Hidrológiai Közlöny 2000 (80. évfolyam)
5-6. szám - XLI. Hidrobiológus Napok: "Vízi ökoszisztémák (taxonómia, biodíverzitás, biomonitorozás, élőhelyek frakmentációja, inváziós fajok biológiája)" Tihany, 1999 október 6-8.
272 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2000. 80. feVF. 5. SZ. Bioindikáció vízi gerinctelenekkel a Dunában. 3. Vízirovar lárvavizsgálatok a Duna magyarországi szakaszán Andrikovics Sándor - Kiss Ottó EKF Állattani Tanszék, 3300. Eger, Leányka u. 6. Bevezetés A Dunának, mint az egyik legősibb európai viziútnak jelenlegi vizuovar faunájáról viszonylag keveset tudunk. A hatalmas folyam magyarországi része, a Közép-Duna, ősidők óta lakott, ahol az ismert ökoszociológiai problémák rendkívül élesen jelentkeznek. Fontos feladat ezért a közismerten nagy indikátor-értékű vizirovar csoportok jelenlegi elterjedésének felmérése, a faunakép más viziúttal való összehasonlítása. Az utóbbi évek drasztikus tájalakításait nem előzték meg átfogó, egységes koncepciójú vizsgálatok. A szórvány adatok pedig a hidrobiológusok előtt kevéssé ismertek vagy nehezen értelmezhetők. A magyar Duna ennek ellenére több szempontból is az egyik legjobban feltárt folyószakasznak mondható. Jól ismerjük például a Duna alga, egysejtű, kerekesféreg, kisrák élőlény együtteseit és halfaunáját is. Ez. a rendszeres adatgyűjtés, kutatómunka az MTA ÖBKI Magyar Dunakutató Állomás keretében folyik. A gerinctelen mező- és makrofauna vonatkozásában, egy régebbi dolgozatban a Rajka és Budapest közötti szakaszról a kérész és tegzesekre vonatkozóan tájékoztató adatokat közölnek {Nosek-Oertel 1980-81). A folyóvizek vizminősítésében egyre inkább tért hódít a mező- és makrofauna elemekkel történő bioindikáció, amelyben a kérész, álkérész, szitakötő és tegzes faunaelemek kiemelkedő jelentőségűek. Nehézséget okoz, hogy az összehasonlításra alkalmas adatok taxonómiai pontossága nem kielégítő, vagy gyűjtési stratégiájuk nem vethető össze. A Közép-Duna mindössze 172,1 km-es szlovák szakaszáról közel 50 éves adatok ismertek. A kérészek, álkérészek és szitakötők közül Pozsony és Párkány környékéről gazdag és folyóvizekre jellemző faunaelemek előfordulását publikálták. A tegzesek ebben a dolgozatban említett 13 faja közül rrundöszsze 2 faj a potamális régióra jellemző ( Rothschein 1961). Az osztrák Duna szakaszon módszertanilag dolgoztak ki új gyűjtési stratégiát, amely alkalmas a mélyebb és nagy áramlású szakaszok tanulmányozására is (Humpesch & F.lliot 1990). Osztrák kutatók használtak először fénycsapdát a Duna vízminőségi vizsgálatára (Chantaramongko! 1983). Jelentős eredményeket értek el a román és a bolgár Duna-szakasz kutatásában is: először 1958-ban több specialista bevonásával 12 Ephemeroptera, 2 Odonata, 1 Plecoptera (Marthamea vitripennis), 1 Hydropsyche sp. csoportot mutattak ki a 845-375 fkm-es bolgár folyószakaszról (Russev 1952/ A több állatcsoport precíz feldolgozása ellenére azonnal feltűnik a tegzesek hiányos feldolgozottsága, ami nyilván a specialista szakember hiányára, és a lárva-határozás akkor még szinte teljes megoldatlanságára vezethető vissza. A 1042 - 955 fkm közötti román Dunáról 6 Ephemeroptera, 1 Odonata és 7 Trichoptera taxont publikáltak. A kimutatott fajok között több reofil szervezet is szerepelt (Popescu & Prunescu-Arion 1961). A csehszlovák Duna-szakaszról éppen Pozsony és Párkány térségéből ismert két dunai faj, amely úgy tűnik, napjainkban a Dunából kipusztult, hisz az újabb publikációk már nem is említik. Ezek a dunavirág (Ephoron virgo) és a tiszavirág (Palingenia longicauda). A Csallóköz tegzeseiről az, imágók alapján 79 faj ismert, amely a Duna menti alföld teljes faunáját jelenti egészen az 1980-as évek elejéig (Pomichal 1984). A magyar Duna teljes hosszát újabban végiggyűjtötték, de részletesen faji szintű határozást még nem publikáltak. A 19 gyűjtőhelyről 4 Ephemeroptera, 2 Odonata és 1 Trichoptera taxon került elő, a Tiszából pedig 9 Ephemeroptera, 4 Odonata és 7 Trichoptera taxont jeleztek (Csernyi 1997). A Sajóból ugyancsak az előző szerző 4 Ephemeroptera, 3 Odonata és 2 Trichoptera taxont talált, és közelítőleg azonosított. Nagy folyóink tegzeseiről a fénycsapdás, imágó vizsgálatok alapján a Dunából 37, a Tiszából 21 fajt említenek (ChantaramongkoI 1983, Uherkovich • Nógrádi 