gazdag életút fontosabb állomásaiba. A Kolozsvárott 1917. február 18-án született Erdélyi Mihályi nagyapja Erdélyi János sárospataki főiskolai tanár (jogakadémia és református teológia), néprajztudós, 1848-ban a Nemzeti Színház első igazgatója, valamint édesapja Erdélyi Pál, a Kolozsvári Egyetem tanára, az egyetemi könyvtár első igazgatója és könyvtárszakmai tervezője, és édesanyja Remisovszky Hedvig már eleve predesztinálta a tudomány iránti elkötelezettségre és művelésére. A család Erdély román megszállását követően 1920ban a Csallóközbe, az Ekei melletti Viharos pusztai családi birtokra költözött. Erdélyi Mihály a 12 iskolai évből hat és fél éven át magántanuló volt. Középiskoláit 192829-ben a győri Bencés Gimnáziumban, 1929-36-ig a Budapesti Református Gimnáziumban végezte, itt 1936-ban jelesen érettségizett. 1936-tól 1941-ig a Pázmány Péter Tudományegyetem természetrajz-földrajz szakára járt, ahol 1941-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1937től 1941-ig az Eötvös Kollégium tagja volt. 1959-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen summa cum laude eredménnyel alkalmazott földtan főtárgyból, természeti földrajz és állatrendszertan melléktárgyakból természettudományi doktori fokozatot szerzett. 1942 októberétől 1944 októberéig katonai szolgálatot teljesített, 1945 májusától októberig Felső-Ausztriában amerikai hadifogságban volt. Az 1940/41 tanévben a Budapesti Evangélikus Gimnáziumban földrajzot és természetrajzot tanított az akkori első osztályban, valamint természetrajzot az ötödik osztályban. Földrajz és természetrajz órái üdék, vidámak és különös ihletettségűek voltak Remek és élvezetes magyarázataival és kiváló szemléltető képességével diákjaiban mély nyomokat hagyott. 1945 és 1950 között ipari szakiskolai tanár- és földtani térképező geológusként működött, így 1946-ban Földvári Aladár mellett Recsken érckutatásban dolgozott. 1950-ben került a Magyar Állami Földtani Intézetbe, ahol 1959-ig térképező geológus és mélyfúrási osztályvezetőként tevékenykedett. 1950-ben l:25000-es léptékben földtani térképezést végzett a Duna-Tisza közén, a Duna völgyében, 1951-52-ben Észak-Somogy és a Mezőföld, 1952-ben a Mátraalja és a nyugati határsáv kb. fele területén. 1952-53-ban részt vett a cserszegtomaji pirit-kutatásban, 1955-ben az Alföld délkeleti részén, a határsávban, majd 1958-ban a dunántúli reambulálás keretében Somogyban végzett földtani térképezést. „A Dunavölgy nagyalföldi szakaszának víztároló üledékei" (Hidr. Közi 1955), „Geomorfológiai megfigyelések Dunaföldvár, Solt és Izsák környékén" (Földr. Ért. 1960), „Külső-Somogy vízföldtana" (Hidr. Közi. 1961), és „A Balatonnak és annak környezetének változásai az ember tevékenysége következtében" (Hidr. Közi. 1963) című tanulmányaiban a földtani térképezés mellett már a hidrogeológia iránti érdeklődése és vonzalma is megnyilvánult. 1959-től 1963-ig Balatonalmádiban a Bauxitkutató V. geológusaként földtani térképezést, érckutató fürások magmintáinak vizsgálatát és bauxit készletszámítást végzett. 1963-tól 1979 december végéig a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (VITUKI) tudományos főmunkatársaként már teljes erejével a hidrogeológia művelőjévé vált. Szerkezetkutató, rétegvíz- és hévízkutató mélyfúrások fúrási anyagvizsgálata, vízkészlet-számítás, kutató mélyfúrások tervezése és fúrási anyagok geológiai értékelése, vízföldtani térképek szerkesztése mellett munkásságának fö területei: a hidrogeológia, hidrodinamika, vízminőség és a környezetvédelem. Eletének ez az időszaka a hidrogeológia számára a legtermékenyebb, s közleményei szinte elárasztják a szakmai kiadványokat. Ezek közül csak szúrópróbaszerűen említek meg néhányat. „A Duna-Tisza közének vízföldtana" (Hidr. Közi. 1967), „Nyugat-Dunántúl és a Kisalföld vízföldtana" (Hidr. Közi. 1971), „Mérnökgeológiai térképsorozatok talajvíz és vízminőségi térképeinek ismertetése" (Mérnökgeol. Szemle 1977), „Magyarország törmelékes hévíztároló medenceüledékeinek vízföldtana" (In: Magyarország hévízkútjai III., VITUKI, 1977. Társszerző: Liebe P.), „A Kisalföld hidrogeológiája és hidrodinamikája" (Hidr. Közi. 1979), „A Magyar Medence hidrodinamikája - Hydrodynamics of the Hungarian Basin" ( VITUKI Proceedings 18. 1979), „A középső Tisza-vidék vízföldtana és rétegvizeinek dinamikája" (Vízügyi Közi. 1980), „Felszínalatti vizeink és szennyeződésük kérdése" (Földr. Ért. 1980), „A felszínalatti víz mozgásának vizsgálata közvetett módszerekkel a Magyar Medence példáján" (MTA X. Oszt. Közi. 1981), „Toxikus anyagok eltemetésének hidrológiai és hidrodinamikai vonatkozásai" (Hidr. Közi. 1984), „Surface and subsurface mapping in Hydrogeology" (Akad. Kiadó 1988 Társszerző: Gálfi J. Ezt a munkát a Magyarhoni Földtani Társulat a Szabó József emlékéremmel tüntette ki!) és „A tiszántúli arzénes rétegvíz hidrogeológiája" (Földr. Ért. 1991). Az 1979. év végén nyugdíjba ment, tudományos és gyakorlati munkásságát azonban folytatta. A bős-nagymarosi vízlépcső létesítésének kezdettől fogva ellenzője,
