Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)

5-6. szám - XLII. Hidrobiológus Napok: „A magyar hidrobiológia időszerű kérdései az ezredfordulón” Tihany, 2000. október 4–6.

445 Vízi makrofitonok és kétéltűek biodiverzitás vizsgálata magyarországi felszíni vizekben és vizes élőhelyeken II. Módszertani áttekintés Steták Dóra és Puky Miklós MTA ÖBKI Magyar Dunakutató Állomás, 2131. Göd, Jávorka S. u. 14. Kivonat: A XXI. század egyik legnagyobb kihívása a biológiai sokféleség megőrzése A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) 10 projektben vizsgálja a biodiverzitás változását. A vízi makrofitonok és kétéltűek több projektben is szerepelnek. Ebben a cikkben a két csoport vizsgálatának módszertanát tárgyaljuk. Kulcsszavak: makrofiton, hínár, kétéltűek, biodiverzitás, monitorozás, vizminősítés Bevezetés A vízi makrofitonok és a kétéltűek biodiverzitás monitorozásának három elemét tárgyaljuk a jelen közleményben: a vizsgált változók típusait, a mintavételi helyek kiválasztásának módját és a mintavételi és értékelési módszereket. A vizsgálandó objektumok Makrofiton. (tsz. makrofita v. makrofitonok): szabad szemmel látható, elsősorban edényes növény. Rendszertanilag Magyarországon a csillárkamoszatok, lombos- és májmohák, harasztok és virágos növények tartoznak ide. Hínár, víz alatti vagy a víz felszínére terülve élő növények, melyek a vizek hínáros állományait alkotják. Nem rendszertani fogalom, édesvízben csillárkamoszatok, mohák, harasztok és virágos növények szerepelnek állományaikban (Felföldy 1984). A csillárkamoszatoknak még nincsen magyar nyelvű határozója, legteljesebben Krause (1997) munkájában találhatók meg a hazai csillárkamoszatok. Magyarországon kb. 20, szigorúan véve vízi mohaiéi) fordul elő, ezek felismerését szakértők segítségével könnyen el lehet sajátítani. Edényes hínárfajaink (harasztok és virágos növények) leírása megtalálható a Hínárhatúrozöbm (Felföldy 1990), ezenkívül újabban három faj került elő hazánkból: Elodea nuttallii (Planchon) St. John (Ráth 1992), Potamogeton compressus L. (Simon 1992) és Azolla filiculoides íjam. (.Fehér és Schmidt 1998). A parti növényzet fajai A magyarországi edényes flóra határozója (Simon 1992) segítségével azonosíthatók, ökológiai és természetvédelmi mutatószámaikat pedig a Flóra adatbázis (Horváth és mtsai 1995) tartalmazza. A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó) Rendszer (NBmR)-ben mind a 18 hazai kétéltűfdj vizsgálatára sor kerül. A legfontosabb vizsgált változók a fajszám és a becsült egyedszám, valamint az egyedsűrűség, amelyekből további sziumaztatott adatok képződnek. A mintavételi helyek kiválasztása Makrofitonok A mintavételi helyeket - az EU Víz Keretdirektíva (Water Framework Directive, EU N® 97/0067, 6404/99) értelmében - úgy kell kiválasztani, hogy az az adott vízre/szakaszra reprezentatív legyen. Lehetőleg minden víztípusból természetes, antropogén hatásoktól mentes mintavételi helyet is kell választani, amivel majd a többi, hasonló víztípushoz tartozó mintavételi hely összehasonlítható lesz. Az EU-direktíva megkülönböztet természetes és antropogén ill. erőteljesen módosított vizeket, a kiválasztásnál ezt is figyelembe kell venni. Célszerű a mintavételi helyet úgy kiválasztani, hogy az évről-évre könnyen megtalálható legyen, pl. valamely állandó tereptárgyhoz (nagy fa, híd, épület, stb.) viszonyítva. A folyóvizeket és csatornákat, a nagyobb tavak partközeli (növényes) részét környezeti adottságaik (geológia, geomorfológia, hidrológia, szennyezés, stb.) és növényzetük alapján célszerű szakaszokra osztani és a továbbiakban ezeket a szakaszokat mint a mintavételezés nagyobb egységeit tekinteni (Köhler 1978). Kisebb állóvizek esetén az egész vízterület egyben a mintavételi terület is. A szakaszbeosztást