1990). Újabb jelentős makrofauna feltárást végeztek a Tisza felső szakaszán, ahol 18 Ephemeroptera, 7 Odonata és 7 Plecoptera fajt mutattak ki, de a tegzesekkel ugyancsak nem foglalkoztak (Juhász et al. 1997). A Tisza középső szakaszán sporadikus faunisztikai vizsgálatok során több, faunára új kérészfaj, a Neumoura cinerea, mint egyedüli Plecoptera, valamint a Stylurvs flavipes nagy populációi kerültek elő (Andrikovics 1988, Andrikovics-Fink-Cser 1992). A fenti szakirodalmi áttekintésből jól kitapintható az eddigi faunisztikai adatok hiányossága és a nagy folyók - köztük a Duna - vizsgálatának nehézségei. Megállapíthatjuk továbbá, hogy a tegzesek pontos dunai előfordulásáról van szinte a legkevesebb adatunk annak ellenére, hogy a Kismaros mellett működtetett fénycsapda igen sok és pontos adatot szolgáltatott (Chantaramongko l 1983). A fenti szakirodalmi előzmények után célul tűztük ki az. Ephemeroptera, Plecoptera, Odonata és a Trichoptera együttesek jelenlegi előfordulásának feltérképezését a magyar Duna-szakaszon. Az első lépésben a Dunában a 4 (3) állatcsoport lehető legpontosabb azonosításával próbáltuk megvalósítani célkitűzésünket. Éppen az eddigi szakirodalom is mutatja, hogy a Trichoptera lárva-együtteseket a következőkben fénycsapdás gyűjtésekkel is szükséges kiegészítenünk. A következő részkérdésekre keresünk választ: - Milyen fajok milyen relatív abundanciával népesítik be a folyószakaszt? - Milyen a jelenlegi fauna-együttesek állatföldrajzi, szaprob és funkcionális táplálkozásbiológiai megoszlása? - A Duna faunaképének összehasonlítása a Tisza és a Sajó hasonló mutatóival. Anyag és módszer A gyűjtési szakaszok vázlatos elhelyezkedése a következő volt: Duna: Dunakiliti (1841 fkm), Budapesl(\(>51 (km), Mohács (1441,7 Hon). Tisza: Szatmárcseke, Tiszabecs, lásárosnamény, Tuzsér, Dombrád, Tiszaszöllös, Tiszasűly, Törökszentmiklós, Cibakháza, Szeged. Sajó: Sajópüspöki. Miskolc. A gyűjtéseket 720 |jm-es gyüjtöhálóval ..kicking & sweeping" módszerrel, Ekman-Birge iszapmarkolóval, egyeléssel, a Tiszában bagerrel végeztük. Az állatokat határozásig 75 %-os etanolban tároltuk, és az anyag az. EKTF Állattani Tanszékének tudományos gyűjteményében megtalálható. A határozáshoz a csoportonként leginkább elfogadott, modem lárvahatározókat használtuk, amelyeket terjedelmi korlátok miatt nem sorolunk fel. Az egyes gyűjtőhelyeken a legfontosabb hidroökológiai paraméterek (becsült vízsebesség, mederaljzat, makrovegetáció stb.) feljegyzésre kerültek (Oertel-Nosek 2000, Nosek-Oertel 2000). A gyűjtésekből előkerült vízipoloskák részletes feldolgozása már elkészült (Csörgits - Hufnagel 2000). Az általunk a gödi térségben 1999-ben üzemeltetett fénycsapdák fogási eredményeiről később számolunk be. Eredmények és értékelésük A Duna magyar szakaszán 15 kérész, 8 szitakötő és 39 tegzestaxon került elő (1. és 2. táblázat). A folyóban jelenleg is diverz vízirovar társulások élnek. Ha kis számban is - de még mindig találhatók unikáis elemek. A Dunából azonban 10 kérész és álkérész faj kipusztulása bizonyítható. A hazai nagy folyóink jellegzetes és gyakori típusállatait a 2. ábra mutatja be. Közülük megmenthető populációk leginkább a Tiszában fordulnak elő. A Dunát állatföldrajzilag 1998-1999-ben a palearktikus és európai elterjedésű fajok jellemezték. A fajok többsége a szaprob rendszerekben ß mezoszaprob kategóriába tartozott. Az igen tiszta vizeket jelző szervezeteket csak kis számban sikerült gyűjtenünk. A Szigetközben jelenleg az állóvizekben, hínárosokban élő fajok tömegesek, pl: Cloeon dipterum. Az utóbbi terület élőhelyei a bináris fúziós cluster segítségével mind az Ephemeropterákat, mind a Tnchopterakat alkalmazva hasonlóan válnak szét. Táplálkozás-biológiai szempontból főleg a detritusz-evők és filtráló szervezetek a dominánsak A Dunához viszonyítva a Tiszában több igazi potamon elem, stabil populációja is létezik. Míg a Hydropsyche fajok közül a Dunában a //. contubemalis a do mináns, addig a Tiszában a H. bulgaromanorum fordult elö gyakrabban. A folyóvízi kontinuitás felső-, közép szakasza a Tiszában jól kimutatható. A Felső-Tisza igen gazdag unikális elemekben és az 50-100 évvel ezelőtti Duna faunaképekhez, hasonló karaktert mutat. A Tisza Szolnok alatti alsóbb folyamkilométerei azonban nagyon elszennyeződtek, és az
