Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)
5-6. szám - XLII. Hidrobiológus Napok: „A magyar hidrobiológia időszerű kérdései az ezredfordulón” Tihany, 2000. október 4–6.
394 Í II DROLÓGIAI KÖZLÖNY 2001. 81. ÉVF . 5-6 SZ. A Bükk hegységi Szalajka - patak vízminőségének állapota Kiss Ottó - Szabó Tamás Eszterházy Károly Főiskola, Állattani Tanszék, 3300. Eger, Leányka u. 6. Kivonat: A természetvédelmi területén található Szalajka-patak vízminőségét jellemezzük a három éven át (1996-1999) végzett vízkémiai mérések (vízhőmérséklet, pH, nitrátion tartalom, kémiai oxigénigény, fajlagos vezetőképesség) és a bioindikátor tegzesek szaprobitási indexe felhasználásával. E kémiai és biológiai jellemzők vonatkozásában a Szalajka-patak vize ivóvíz minőségű, az I vízminőségi osztályba (oligoszaprob) sorolható. Kulcsszavak: ivóvíz minőség, pH, nitrátion, a víz kémiai oxigénigénye, fajlagos vezetőképesség, bioindikátor tegzesek. Bevezetés A Bükk hegység Nyugati oldalában fekvő, Szilvásvárad községre nyíló, ÉNy - DK irányú, tektonikus eredetű, mély völgy forrásainak vizét a Szalajka-patak vezeti le. A legnagyobb vízmennyiséget a Felső-Szalajka forrás adja, a maximális vízhozam 12 000 l/perc, a legkisebb 1 600 l/perc volt. A forrás alatt a völgyfeneket jelentős vastagságú mésztufa-telcp kíséri. Ebbe vágta bele magát a patak, kialakítva a szép fátyol vízeséseket. Egyébként a forrás a Bükk - fennsík mészkövében kialakult földalatti vízjáratok egyik kibukkanása, ahol a mészkőréteg és az ahhoz támaszkodó vízvezető agyagpala érintkeznek. A vízgyűjtő terület nagysága kb. 8-10 km 2. A felszínre cső csapadék a fennsíkon a mészkő repedésein és dolináiban azonnal elnyelődik. így 1-2 napos késéssel a forrás vízmennyiségének növekedése tapasztalható. A Szikla-forrás a kampili mészkő meredek állású rétegeiből ered. A vízgyűjtő terület a forrástól K-re húzódó, kb. 4-6 km 2-re becsülhető. A forrás tartós szárazság esetén teljesen ki is apad (Zsilák Gy., L., 1960, Hernádi R, 1992). A Szikla-forrás körüli Szökevény-források a völgy jelentős víztáplálói. 1958-ban vizsgálatokat végeztek a völgy hidrogeológiai viszonyainak felderítésére, a Borsodnádasdi Lemezgyár vízellátásának, az erdészet pisztrángos halastavainak vízpótlása érdekében. Ebben az időben a VITUKI vízállás észleléseket is rögzített. Szabó J. és mtsi (1969-70, 1970), hidroökológiai vizsgálatokat közöltek dolgozataikban. Kiss O. (1977, 1979, 1997, Kiss O. és Schmera D., 1996) vízhőmérséklcti, pH méréseket végzett és a bioindikátor tegzesek lárváit és imágóit gyűjtötte 1974-1976, 1980, 1999-ben. A jelen időszakban az Északmagyarországi Regionális Vízmüvek Rt (Kazincbarcika) rendszeres méréseket végez a patak vízhőmérsékletének, a pH, a nitrátion (mg/l), a kémiai oxigénigény (mg/l) és a fajlagos vezetőképesség (pS/cm) állapotáról. Eredmények A vízhőmérséklet változásai alapján megállapítható, hogy a patak vize télen sem fagy be, csak a meder parti részén képződik jégréteg. így a bentosztársulásoknak a téli időszakba is megfelelő életfeltételei vannak A víz pH értéke 1997-ben 7,4 és 7,7; 1998-ban 7,8 - 8,1; 1999-ben 7,2 és 8,1 között változott. A víz nitrátion (mg/l) tartalma 1996-ban a legalacsonyabb, júliusban (5,72 mg/l), a legmagasabb, márciusban (7,0 mg/l), a többi hónapban e két érték között ingadozott. 1997-ben 5,26 mg/l és 6,72 mg/l, 1998-ban 6,15 mg/l és 7, 28 mg/l között változott. 