Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)

4. szám - Dobos Imre: A mélységi vizek hasznosítása

Millenniumi konferencia, 2000. december 11-12 221 cse Zsigmondy Béla (1848-1916) valósította meg, aki emellett több jelentős ásvány- és gyógyvízkutat (Herkulesfürdő, Félíxfürdő, Víhnye, Gánóc) is létesített. Munkája közül messze kiemelkedik az Alföld első közkútjának létesítése 1880-ban Hódmezővásárhelyen. A 197,84 m mélységű eredményes kutat még több követte, így Szentesen, Mezőtúron, Szarvason, Püspökladányban, egy másik kút Hódmezővásárhelyen, Debrecenben, Szegeden, Nagyszalontán és a Dunántúlon Sopronban, Keszthelyen, Balatonföldváron stb. Az alföldi kutak leginkább a 200300 m közötti negyedkori folyóvízi víztároló homokrétegeket tárták fel, míg a Dunántúlon a pannóniai és az ennél idősebb képződményekre települtek az artézi kutak (Dobos, 1973). A Zsigmondy cégen kívül számos kisebb fúróvállalkozó leginkább 100 m-en belüli negatív artézi kutat létesített az Alföldön. 1895-tel bezárólag Halaváts Gyula (18531926), a Földtani Intézet sokoldalú geológusa összegyűjtötte a történelmi Magyarország artézi kútjainak adatait, s ezzel az ország első artézi kútkataszterét állította össze (Halaváts, 1896). Ebből kiderült, hogy a legtöbb kutat a lakosság és az állatok vízellátására létesítették, de mind gyakrabban vették igénybe a sör-, szesz-, tégla-, kenderés cukorgyárak a vízbeszerzésnek ezt a módját. Több gőzmalom, gőzfürdő, vágóhíd, szálloda, kertészet, kórház és különösen a MÁV pályaudvarok a gőzmozdonyok vízellátásához szívesebben használták a talajvíz helyett a lágyabb rétegvizet. Az 1885-i Budapesti Országos Altalános Kiállításon Chyzer Kornél (1836-1909) orvos ásványvíz-térképének magyarázóját mutatta be, s nemzetközi szintű térképe csak a következő évben, 1886-ban jelent meg. Ezen a lelőhelyeket víztípusonként ábrázolja, s feltünteti a palackozás helyeit, a fürdőket és a hidegvíz-gyógyintézeteket. Kiemelkedően sok artézi kúttal rendelkezett a 19. század végén Hódmezővásárhely (24), Debrecen (31), Hajdúszoboszló (26), Kecskemét (23), Nagykőrös (19), Temesvár (69) és Temesvajkóc (83), A pozitív és a negatív artézi kutak száma a Kárpát-medencében 1895-ben 1087 volt (Halaváts, 1896). Szontagh Tamás (1851-1936) szerkesztésében 1908ban jelent meg az ország artézi és ásványvizű kútjait bemutató nagyon szép kiállítású térkép. A Magyar Államvasutak 200 kútját Mellinger Vilmos 1903-ban, az ország ivóvizeinek kémiai összetételét az Országos Közegészségügyi Intézet 1911-ben gyűjtötte össze. A Magyar kir. Földtani Intézet az artézi kutak nyilvántartását tovább folytatta és 1919-ben azt Szontagh Tamás több mint 3500-ra becsüli, amelynek 84,7 %-a a Nagy-Alföldre, 7,3 %-a a Dunántúlra, a többi a hegyvidéki területre esett. Az intézet szerepe ezután tovább nőtt az 1913. évi törvény kiadásával, amely hatósági jogkört biztosított a vízfeltárások bonyolításában. (Dobos, 1985). Az első világháború után a sík- és dombvidékek felé irányult a kutatók figyelme. A szénhidrogén-kutatással volt kapcsolatos az Alföld első jelentős 1090,87 m mély hévízkútjának feltárása Hajdúszoboszlón (1925). Az elért eredmény Pávai Vaj na Ferenc (1886-1964) nevéhez fűződik, aki a kutatófúrás helyét kitűzte. Ez a hévízkút 1600 L/min 73 °C hőmérsékletű, sós, jódos vizet adott 24 óra alatt 7300 m