és a mintavételi helyeket arra alkalmas térképen (M 1: 1.000 - 1: 10.000 - 1: 25.000 - 1: 50.000, a víztest méretétől függően) jelölni kell. Kétéltűek A kétéltűek mintavételénél a szaporodóhelyek a legfontosabb egységek. Egy mintavételi terület több peterakóhelyet is magába foglalhat. Ez például a vízállásnak megfelelően az egyes évek között változhat, ezért fontos természetes határok (például vízgyűjtő) kijelölése a változások nyomon követésére. Emellett lényeges a potenciális telelőhelyek meghatározása is. A mintavételi területek kijelölése három stratégia alkalmazása alapján történik meg: 1. Teljes felmérés: A természetes határok között valamennyi víztest vizsgálata megtörténik. Előnye, hogy extrapolációra nincs szükség. 2 Történeti felmérés: Korábbi adatsorokkal jellemezhető területek vizsgálata. Előnye, hogy hosszabb távú adatsorokhoz jutunk. 3. Reprezentatív területek vizsgálata: Nagy kiterjedésű élőhelyeknél, ahol a teljes terület nem bejárható. A 11/a alprojekt (Puky és Steták in press) minimális programja összesen 21, az optimális program összesen 55 kétéltű mintavételi területet tartalmaz, amely egyenlő arányban oszlik el a jellegzetes hazai víztípusok között. A mintavételi területek kijelölésének megfelelően természetesen egy területen több víztípus mintavételezése is megtörténhet (pl. hegyvidéki patak és a közelében lévő tömpöly valamint csapadékvizes pocsolyák). A kétéltűek esetében a víztér-tipológiai törzsadattár (Dévai 1997) alapjánjellegzetes, vizsgálandó víztípusnak tekintjük a következőket -sekély tavak(1100), - kopoíyák, kis tavak, fertők (1200, 1300, 1400), - lápok, mocsarak, kisvizek (1500, 1600, 1700), - folyamok és folyók árterei (2100, 2200), - erek, csermelyek (2320, 2330), - patakok és fonások (kód: 2310, 3000). A viszonylag hosszú mintavételi idő igény miatt a kétéltűek esetében meglévő közép- és hosszú távú adatbázisok (például Fertő, Parassapuszta) beépítése mindenképpen indokolt. Mintavételi módszerek, mintavételi gyakoriság Makrofitonok Noha a hínár főleg az adott víztest hosszabb távú (1 vagy néhány év) "átlagos" vízminőségét tükrözi, mert az ú.n. hináros és hlnár-szegény évek látszólag "minden ok nélkül" váltakoznak, adatgyűjtés céljából a hínárállományok évenkénti felmérése javasolt A legpontosabb eredményt akkor kapjuk, ha a felmérést egy évben többször (legalább kétszer) elvégezzük, mert egyes hínárfajok már májusban virágoznak és július végére el is enyésznek (pl. egyes békaszöló fajok), míg mások csak nyár végére érik el a legnagyobb kifejlettséget (pl. rucaöröm). Amennyiben lehetőség van az évi kétszeri mintavételre, úgy erre a május vége - június eleje s az augusztusi időpont a legalkalmasabb. Évi egyszeri mintavétel esetén július látszik a legjobbnak, de folyóvizeknél fontos, hogy a mintavétel kisvizes időszakra essen, lehetőleg az áradás után több héttel. Minden mintavételi helyen teljes fajlistát kell készíteni. Azokat a növényeket, amelyeket a terepen nem lehet biztosan meghatározni (pl. viziboglárkák, „kis" békaszölők, csillárkamoszatok), lehetőleg minél teljesebben be kell gyűjteni. Célszerű ezeket a határozás után is lepréselve megőrizni (ld. Hínárhatározó 10-16. oldal). Sekély vízben elegendő a halászcsizma, nagyobb álló- és folyóvizeken csónak használata szükséges. Fenékig átlátszó vízben az összes hínár fentről látható, ha azonban a víz nem átlátszó vagy túl mély, a fentről nem látható növényeket egy arra alkalmas eszközzel - pl. hosszúnyelű (toldható) gereblye - kell megkeresni és kiemelni. A Rraun-Rlanquet-féle felvételezés módosított változata Az előzőleg kijelölt mintavételi szakaszokon belül jellemző helyen 50 m hosszúságú mintavételi területet kell kiválasztani, amelyet a felvétel előtt arra alkalmas eszközzel (pl. hosszú botokkal) meg kell jelölni