Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)
5-6. szám - XLII. Hidrobiológus Napok: „A magyar hidrobiológia időszerű kérdései az ezredfordulón” Tihany, 2000. október 4–6.
416 ÍIIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2001. 81 . ÉVF. 5-6 SZ. Nehézfém koncentrációk változása balatoni dévérkeszeg (Abramis brama L.) szerveiben a halak korától függően Farkas Anna, Salánki János, Specziár András, Varanka István MTA-Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, 8237. Tihany, Fürdőtelepi u. 3. Kivonat: A Balaton nehézfém szennyezettség felmérésének részeként, 1999 őszén a tó keszthelyi és keleti medencéiéből kifogott dévérkeszegek izomzatában, a kopoltyúban és a májban felhalmozott három toxikus nehézfém: a Cd 2*, Hg és Pb 2*, valamint két létfontosságú elem: a Cu 2* és Zn 2' koncentrációinak alakulását vizsgáltuk. Az elemzés során megállapíthattuk, hogy a halak izomzatában a nehézfémek áüagkoncentrációja nem haladta meg a Magyar Egészségügyi szabványban megadott egészségügyi határértékeket. A 2+ - 4+ közötti korcsoporthoz tartozó egyedek szerveiben a kadmium, réz és ólom koncentráció általában szignifikánsan megnőtt, míg az idősebb példányoknál, egy szignifikáns csökkenő trend volt észlelhető. Ettől eltérő trend szerint a halak májában a kadmium, a kopoltyúban az ólom és mind az izomban és a májban a higany változott. A két mintavételi helyról gyűjtött halmintákban mért fémszintek összehasonlításából kitűnt, hogy a keszthelyi medencéből gyűjtött halak izomzatában mindhárom toxikus nehézfém átlagkoncentrációja szignifikánsan magasabb a fűzfői mintákhoz mérten, továbbá a réz átlag mind az izomban és a májban is számottevően magasabb volt. Kulcsszavak: biológiai indikátor, hal, nehézfémek, környezetszennyezés Bevezetés A vízi közegek antropogén szennyezettségének monitorozásában a halak rendkívül jó bioindikátor szervezeteknek bizonyultak, ugyanis a környezetük táplálékláncában elfoglalt csúcs helyezésükből adódóan magas biokoncentrációs faktorral rendelkeznek s viszonylag hoszszú élettartamuk miatt az életterüket ért behatások nyomait hosszú időn keresztül megőrzik (Stoepler, 1991; Von Burg and Greenwood, 1991; Meili, 1991). A halak szerveiben mért nehézfém koncentrációk szintje a fémek felvétele, a tárolás és a leadási folyamatok, valamint az elemek jellegzetes biológiai felezési idejének összetett eredményéből adódik (Matsui, 1991). A közvetlen antropogén szennyezés (a víz, az üledék és a táplálékban található fémkoncentrációk), valamint a közeget jellemző fizikai, kémiai tényezők mellett (Förstner és Wittmann 1983; Gjessing, 1981; Pentreath 1976a; Unlu és Fowler, 1979), az élő szervezetekben felhalmozott antropogén anyagok szintje jelentősen függ az állatok méretétől ill. korától (Phillips, 1980; Beumer és Bacher, 1982). Fentiek ismeretében, 1999 őszén a Balaton nehézfém szenynyezettség felmérésének részeként a tó keszthelyi és keleti medencéjéből kifogott dévérkeszegek izomzatában, a kopoltyúban és a májban felhalmozott három toxikus nehézfém: a Cd 2", Hg 2' és Pb 2 +, valamint két létfontosságú elem: a Cu 2 + és Zn 4 koncentrációinak alakulását vizsgáltuk. A területi különbségek becslése mellett, a halak szerveiben felhalmozott nehézfém koncentrációk méret és korfüggő alakulását is vizsgáltuk. Anyag és módszer A halakat a medencék nyíltvízi területein gyűjtöttük mintegy 1500 m-re a parttól, 18, 24, 30, 40, 50, 65 és 80 mm-es szembőségű több paneles kopoltyúhálók alkalmazásával. Egy-két órás halászatot követően a begyűjtött halakat hűtőtáskába helyezve azonnal laboratóriumba szállítottuk. Minden egyes példánynak pikkelyminták alapján meghatároztuk a korát, valamint megmértük az össztömegét és teljes testhosszát. A halanyag korcsoportra számított tömegének és törzshosszának átlagait az 1. táblázatban foglaltuk össze. A fémkoncentrációkat a halak izomzatában, a kopoltyúban és a májban határoztuk meg Perkin-Elmer 5110PC típusú atomabszorpciós spektrofotométerrel kadmium, réz, ólom és cink esetében elektrotermikus üzemmódban, míg a higanyt MHS 20-as higanymeghatározó egység alkalmazásával. A készülék deutérium háttérkompenzációval rendelkezik. A mintákat a mérésnek megfelelő roncsolási technikákkal készítettük elő (Krishnamurty et. al., 1976; Paus, 1972) amint azt korábban leírtuk (Farkas, 1993). A mintaelőkészítést és a mérést DORM-2 (halizom), valamint DOLT-2 (halmáj) hitelesített referencia minták alkalmazásával ellenőriztük. A referencia mintákban a nehézfémek visszamérésének pontosságát a 2. táblázatban foglaltuk össze. 1. táblázat A Balaton keszthelyi és keleti medencéjéből gyűjtött dévérkeszegek korcsoportra számított tömegének és torzshosszának átlagai Korcsoport No Törzshossz [mm) (átlag ± szórás) Tömeg [ g ] (átlag ± szórás) Keszthelyi medence 2+ 7 145 ± 6 67 ±9 3+ 8 163 ± 12 93 ±21 4+ 16 192 ± 12 154 ± 26 5+ 9 224 ± 9 245 ± 28 6+ 18 252 ± 9 336 ±45 7+ 6 296 ± 31 555 ±212 Keleti medence 2+ 5 133 ± 7 51 ± 11 3+ 2 148 ± 1 70 ±7 4+ 5 181 ± 10 135 ± 30 5+ 13 210 ± 7 199 ± 17 2. táblázat Nehézfém koncentrációk visszamérésének pontossága a hitelesített referencia mintákban. Elem Mérés pontossága | %] (átlag ± szórás) DORM-2 [N=361 DOLT - 2 [N=36] Cd 106 ±2.4 98 ± 1.3 Cu 100 ±0.9 100 ±0.4 Hg 98 ± 1.0 96 ±1.7 Pb 94 ±3.2 97 ±1.9 Zn 100.5 ± 1.8 100.0 ± 1.3 A szervekben mért fémkoncentrációkat szárazsúlyra számítottuk. A szervekben mért fémkoncentrációk között a különbségek szignifikanciáját, 5%-os valószínűségi szinten Student t-teszttel ellenőriztük.