3 gázmennyiség mellett a felszín feletti üzemi szinten. A több irányú hasznosításon belül a hévizet gyógykezelésre, ivókúrára (palackozásra), sóbepárlásra, üvegházak fűtésére, a gázt villamos energia termelésére használták. A nagy hőmérsékletű hévízzel Dalmady Zoltán (1880-1935) orvos épületek fűtését is tervezte. A gyógyfürdő jelenleg mintegy 25-féle, a gyógyvízzel kapcsolatos szolgáltatást nyújt. Emellett a strandfürdő 11 medencével működik, és az ország első vízicentruma, az Aquapark különleges szórakozást kínál a vendégeknek. A hajdúszoboszlói eredmény után az 1920-as években egymás után létesültek a hévízkutak. Elsőként (1927) a szegedi Anna-kút 48 °C hőmérsékletű hévize részben a fürdőt látja el, részben palackozva "Anna ásványvíz" néven forgalmazzák, az utcai kifolyón pedig a közönség díjmentesen, korlátlanul hozzájuthat. Ezt követte 1928-ban a szolnoki városi fürdő részére Horusitzky Henrik (1870-1944) tervezésében a 949 m mély 53 °C hőmérsékletű hévizet adó kút létesítése. A hévízzel a fürdő hévízszükségletét elégítették ki, és a Tisza szálloda fűtését biztosították. Korábban a hévíz egy részét "Áldás ásványvíz" néven palackozták, a hévízzel együtt kitermelt gázzal pedig villamos energiát állítottak elő. A fellendülés időszaka A második világháború után az újjáépítéssel, az új gazdasági forma kialakításával párhuzamosan nagy mértékben megnövekedett az ivó- és egyéb vízellátás igénye. Ennek kielégítésében a Magyar Állami Földtani Intézet és az 1954-ben megszervezett ipari vízföldtani szolgálat vett részt. Az artézi kutak tömeges létesítése a nagyobb mélységek felé irányította a figyelmet, s fokozatosan a 300400 m alatti víztároló rétegek feltárását kezdeményezte a szakvéleményező szerv, az Országos Vízkutató és Fúró Vállalat Vízföldtani Szolgálata. A nagy feladat végrehajtásához ismételten szükség volt az artézi kutak újabb országos számbavételére, és 1958 és 1961 között több mint 35 000 tíz méternél mélyebb kút adatát sikerült rögzíteni (Urbancsek, 1963). A feltárt víz közül csak a hévizek hasznosítás módjáról ad tájékoztatást a hévízkút-kataszter több kiadványa (VITUKI, 1968, 1971, 1977, 1994). Az 1960-as évektől nagy ütemben valósul meg a települések vízművesítése, majd több regionális vízmű alakul ki. Közülük kiemelkedik a Balatoni Regionális Vízmű, amelyet a karsztvízszint alatti bauxit-bányászathoz szükséges vízemelés hozott létre. A nagyátmérőjű aknakutakkal termelt kifogástalan minőségű, évente 30 millió m

3 karsztvizet azután nagy körzetben a települések vízellátására használják fel. A vízművesítés következtében átmenetileg csökkent az egyedi ivóvíz minőségű vizet feltáró artézi kutak létesítése, de a vízdíj emelkedése ismét az önálló vízbeszerzést segítette elő. Jelenleg 70 000 körüli a mélyfúrású kutak száma az országban. Pontos adat már nem áll a VITUKI rendelkezésére, mert mind a szakvéleményezési, mind az adatszolgáltatási kötelezettség fellazulása következtében a hidegvíz feltárás jóformán ellenőrizhetetlen. Valamivel kedvezőbb a helyzet a hévízkutak létesítésénél, mivel arra általában csak műszakilag kifogástalan felkészültségű kivitelező cégek kapnak megbízást, s ezek a