Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)

2. szám - Bezdán Mária: A Tisza balparti mellékfolyóinak hatása az árhullámokra

89 A Tisza balparti mellékfolyóinak hatása az árhullámokra Bezdán Mária BME Vízgazdálkodási Tanszéke, 1111. Budapest, Műegyetem rp. 3. Kivonat: A Hidrológiai Közlöny 1998. évi 4. számában a Szerző a Tisza vízgyűjtő folyóinak kölcsönhatását igazoló eseteket mutatott be. A tanulmányhoz Mosonyi Emil akadémikus folyóiratunk 1999. évi 1. számában fűzött kiegészítéseket hozzászólásában. Ugyanebben a számban Vágás István tanulmánya a Tisza 1998. novemberi árhullámát balparti mellékfolyóinak hatását kivételesen nélkülöző, önálló árhullámként mutatta be, általánosabbaknak és gyakoribbaknak jelölve meg azonban a balparti mellékfolyóknak és a Tiszát befogadó Dunának a hatásait A jelen tanulmány a XIX. század során szabályozott Tisza árhullámainak a szervezett vízrajzi észlelések megkezdése óta eltelt 123 éves történetéből gyűjtötte össze a mellékfolyók hatását jelző, a Közép- és Alsó-Tisza árhullámainak levonulását lényegesen befolyásoló legjellegzetesebb példákat Kulcsszavak: árhullám, vízjárás, Tisza. 1. Előzmények A XIX. században végrehajtott Tisza-szabályozást követően a már töltésezett és átmetszésekkel megrövidített folyón az árhullámok levonulásának törvényszerűségeit több kutató részletesen tanulmányozta. A szakirodalomban található megállapítások nem voltak mindenben egyöntetűek (Bezdán M., 1997). A jelen tanulmány a megjelent megállapításokból kiindulva árhullám-történeti vizsgálatokból mutat be példákat, hogy a Felső-Tiszáról elinduló árhullámok a Közép- és az Alsó-Tiszán rendszerint új, változó feltételek közé kerülnek. Ezeket a feltételeket térben és időben eltérő hidrológiai okok: a mellékfolyók (a Körös és Maros), vagy a Duna változatosan érvényesülő visszahatásai határozzák meg, s - egyes véleményektől eltérően - nem a Közép-, vagy az Alsó-Tisza vélt mederviszonyai A levonulásuk során a megváltozott feltételek közé került árhullámok a Közép-Tiszán is befejeződhetnek, haladási irányukban pedig az Alsó-Tiszán meg is fordulhatnak {Vágási. 1982). A Tisza szabályozási munkálatait megelőzően 1823ban írta meg vízrajzi értekezését Huszár Mátyás a Körös vidékéről, amelyben fontos megállapításokat tett a Tisza egykorú és a későbbi, akkor még esedeges szabályozása után várható állapotáról. (Huszár M., 1985. évi fordítás, 23., 44. oldal): "A Tisza sebessége csökken a Duna visszaduzzasztó hatása miatt. Általában minden visszaduzzasztás annál nagyobb, minél hosszabb ideig tart a befogadó magas vízállása, minél magasabb az árhulláma, minél nagyobb a sebessége és tömege: és ezzel szemben a beömlő folyónak minél kisebb az esése, tömege, és ezzel együtt minél alacsonyabb a vízállása. A mozgásban lévő víz természetéből következik, hogy a visszaduzzasztás erőssége a távolsággal együtt csökken, azonban e távolságot minden esetben az áradó befogadó horizontális helyzete határozza meg. ... Fentiek szerint a Duna visszaduzzasztó hatása a Tiszánál Csongrád térségében ér véget. ... 1821-ben is látható volt, hogy a felső szakaszon alacsony vízállású Tisza mennyire megemelkedett, és a Maros visszaduzzasztása egészen Cibakházáig érezhető volt. ... A Nagy-Körös vizeinek jó része - rendes torkolatánál sokkal feljebb, részben a Kákafok és Kurca ereken keresztül, részben Tés és Bökény puszták mélyen fekvő területein szétszóródva - a rövidebb úton ömlik a Tiszába: Nem látszik, hogy befogadójában jelentősebb visszaduzzasztást okozna. ..." "A visszaduzzasztás természetéből következik, hogy az ilyen helyeken létesített átvágások nem csökkentik észrevehetően a vízszintet. Ezért itt nem kell az árvizek mérséklése céljából nagy munkával átvágásokat kiemelni, mivel azok legfeljebb a hajóutat, vagy az építendő védműveket rövidítik meg: Átvágások létesítésének ilyen helyeken csak e két célja lehet." Huszár Mátyásnak, az intézményes Tisza-szabályozást megelőzően írott műve az akkori hidrológiai helyzetek ismeretében is a Duna és a tiszai mellékfolyók visszaduzzasztó hatásának tulajdonított nagyobb jelentőséget, sőt az is fontos, hogy a visszaduzzasztással érintett helyeken az átvágásoknak, ezeken át a mederrendezéseknek árvizeket mérséklő befolyását sem tartotta elsődlegesnek. Vásárhelyi Pál "A Tisza folyó általános szabályozása" címen ismert, 1846. március 25-én előterjesztett tervezete (Deák A. A., 1996.) az átvágások kiásatásának helyét "Váritól kezdve egészen Tittelig" részletesen tartalmazta, egyben irányelveket állapított meg azok építésének kívánatos sorrendjére, s szólott az átvágásoktól várt mederfejlesztő hatásokról. Ez a tervezet nem érintett hidrológiai vonatkozásokat, a befogadó, vagy a mellékfolyók által befolyásolt visszaduzzasztási kérdéseket Bogdánfy Ödön (1906) könyvében a töltésezések hatásának gyakorlati meghatározásáról a következőket írta (n. kötet, 110. oldal): "Állítsuk össze grafikai ábrázolatban a (Tisza) folyó felső, töltésezett, és alsó, töltésezetlen helyén észlelt árhullám maximumokat Legyen pl. (/. ábra) a függőleges tengely a Tisza felsőbb helyén, Tokajon észlelt árhullámmaximumok, a vízszintes tengely az alsóbb helyen, Tiszafüreden észlelt árhullám-maximumok tengelye. Az ugyanahhoz az árhullámhoz tartozó felső és alsó helyi maximumok szabályosan helyezkednek el, és egy vonalat állapítanak meg Amíg az árhullám a mederben mozog, addig a felső és alsó helyen észlelt maximumok lineáris öszszefuggésben (ab vonal) vannak. Mikor aztán a folyó kiönt, fent szűk, lent széles mederben folyik a víz, a maximumok vonala nem folytatja az előző egyenest, hanem megtörik: az alsó helyen nem emelkednek többé oly gyorsan a vízállások, mint a felső helyen. A maximumok vonala ezért a partmagasság fölött a bc vonalat állapítja meg. A töltésezés után a partmagasságokon felül emelkedő árhullámokra az ab vonal meghosszabbítása érvényes, és a felső helyen észlelt legnagyobb árvíz magasságának (a mostani példánkon) az alsó helyen cd = 1,6 m értéknö-