Hidrológiai Közlöny 2000 (80. évfolyam)

5-6. szám - XLI. Hidrobiológus Napok: "Vízi ökoszisztémák (taxonómia, biodíverzitás, biomonitorozás, élőhelyek frakmentációja, inváziós fajok biológiája)" Tihany, 1999 október 6-8.

307 nő ún. diverzitás-rendezések nyújtanak korrekt megoldást, egyúttal az eloszlások jellegébe is bepillantást engedve. (Tóthmérész 1997). A vízirovarok fajegyütteseinek kutatása során azonban olyan további problémák is felmerülnek, amelyen önmagában a diverzitás-rendezések sem segítenek. Mivel a diverzitás-vizsgálatokban elsősorban a féleségek számának és azok számbeli arányának van jelentősége, így vízirovar együttesek vizsgálatakor szinte mindig megelégszünk az ú.n. szemikvantitatív mintavételi eljárások alkalmazásával. Ilyen esetben a mintánk jól reprezentálja a fajok egymáshoz viszonyított arányait, és a módszer azonossága folytán a mintavétel objektumai is összehasonlíthatók, de az abszolút mennyiségi viszonyokról (pl. víz m

3-re eső faj- és egyedszámról) nem hordoz információt. Ez azonban olyan problémákat rejt magában, amelyekre rutinszerű elemzések során nem mindig gondolunk Ennek illusztrálására álljon itt egy gondolatkísérlet: Tegyük fel, hogy két nagyon hasonló és jól vizsgálható élőhelyet szeretnénk diverzitási szempontból összehasonlítani Mindkettőből szigorúan kvantitatív mintát veszünk, valamilyen területlezárásos módszerrel, így mintáinkat azonos m

