Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)

5-6. szám - XLII. Hidrobiológus Napok: „A magyar hidrobiológia időszerű kérdései az ezredfordulón” Tihany, 2000. október 4–6.

492. HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2001. 8

1. ÉVF. 5-6. SZ. Egysejtűek az ócsai turjánvidék különböző vizes élőhelyein Török Júlia Katalin ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék, 1088. Budapest, Puskin u. 3. Kivonat: Az Ócsai turjánvidék eddig ismeretlen egysejtű élővilágának feltárása és a különböző vízi élőhelyek jellemző fajegyüttescinek megismerése volt a jelen vizsgálatsorozat célja. A vizsgált öt habitat közül a legfajgazdagabbat a sásokkal szegélyezett, kisebb nyílt vízfelületekkel tagolt területen tapasztaltuk, ahol a 85 azonosított taxon közül 45 előfordult. A láp szélén betörő rétegvízből ritka, oligotrof vizet és magas oldott oxigén szintet igénylő epizoikus csillós faj (Lagenophrys wallengreni) kerüli elő. Kulcsszavak: egysejtűek, fajegyüttesek, vizes élőhelyek, természetvédelem. Bevezetés A sásos-békalencsés élőhelyről (2) a többihez képest kiugróan sok taxont (45) sikerült azonosítani (2. abra). Egyedül innen került elő a Spongomonas intestinum telepes ostoros egyetlen példánya. A többi helyen 20 körül mozgott a fajszám. Az Ócsa - Dabas - Inárcs környéki tuijánvidék az Ös-Duna egykori medrét kísérő lápterületek maradványa, posztglaciális reliktum. A változatos növénytársulások között a nyílt víz - láperdő szukcessziósor majdnem minden fokozata fellelhető, ritka növény- és állatfajokkal tarkított élőlénytársulások formájában. A kiemelkedő botanikai értékek mellett e nagy kiterjedésű, védett vizes terület mint a vonuló madarak egyik kedvelt tartózkodási helye vált a biológusok kutatási terepévé. E változatos vízi élőhely mikrofaunájáról azonban napjainkig semmilyen közlemény nem született. A magyarországi mocsaras, lápos területek közül ez ideig foként a hazánkban ritkaságnak számító tözegmohalápok Protozoon közösségeit vizsgálták, több területen (Jaczó 1941, Varga 1956, Jekkel 1977), valamint Bátorliget ostoros, házas amőba és csillós faunáját a terület nagyszabású zoológiai felmérése során (Muhits 1953, Stiller I953a,b). A jelen vizsgálat egy hosszú távú megfigyelés-sorozat első lépése, amelynek elsődleges célja az ócsai tuijánvidék véglényeinek - főként a házas amőbák - megismerése. Különös időszerűségét az adja, hogy különféle perturbációs hatások nyomán a terület arculatában jelentős változások jöttek létre, amelyek mármár veszélyeztetik ennek az egyedülálló élőhelynek és az ottani élőlény-együtteseknek fennmaradását. A rehabilitáció során a perturbáció egyik elemét, a nádasodást emberi beavatkozással próbálják megfékezni, az ösláp eredeti arculatát visszaállítani. Az ócsai turjánvidéken többféle jellegzetes vízi élőhely típus található. Feltételezésünk szerint ezek egysejtű fajegyüttesei jellemzők az adott habitatra. A vizsgálat másik célja tehát az eltérő arculatú élőhelyek jellemzése a megfigyelt protozoon együttesek alapján. Vizsgálati terület Az ócsai turjánvidék a Duna-Ipoly Nemzeti Park része, Budapesttől mintegy 30 km-re délre terül el. Csatlakozva a területen évtizedek óta madármegfigyeléssel foglalkozó kutatócsoport munkájához, 1999 november és 2000 május folyamán mintát vettem öt, szemmel láthatóan eltérő jellegű habitat típusból, amelyek a következők voltak: nádas (1); sással szegélyezett, kisebb nyílt víztükör Lemna borítással (2); a lápterületet határoló csatorna (3); rétegvíz betörés a láp szélén (4); nádassal szegélyezett nagy nyíltvíz (5) (/. ábra). Anyag és módszer A mintavétel során élőbevonatot és helyenként üledéket gyűjtöttem, az egysejtüeket mikroszkóp alatt azonosítottam, majd az állományadatok ordinációjával vizsgáltam a mintavételi területek protozoon együtteseinek hasonlóságát A sokváltozós analízis (metrikus multidimenziós skálázás, Syntax programcsomag, Podani, 1994) a fajok prezencia-abszencia értékén alapult Eredmények és értékelésük Összesen 85 egysejtű fajt ill. taxont sikerült megtalálni az eddigi két mintavétel alatt (/. táblázat). Az ostorosok közül csak a galléros ostorosokat és a nagyobb, színtelen telepes Chrysomonadinákat kísértem figyelemmel. A legtöbb faj a csillósok és a házas amőbák köréből került ki. II. Az ócsai tuijánvidék északi része V. M Madarász Budapest 100 m tábor 30 km 1. ábra. A mintavételi helyek elhelyezkedése az ócsai turjánvidék területén. A tavaszi és őszi fajspektrum között viszonylag csekély volt az átfedés. A sásos-lemnás (2) területen három Arcella faj (házas amőbák), valamint az Ophryoglena flava és a Loxodes rostrum (csillósok) fordult elő mindkét évszakban. A Lagenophrys wallengreni szájkoszorús csillóst kizárólag a rétegvíz betörésnél (4) lehetett kimutatni, mindkét mintasorozatnál. Ezt az epizoikus fajt Stiller mutatta ki először Magyarországon, Bátorligeten. Előfordulása magas oxigéntartalmú hideg vizekben jellemző a Cypria ophthalmica kagylósrák páncélján (

Stiller. 1953b). Az ordinációs diagramok alapján az öt mintavételi helyen erösen különböztek a fajegyüttesek (3. ábra). A novemberi és májusi minták diagramjain látható, hogy a rétegvíz betörés (4) mindkét évszakban elkülönül a többi négy területtől. A nádassal szegélyezett nyílt víz (5) a csatorna (3) közelében van ábrázolva mindkét évszakban, tavasszal még erösebb a hasonlóság. E két terület nagy mértekben különbözik mind a rétegvíz betöréstől (4) mind a nádastól (1). A sásos-békalencsés élőhely (2) ősszel a nyílt vízhez (5) állt legközelebb. A nádas (1) és a békalencsés hely (2) mindkét alkalommal egyforma hasonlóságot mutatott. A kapott eredmények nagyjából tükrözik a vízterek közt szabad szemmel is észlelhető vízminőségbeli különbségeket. A vizsgált egysejtű csoportok közül részletesebben a csillósokra dolgoztak ki vizminösítési táblázatokat, amelyek megadják az. egyes fajok szaprobitonta rendszerben elfoglalt helyét (pl. Berger & al. 1997). Néhány gyakori ostoros, amőba és napállat is szerepel egyes rendszerekben, a házas amőbákat viszont euriszaprobnak tekintik (/. táblázat). Az 1. táblázat tartalmazza ezeket az értékeket valamennyi lehetséges esetben. A legtöbb szaprobionta rendszerbe besorolt csillós a sásos-lemnás (2.) lelőhelyről került ki a ß-mezoszaprobtol a poliszaprób tartományig, összesen 14 indikátor fajt tartalmaz, amelyek közül 6 ß-<x mezoszaprob zónát jelez, ami a legtöbb csillós faj legtipikusabb előfordu-