Hidrológiai Közlöny 2000 (80. évfolyam)

5-6. szám - XLI. Hidrobiológus Napok: "Vízi ökoszisztémák (taxonómia, biodíverzitás, biomonitorozás, élőhelyek frakmentációja, inváziós fajok biológiája)" Tihany, 1999 október 6-8.

374 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2000. 80. ÉVF. 5. SZ. fordulási gyakoriság (Dévai és Miskolczi 1987; Dévai et al. 1994) alapján a hullámtér szitakötő-faunájának összetétele az 1998-1999-es vizsgálataink alapján a következő: 1 igen gyakori, 18 gyakori, 10 mérsékelten gyakori, 3 ritka és 2 szórványosan előforduló faj. A jelentősebb vízterekben végzett gyűjtések eredményeit és az előkerült fajok számát az 1. táblázat tartalmazza. Az 1998-1999 közötti felmérések eredményei alapján egyetlen víztér tartozik az odonatológiai alapú élőhely-minősítés legmagasabb, I. minőségi (értékességi) kategónájába, a Szakadás (155 pont). A II. kategóriába négy víztér, a Marót-zugi Holt-Tisza (143 pont), a Mocsolya (140 pont), a Tisza (126 pont) és a Remete-zugi Holt-Tisza (106 pont); a 111. kategóriába négy víztér, az Ó-fuzesi anyaggödrök (105 pont), a Kacsa-tó (102 pont), az Oláh-zugi Holt-Tisza (101 pont) és a Lónyai-föcsatoma (95 pont) sorolható (1. táblázat). A hullámtér víztereire, mint élőhely-együttesre vonatkozó összesítés alapján kapott pontszám magas (200 pont), így az élőhely-komplexum az I. minőségi (értékességi) kategóriába tartozik. A faunisztikai hasonlóságot bemutató dendrogrammokon a csoportképzést (1. ábra) a relatív távolságot reprezentáló skála felénél - 12,5-es relatív távolsági értéknél - vizsgáltuk. A Marót-zugi Holt-Tisza „A" és ,JB" mintavételi helye minden analízis esetén egy csoportba került a Szakadással és határozottan elkülönült a Marót-zugi Holt-Tisza „C" és „D" mintavételi helyétől. Az utóbbi két helyszín viszont következetesen egy csoportba tartozott a Lónyai-föcsatomával (1. ábra). Az Anisoptera alrend adatai alapján kapott dendrogram nagyon hasonló az összes kimutatott szitakötőfaj alapján kapotthoz (1/A.ábra), így ennek bemutatásától eltekintettünk. Az Anisoptera alrend, valamint az összes szitakötő adatainak értékelése alapján a Mocsolya mindhárom mintavételi helye ugyanabba a csoportba került (l/A ábra). A Zygoptera alrend adatai alapján azonban a Mocsolya „A" és ,ß" helyszíne elkülönült a „C" mintavételi helyszíntől (1/B ábra). Az eredmények értékelése Felméréseink eredményeit összevetve az 1989-1990-es felmérés (Bánkuli et al. 1997, Dévai et al. 1997, Egyed és Krupinszki 1997) eredményeivel (37 faj, 14 Zygoptera + 23 Anisoptera) megállapíthatjuk, hogy a Tiszabercel és Gávavencsellő közötti mindkét oldali Tisza-hullámtérröl 1998-1999-ben 6 olyan fajt nem sikerült kimutatni, amelyek korábban jelen voltak. A hiányzók közül 3 faj (Aeshna viridis, Hemianax ephippiger, Leucorrhinia pectoralis) az UTM rendszerű 10 x 10 km-es hálótérkép szerinti országos előfordulási gyakoriság (Dévai és Miskolczi 1987; Dévai et al. 1994) alapján szórványos gyakoriságú, 1 faj (Sympetrum fonscolombii) ritka, 1 faj (Sympetrum depressiusculum) mérsékelten gyakori, 1 faj (Enallagma cyathigerum) gyakori. A hiányzó fajok közül az Aeshna viridis és a Leucorrhinia pectoralis szerepel a Berni Egyezmény fokozottan veszélyeztetett fajainak listáján, ill. az előbbi két faj és a Sympetrum depressiusculum szerepel az IUCN Vörös Listáján (Ambrus el al. 1997). Emellett meg kell említeni, hogy az 19891990-es felméréshez képest 3 új faj került elő. Ezek közül 1 faj (Anax parthenope) szórványos előfordulású, 1 faj (Gomphus vulgatissimus) mérsékelten gyakori, 1 faj (Ischnura pumilio) gyakori [ezeket a fajokat már 1996-ban kimutatták a területről (vö. Ambrus et al. 1998; Dévai et al. 1998b)]. 