2-re, sőt az azonos vízmélység miatt akár azonos m

3-re is vonatkoztathatjuk. Mindkét mintában 10-10 fajt találunk, és (egy kivételével) minden fajt 5-5 egyed képvisel, a fajok is azonosak. Az egyetlen különbség, hogy az XY fajból az első mintában 5 egyeddel több van, így az első minta összesen 55 egyedet, a második csak 50-t tartalmaz Ha tehát ezt a 5 egyedet kivennénk a mintából, úgy a két minta teljesen azonos lenne. Ezen 5 egyed miatt az első minta egyenletessége alacsonyabb a második mintánál Bármilyen eddig tárgyalt indexet vagy akár diverzitás-rendezést alkalmazunk is, mindig egyértelműen a második mintát kapjuk diverzebbnek. Józan ésszel belegondolva azonban nyilvánvaló, hogy az első minta biodiverzitása nagyobb, hiszen a hozzáadott 5 egyed információtartalma, úgy genetikai (ritka allélek és újabb potenciális alléi-kombinációk révén), mint fenotípusos (pl. fajon belüli morfológiai változatosság) vonatkozásban a minta biológiai diverzitását csak növelheti (vagy legfeljebb nem befolyásolja), de semmiképpen sem csökkentheti. Ez a diverzitás-növekmény a molekuláktól az élőlény-közösségekig a hierarchia valamennyi szintjén megjelenik Sőt, a hozzáadott egyedek révén a térbelileg valóban létrejövő interspecifikus kapcsolatok (pl. különböző fajba tartozó egyedpárok) féleségszáma is emelkedhet, ami közösségökológiai szinten is növelheti a realizálódó funkcionális diverzitást, amit a szokásos faj-egyed diverzitási vizsgálatok nem vesznek figyelembe. Szemikvantitatív mintavétel, vagy az egyébként kvantitatív minta szemikvantitatívként való kezelése ezt a megfontolást nem teszi lehetővé. A populációk (közösségszinten is hatóképes) belső sokféleségét is figyelembe véve megfontolandó, hogy nem kellene-e magát az egyedszámot, mint egy diverzitási információt is hordozó mutatószámot kezelni. Fajgazdagság Mindezidáig nem foglalkoztunk a biodiverzitás egy másik aspektusával a fajgazdagsággal (Dévai és Miskolczi 1987). A fajgazdagság vagy általánosítva a féleséggazdagság, egyfajta relatív diverzitás, hiszen a tapasztalt sokféleségnek valamilyen várható értékhez való viszonyát fejezi ki A várható érték származhat az adott élőhely korábbi vizsgálataiból, vagy a vizsgált élőhely-típusra vonatkozó egyéb adatokból, esetleg lehet valamilyen terepi tapasztalat vagy elméleti modell jóslata. Az „elvárás" lehet indirekt mint pl. az egységnyi egyedszámra eső fajszám esetén. Ez a gyűjtőfogalom nyilvánvalóan fontos, de ameddig az "abszolút" diverzitások megítélése is nehézségekkel küzd, a kapott értékek interpretációja nagy körültekintést igényel. Esettanulmányok A biodiverzitás mérésének eddig tárgyalt nehézségeihez, vízirovarok fajegyütteseiben további problémaként adódik az egyes diverzitási komponensek szinte mindig jelentős szezonális dinamikája, ami rámutat a mintavételi stratégia megválasztásának eredményt befolyásoló hatására. A jelenséget egy a budapesti Szilas-patakon végzett 1996. évi vizsgálatsorozatunk segítségével mutatjuk be, szándékosan a lehető legegyszerűbb mutatószámokat választva. A terepi vizsgálat számára a patak egy egyenes lefutású, habitat-paramétereiben egységes, és 1995. évi elővizsgálataink alapján a Heteroptera fajegyüttesek szempontjából is homogén, kb 500m-es szakaszát választottuk ki A kijelölt területen 1996. márciusától- november végéig hetente (mindig a hét azonos napján) vettünk szigorúan kvantitatív mintákat. A mintavétel lényege az volt, hogy a patak 4, egyenként 5-5 m-es szakaszát a vízi és vízfelszíni poloskák számára átjárhatatlanul lezártuk, majd a lezárt területről az összes észlelhető poloskát kézihálókkal kigyűjtöttük A lezárás nagyméretű fuggönyhálókkal történt, amelyek aljára láncot varrtunk a felső szélébe pedig zsineget húztunk. (A fliggönyhálókat 1,5 m-es kihegyezett cövekekkel rögzítettük a kb. 1,5-2 m széles patak két partján a töltésen. Szükség esetén a hálókat a mederben is rögzíthettük). A hálón a víz akadálytalanul átfolyt, de a poloskák nem juthattak át. A mintavételek során 7789 egyedet gyűjtöttünk be amelyek 10 Gerromorpha (Gerris thoracicus, G. lacustris, G .asper, G. odontogaster, G. argentatus, Aquarius pallidum, Limnoporus rufoscutellalus, Microvelia reticulata, Velia saulii, Hidrometra stagnorum), és 13 Nepomorpha fajba (Nepa cinerea, Ranatra linearis, Notonecta glauca, N. viridis. Plea minutissima, Sigara lateralis, S. falleni, S. striata, S. nigrolineata, Corixa punctata, C. panzert, Hesperocorixa linnaei, Micronecta scholtzií) tartoztak Az alábbi ábrasoron néhány alapvető, diverzitással kapcsolatos mutató szezonális dinamikáját ábrázoltuk. (/. ábrasor) A fajszám szezonális görbéje „kupolaszerű", vagyis a fajszám lassuló növekedést, majd gyorsuló csökkenést mutat. Az egyedszám változásában, úgy a csökkenés mint a növekedés közel lineáris tendenciájú, ugyanakkor az egyedszám-változás időben aszimmetrikus. A diverzitási mutatók közül egyedül az egységnyi egyedszámra eső fajszám mutat nyárközépi minimumot, ami az előző két ábra alapján érthető. Az egyenletességről hordoz információt az (1-a domináns faj dominanciája)-t bemutató grafikon, amely az előzőek egyikére sem hasonlít. A fajok rokonsági viszonyaiból származó diverzitást az átlagos taxonómiai távolság beve-