Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)
3. szám - Horváth Emil: A tiszasasi buzgár: a „Kinizsi vár”
177 A tiszasasi buzgár: a "Kinizsi vár" Horváth Emil Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság, 8000. Székesfehérvár, Balatoni út 6. Kivonat: A tiszasasi buzgár nem minden előzmény nélkül jelentkezett a 2000. áprilisi, minden addigit felülmúló tiszai árvíz során, s kitörésének hevességével, időnkénti elfajulásával nehéz feladat elé állította a védekezőket. Már a védekezés időszakában is vélni lehetett, hogy talpcsurgással együttes buzgár jelenséggel állunk szemben. Ezt támasztották alá a megfigyelések, a mérési adatok majd az árvizet követően a szeptemberi feltárás is, amelyek tűltéstesten és talprétegen át történt, igen heves vízáramlásra utaltak. A nagy teljesítményű gépekkel végzett feltárás miatt egyes finom nyomok, járatok, járat rendszerek alig kerültek elő. A töltés azonban igen laza szerkezetű volt, ami elősegíthette a járatok kialakulását. A vízoldali fedőréteg felső résziben találtak feltöltődött járatot is, ami magyarázza a víztölcsér kialakulását. A buzgár helyén semmiféle, a vastag fedőréteget átütő függőleges járatot nem találtak. Ugyanakkor a szürke fmomhomok itt is felszínre került. így jogosultnak bizonyult a talpcsurgással együtt kialakult veszélyes buzgár jelenség eredeti feltevése. A tiszasasihoz hasonló jelenségek árvizeink történetében már okoztak súlyos tragédiákat. A sikeres védekezés nagy nemzeti értékek megmentéséhez járult hozzá. Kulcsszavak: árvízvédekezés, buzgár, talpcsurgás, Duna, Tisza. Bevezetés A 2000. évi közép-tiszai rendkívüli árvízvédekezés egyik legkritikusabb helyszíne a tiszasasi buzgár volt. A jelenség, mint buzgár elfogadásában szakmai körben megoszlottak a vélemények. Joggal, hiszen mást mutattak a védekezés megkezdésekor a tapasztalatok, a mérési eredmények (a víz hőmérséklete, elektromos vezetőképessége), s megint mást a buzgár és környezetének 2000. szeptemberi feltárási eredményei. Annyi bizonyos: a jelenséget nem lehet csupán egyetlen ma használatos buzgár-kategóriába sem egyértelműen beilleszteni. A jelenséget a védekezés idején buzgárnak minősítették. Ennek megfelelően hajtották végre az elhárítási munkát. Az időszak vége felé, amikor már több megfigyelés, mérési adat állt rendelkezésre, merült fel annak gondolata, hogy nem kizárólag buzgár-jelenségről van szó. Ezt a megállapítást látszott alátámasztani az ellennyomó medencében a víznek szinte állandó zavarossága, s az, hogy a folyóvíz és az ellennyomó medence vizének hőmérséklete néhány fokos eltéréssel változási irányzataiban is azonos volt A hidraulikus gradiens értéke (i < 0,11-0,22), és nem utolsósorban a későbbi feltárás is erre vallott. A buzgár elleni védekezés 16 napja alatt szinte mindaz a helyzet előadódott, ami elméletileg bekövetkezhetett. A hirtelen kitörés intenzív anyagkihordással járt. A víz-oldalon rövid időn át leszivási tölcsér alakult ki. Talajtörések voltak az ellennyomó medence környezetében. A vízoldali rézsűben bemeneti nyílás, a mentett oldali koronaélben beszakadás mutatkozott. A bonyolult árvízi jelenség nehéz feladat elé állította a védekezőket. A gyors és hatékony beavatkozással a gátszakadás veszélyét hárították el. Buzgár-jelenség felismerése az árvízvédekezésben: az erre vonatkozó megfigyelések, vizsgálatok Az árvízvédekezés múlt századi állapotából következően még kevesebbet foglalkozhattak olyan jelenségek vizsgálatával, mint a buzgár. Bár, Péch József Gátvédelem (1892) c. könyvében már leírja a buzgár-jelenséget. A buzgárosodással az 1950-es évek óta lényegesen kiterjedtebben foglalkoznak Magyarországon, amikor laboratóriumi kísérletekkel is vizsgálták a folyamatot (Lampl, 1955, 1959). Abban az időben vált ismertté a klasszikus buzgár-elmélet. Eszerint a mentett oldali fedőréteg járatain keresztül kilépő víz megbontja a vízvezető réteget. A rétegben járat képződik, amely egészen a felvízig hátrál, ahol a folyó vizével kommunikál. A (gyorsan) táguló nyílásba a gát is beszakad. Veszélyes rétegsora: alul vizet jól vezető talaj, pl. kavics, ezen finom, egyenletes szemű, vékony réteg, e fölött kötött fedőréteg. Ilyen hely lehet a természetes úton feltöltődött holt meder domború partja. Ez az elmélet az esetek döntő többségében nem állja meg a helyét. A ritka esetre példa az 1954. évi dunakiliti buzgár, amely magára hagyottan több, mint 13 óra múltán okozott szakadást. Az 1965-ös dunai, 1970-es tiszai árvizeket követően, az addigi tapasztalatok birtokában, új meghatározás vált szükségessé a buzgárok osztályozására. Egyes szerzők megkülönböztettek: járatos, külvíz- (tél kivételével meleg) és talajvíz- (tél kivételével hideg) buzgárt (SzilvássyVágás, 1967). Ezek az elhatárolások az 1970-es nagy tiszai árvízkor is használatosak voltak, de más esetekben a járatos buzgárnak a talpcsurgás formáját emelték ki és említették. Példa erre az 1965-ös dunai árvízkor a margittaszigeti (Baja környéki) talpcsurgás, amelyet járatos buzgárként is említettek. Sokkal veszélyesebb, s kivédhetetlen az a buzgár-típus, amelyben a kiüregelődés igen rövid idő alatt játszódik le. Erre példa az 1954. évi ásványrárói, vagy a kisbodaki szakadás a Szigetközben, az 1965. évi csicsói gátszakadás a Csallóközben, illetve az 1991. évi surányi töltésszakadás a Szentendre szigeten.. Az 1980. évi hosszúfoki, a Kettős-Körös töltésén bekövetkezett szakadást is ilyen buzgár idézte elő néhány perc alatt. Mai ismereteink szerint csak a gyorsbuzgár-elmélet adhat magyarázatot az említett szakadásokat előidéző jelenség megértéséhez. Szepessy (1983) szerint: "...a fedőrétegen nincs kezdeti nyílás, ami a felhajtóerőt is csökkenthetné, és eróziós járat sem alakul ki. A fedőréteg viszonylag hirtelen felszakad, és evvel gyakorlatilag egyídőben a homok a járat hosszában egyszerre megfolyik. A sűrű zagy rögtön a felvízi nyomás hatására folyik egy olyan járatban, amelynek keresztmetszete már induláskor négyzetméterekkel mérhető. Ebben az esetben a vizet jól vezető harmadik réteg nem feltétel. Csak így magyarázható az azonnali nagy vízhozam, ami szivárgó járatból egyetlen másodpercig sem pótlódhatna". A homok folyósodása különben régóta ismert jelenség. Például földrengéskor, a statikus nyírófeszültség változásakor. A kritikus értéknél lazább homok, amely rezgés vagy nyírás hatására tömörödne, vízzel van telítve, ezért nem tud tömörödni,