1999-ben 6,38 mg/I és 7,45 mg/l közötti értékeket mértek. A víz kémiai oxigénigénye (kaliumpermanganáttal titrálva) 1996-ban 0,98 mg/l és 1,59 mg/l, 1997-ben 0,97 mg/l, és 1,44 mgfl, 1998-ban 1,23 mg/l és 1,86 mg/l, 1999-ben 1,20 mg/l és 1,76 mg/l között volt. A víz fajlagos vezetőképessége (pS/cm) 1996-ban 429,8 jtS és 480 nS, 1997-ben 368,1 pS és 470,1 nS, 1998-ban 422,1 nS és 440,9 \iS, 1999-ben 390,9 nS és 478,8 |iS között változott. A fenti vízkémiai mérési eredmények alapján az MSZ. 4501:1989 minősítő szabvány (MKOSZ) szerint megállapítható, hogy a Szalajka-patak vize megfelelően ivóvíz minőségű. Ezért is alkalmas ivó-és ipari vízre, a folyamatosan üzemelő piszírángtenycsztésre és turisztikai látványosságra is. Mindez természetés környezetvédelmi állagmegőrzést és tájvédelmi tennivalókat kíván. A Szalajka-völgy a Bükki Nemzeti Park egyik kiemelten védett területe. Fokozott védelme a vízi bentosztársulások élőhelyének, refugium jellegének hosszú távú fennmaradását is elősegíti (Kiss O , 1982-83, 1991, Schmera D., 1999). A Szalajka-patakból 49 tegzesfajt mutattunk ki (/. táblázat), amelyeket fénycsapdával és hálózással és lárvák gyűjtésével regisztráltunk. E fajszám a Bükk hegységben élő tegzesfajoknak több mint a fele (kb. 65 %-a). További gyűjtésekkel e fajszám még növelhető. A tegzesfajok, mint bioindikátorok alkalmasak a vízminőség jellemzésére. A legtöbb indikátor faj halmozottan lép fel egy bizonyos szaprobitási fokon, de nem fordulnak elő csak egy minőségi osztályban, tehát más szaprobitási területen is kimutathatók. Mind az 5 minőségi osztály gyakorisági értékének összege megegyezés szerint 10. Szaprobitási besorolásuk alapján a 49 fajból 18 indikátor faj magas értékkel (4 vagy a felett), 15 faj pedig alacsonyabb értékkel (1-3) fordul elő oligoszaprobikus vizekben (/. táblázat) A tegzesfajok előfordulása (127) arányában a következő "Zoos megoszlás adódott: A fajok 35 %-a oligoszaprobikus (ezek között említhető a Hydropsyche fulvipes, a Tinodes sp., a Chaeiopieryx fusca (a Felső SzaJajka-forrásban), a Ceraclea alboguttata, az Odoniocerum albicorne).A fajok 33%-a ß mezoszaprobikus (pl. Rhyacophila obliierata, Hydropsyche angustipennis, Neureclipsis bimaculata, Polycentropus flavomaculatus, Anabolia fiircata, Limnephilus decipiens és a Mystacides nigra). A fajok 17 %-a ß mezoszaprobikus (pl. Glyphoiaelius pellucidus, Leptocerus tineiformis, Halesus digitatus és a Limnephilus rhombicus). A fajok 14 %-a xenoszaprobikus (Rhyacophila pubescens, Synagapetus moselyi, Plectrocnemia brevis, Ecclisopíeryx madida, Crunoecia irrorata, Beraea maurus és a Potamophylax nigricornis). A fajok 1 %-a poliszaprobikus vi/eket létesít előnyben (pl. Limnephilus extricatus). A szaprobitási index (SI) alapján 0-0,9 (SI) értéket képvisel 9 faj (18 %), pl. Crunoecia irrorata (0,2), Synagapetus moselyi (0,3), Rhyacophila pubescens (0,3). Az 1-1,7 (SI) értéket 14 faj (29 %), pl. Sericostoma personatum (1), Hydropsyche fulvipes, Oligotricha striata (1,1), Odoniocerum albicorne (1,2) mutat. Az 1,8-2,5 (SI) értéket 11 faj (22 %) képviseli, pl. Limnephilus rhombicus, Limnephilus stigma (2), Mystacides nigra, Anabolia furcata (2,1). Az adatok hiányossága alapján nincs (Sl) értéke 15 tegzesfajnak (31 %, Moog T, 1995), (/. táblázat) A fénycsapda adatok alapján a területre domináns fajok: a Hydropsyche instabilis (1509 egyed), a Halesus digitatus (843 egyed), a Limnephilus lunatus (346 egyed), az Odoniocerum albicorne (320 egyed), a Rhyacophila obliierata (286 egyed). Színezjő elemként a Rhyacophila pubescens, a Rhyacophila nubila, a/.Alloirichia pallicornis, az Emodes articularis, a Plectrocnemia brevis és az Oligotricha striata fajok említhetők (Kiss O. 1982-83, 1991).
