Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)
3. szám - Cselőtei László: Ember, szakember, vezető (Dégen Imrére emlékezve)
189 Ember, szakember, vezető... (Dégen Imrére emlékezve) Cselőtei László Szent István Egyetem, 2103. Gödöllő Kivonat: A visszaemlékezés a hazai vízügyi történelem egyik ismert személyiségéről, 1955 és 1975 közt, két évtizeden át "első emberéről" az 1910. és 1977. között élt Dégen Imre, a Magyar Hidrológiai Társaság egykor Vásárhelyi Pál díjával kitüntetett tiszteleti tagjának életéről közöl a Szerző személyes élményeiből származó, eddig talán kevéssé ismert, vagy egyáltalában nem ismert adatokat. Kulcsszavak: vízügyi történelem, Dégen Imre. "Csak a hegyek nem találkoznak". Emberi életek, sorsok egymástól messziről indulva is érinthetik egymást. S a helyzetüktől, egyéniségüktől függően hatással lehetnek egymásra. így találkoztam én több mint fél évszázaddal ezelőtt Dégen Imrével * 1948-at írtunk. Ez lett "a fordulat éve", amikor végleg egyértelmüvé vált Magyarországon az egypártrendszer, megindult a társadalmi és gazdasági élet gyökeres átszervezése. Ebben az időben az ország legnagyobb gazdasági szervezete, a Magyar Országos Szövetkezeti Központ volt, amely erre az időre valamennyi korábbi szövetkezeti szervezetet és sok más vállalatot egyesített. A nyár folyamán megindult ennek a felaprózódása. A gazdaság főosztályaiból és osztályaiból nemzeti vállalatok tucatjai alakultak, amelyek azután a vidék csaknem minden helységében meglévő földműves szövetkezetekkel léptek kereskedelmi és termelés-szervezési kapcsolatba. Az utóbbiak összefogására a korábbi MOSZK kirendeltségek helyén megalakultak a Megyei Szövetkezetek Szövetségei, a MESZÖV-ök, Budapesten pedig ezek országok központja, a Szövetkezetek Országos Szövetsége, a SZÖVOSZ. Ennek a vezetője, főtitkára lett Dégen Imre. Az én akkori megítélésem szerint formailag miniszteri rangban, ténylegesen annál nagyobb, s egyben veszélyesebb politikai és gazdasági felelősséggel. Magam 1948. januáijában Bács megyében, a MOSZK bajai kirendeltségén, mint a szerződéses termeltetést szolgáló termelési ellenőr kezdtem meg munkámat. A termeltetésnek ez a kapcsolatrendszere a korábbiakban is általánosan elfogadott gyakorlat volt a gazdasági életben. A cukorgyárak, kendergyárak, a vetőmag-termeltető és más vállalatok ily módon biztosították maguknak a szükséges terményt, nyersanyagot. Megbízásukból "termelési felelős" tartotta a falvakban a kistermelőkkel a kapcsolatot. Az ezekből a vállalatokból lett nemzeti vállalatokkal most már a földműves-szövetkezet termelési felelősei voltak kapcsolatban. Az én feladatom tulajdonképpen ezek összefogása, szervezése volt amellett, hogy eleinte maga a kirendeltség is ellátott némely termeltetési vagy más gazdasági funkciót. Négy hónapig végeztem ezt a munkát, mint megyei termelési ellenőr, azután a feladatok bővülésével további 3 hónapig az újonnan bekapcsolt járási ellenőrök közbejöttével folytattam ezt a tevékenységet. Augusztus l-jétől 3 hónapig délkelet Magyarország öt megyéjének ellenőre voltam. November elejétől a SZÖVOSZ Terv- és Üzemgazdasági Főosztályán, az Üzemgazdasági Osztályon a szerződéses termeltetésnek lettem az előadója. Feladatom a Földművelésügyi Minisztérium irányelvei alapján a termeltető vállalatok által készített termelési szerződések földműves-szövetkezeti vonatkozásainak elemzése volt. A munka gazdasági tekintetben szépnek, érdekesnek ígérkezett, de azt - mint akkoriban minden tevékenységet - politikai tartalommal igyekeztek megtölteni. Máig emlékszem egy akkori burgonya-szerződésre. Eszerint a termelő meghatározott áron szaporítóanyagot és művelési előleget kapott, amit a termelés befejezése után az átadásra kerülő termény árából kellett levonni. A várható termésátlag, az átvételi ár alapján közelítő számítást végeztem. Ebből kiderült, hogy a termelés veszteséges, a termelő eladósodik, mert az előleg egy részét nem lesz miből levonni. Az osztályvezetőmhöz nem fordulhattam, ő nem értett hozzá: vidéki kereskedő volt, egészen más területen. A főosztályvezetőm korábban Beszkárt villamos-ellenőr volt, így ő sem jött számításba. A főosztályvezető-helyettes viszont közgazdasági egyetemet végzett, ő nálam néhány évvel idősebb, értelmes fiatalember volt. Hozzá fordultam, elmondtam neki a helyzetet. Bólintott - ez így van. Na de hát így tönkre megy a termelő - mondtam neki. Elnevette magát: "hiszen ez a cél, egyébként nem megy be a paraszt a szövetkezetbe". Persze, hogy én is éreztem ezt, de ilyen világosan, nyíltan addig senki sem mondta ki. Ekkor határoztam el, hogy amint lehet, más területre megyek dolgozni innen. * 1949 őszén az elmúlt év tapasztalatai alapján a következő gazdasági év munkájára - benne a földműves-szövetkezetek szerepére - kellett előterjesztést készítenem. A munkát elvégeztem, s az előteijesztés néhány nap alatt megjárta az utat a főtitkárig és vissza. Én visszakaptam azzal, hogy dolgozzam át. Miért, milyen szempontok szerint, kérdeztem. Azt nem tudják, de így nem jó. Az előteijesztés újra elkészült, most kétszeres terjedelemben, majd újra megjárta az útját a főtitkárig, meg vissza. Akkor éppen beteg voltam és a gépírónő hozta el hozzám az anyagot: diktáljam át megint. A munkát megtagadtam azzal, hogy 2 nap múlva várhatóan bent leszek, akkor majd elkészítem. A két nap eltelt, segítséget, irányelvet az átdolgozáshoz újra nem kaptam. Most ez az írás negyedére csökkentve készült el. Az előteijesztés újra elindult a főtitkárhoz, de már nem jött vissza. Ehelyett a főtitkár személyesen hivatott. Addig soha nem beszéltem Dégen Imrévá Látni is csak egyszer láttam őt május elsején, amikor a felvonuláshoz reggel 7 órakor összeálló tömeg megindult, majd össze-vissza kavarogva a főváros utcáin délután kettő-félhárom körül megérkezzünk a Felvonulási-térre. Útközben a mozgalmi vezetők és az ifjúság csinálta a ricsajt: mozgalmi dalokat énekelt, jelszavakat skandált. És, én közben Dégen Imréit is figyeltem, akit egyszer-kétszer megpróbáltak bevonni a nyüzsgésbe. Aztán ő kivált a zajongók közül és egyedül állt, vagy ment gondolkodva, néha meg beszélgetett valakivel. Jól látszott rajta, hogy lelkileg messze van ettől az egész kavalkádtól.