1998-1999-ben tehát a korábbiakhoz viszonyítva összességében 3 szitakötőfajjal kevesebbet sikerült kimutatni (34), ami mintegy 8 %-os csökkenést jelent. A faj szám-csökkenés főként a szórványos előfordulású (50 %-os csökkenés), ill. a ritka (25 %-os csökkenés) előfordulási gyakorisági kategóriába tartozó fajokat érintette. Ez a tendencia megmutatkozik az élőhely-együttesre vonatkozó értékességi pontszámban is, ennek értéke 1989-90-hez képest (Dévai et al. 1998a) 48 ponttal (közel 20 %) csökkent. Az egyes hullámtéri állóvizek vonatkozásában elmondható, hogy két kivételtől (Marót-zugi Holt-Tisza és Kacsa-tó) eltekintve minden víztérben több fajt sikerült kimutatnunk, mint az 1989-1990-es vizsgálatok során (Dévai és Miskolczi 1997). Ehhez rendkívül hasonló képet mutat az odonatológiai szempontú élőhely-minősítés eredménye, hiszen 19891990 óta a Marót-zugi Holt-Tisza és a Kacsa-tó pontszáma csökkent, ennek következtében a minőségi besorolás alapján is eggyel alacsonyabb értékességi kategóriába kerültek. A többi vizsgált víztér pontszáma növekedett, ami a Mocsolya és az Oláh-zugi Holt-Tisza kivételével minden víztér esetében magasabb értékességi kategóriába sorolást jelent. Kiemelkedő mértékű pontszámnövekedést (57 pont) tapasztaltunk az Ófilzesi anyaggödrök esetében. Ez annak köszönhető, hogy néggyel több közöttük két szórványos előfordulású (Epitheca bimaculata és Anax parthenope) - fajt sikerült kimutatni a víztérből, mint az 1989-1990-es felmérés során. Az odonatológiai szempontú élőhely-minősítés eredményei alapján levonhatjuk azl a következtetést, hogy felerősödtek azok a folyamatok amelyek nyomán ez a mesterségesen létrehozott víztér egyre inkább természetközeli állapotúvá válik. A legnagyobb mértékű, mintegy 27 %-os (6 fej) faj szám-növekedést a Mocsolya esetében tapasztaltuk. Ez főleg az utóbbi évek viszonylag jó vízellátásával magyarázható, aminek az volt a következménye, hogy a nyíltvizes, ill. hínárral (főleg a Polygonum amphibium dús állományaival) benőtt víztestek részaránya jelentősen megnőtt, így megjelentek az ilyen típusú habitatokat kedvelő (pl.: Anax imperátor, Anax parthenope, ill. Erythromma viridulum), ill. az ilyen típusú foltokat is igénylő fajok (pl.: Libellula quadrimaculata) (Askew 1988). A fajszám-növekedésben szerepet játszhatott az is, hogy a Mocsolya horgászatilag szinte egyáltalán nem hasznosított, így túlsúlyba kerültek azok a folyamatok, amelyek következtében a víztér egyre inkább természet-közeli állapotúvá válik (Dévai et al. 1998a). A legnagyobb mértékű, mintegy 10 %-os (3 faj) fajszám-csökkenést a Marót-zugi Holt-Tisza esetében tapasztaltuk. Ez feltehetően annak a következménye, hogy az utóbbi időben a víztér degradációja a túlzott és helytelen horgászati hasznosítás következtében egyértelműen fokozódott. Ezt az állítást erősítik az eredmények, hiszen a víztér horgászatilag legintenzívebben hasznosított, a horgászhelyek kiépítésével kapcsolatosan a part menti növényzet irtása miatt legerősebben degradált szakaszán (ahol a horgászhelyek gyakorlatilag összeérnek) kijelölt „C" mintavételi helyen találtuk a legkevesebb fejt (13 fej). Ez a víztérben kimutatott összes fajszámnak (27 faj) csak 48 %-a. A „B" mintavételi helyen, ahol a horgászhelyeket kevéssé degradált szakaszok választják el egymástól, 20 fajt, a víztérből előkerült fajok 74 %-át mutattuk ki. Az „A" mintavételi helyen volt a fajszám a legnagyobb (24 faj, a víztérből kimutatott fejők 89 %-a). Ez két körülménnyel is magyarázható: egyrészt ez a mintavételi hely a horgászatilag egyáltalán nem hasznosított belső íven található, másrészt itt a part lapos és a meder felé enyhén lejt, ami kedvező a mocsári- és hínámövényzet zonációjának kialakulásához. A „D" mintavételi helyen egyrészt az intenzív horgászati hasznosítás, másrészt a magas és a meder felé hirtelen mélyülő part miatt szinte hiányzó mocsári növényzet és a gyér hínár-növényzet lehet az oka annak, hogy a teljes viztérhez viszonyítva innen aránylag kevés, 17 fajt (a víztérből előkerült fajok 63 %át) sikerült kimutatni. A Mocsolya és a Marót-zugi Holt-Tisza esetében az 1996. évi adatok alapján is elkészült az odonatológiai szempontú élóhely-minösítés (Dévai et at. 1998a). A Marót-zugi Holt-Tisza pontszáma már ekkor visszaesett 143 pontra, tehát a II. minőségi kategóriába. A Mocsolyának viszont 1996-ban 12 ponttal magasabb volt a pontszáma az 1998. évi felméréshez viszonyítva, és ez alapján az I. minőségi kategóriába tartozott. 1998-ra a további fajszám-növekedés ellenére csökkent a pontszám, így a II. értékességi kategóriába került a víztér. Ez azzal magyarázható, hogy a hazánkban szórványos előfordulású Hemianax ephippiger 1998-ban nem került elő (az eremiális faunaelemnek tekinthető fej alkalomszerű felbukkanásának körülményei ma még nem kellően tisztázottak). A vizsgált hullámtérrészlet víztereit, ill. a különböző típusú habitatokat reprezentáló mintavételi helyek szitakötő-faunáját összehasonlítva megállapíthatjuk a következőket. 1. A túlzott és helytelen mértékű horgászati hasznosítás (főleg a horgászállások kiépítésével kapcsolatos part menti növényzet-irtás és a nem kellően átgondolt haltelepítés) okozta változások kedvezőtlen hatása bizonyos mérték után már a faunisztikai vizsgálatok alapján is kimutatható (fajszám-csökkenés). 2. Újra bebizonyosodott, hogy a szitakötő-fajok jól jelzik az egyes élőhelyeken belüli habitat-léptékű változásokat is. 3. Szitakötők fajegyüttesei alapján egy átöblítődő állóvíznek tekinthető kopolya típusú víztér mintavételi helyei (Marót-zugi Holt-Tisza „C" és „D") bizonyos esetekben sokkal jobban hasonlítanak egy teljesen más típusú víztérre, esetünkben egy mesterséges vízfolyásra (Lónyaiföcsatoma), mint ugyanazon víztér más mintavételi helyeire (Marót-zugi Holt-Tisza ,A" és „B"). 4. A szitakötőfajok előfordulási adatai világosan mutatják, hogy a habitat-szintü különbségek egy adott víztéren belül nagyobbak lehetnek, mint a különböző típusú vízterek közötti eltérések. A habitat-léptékű különbségek bizonyos vízterek esetében meglehetősen nagyok (pl. Marót-zugi Holt-Tisza), míg más vízterek esetében jóval kisebbek (a Mocsolya esetében az ,A", „B" és „C" mintavételi hely egy csoportot alkotott az összes szitakötő, ill. az Anisoptera alrend adatai alapján). Ez valószínűleg a mintavételi helyek szerkezeti heterogenitását tükrözi, és szoros összefüggésben van a makrovegetáció mintázatával. 5. A Zygoptera alrend adatait önmagában elemezve a Mocsolya esetén is tisztán kirajzolódnak habitat-szintü különbségek, ami azt támasztja alá, hogy a két alrendnek etológiai és ökológiai okokból (pl tojásrakási szokások és adottságok miatt) különbözőek az indikációs sajátosságai.