Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)

4. szám - Szlávik Lajos: Godnolatok az árvízvédelem időszerű kérdéseiről

SZLÁVIK I. : Gondolatok az árvízvédelem időszerű kérdéseiről 257 óraő rendszerét. Ki kell fejleszteni az előrejelzések közreadásának új rendszerét is, felhasználva a VIR és az INTERNET által biztosított új lehetőségeket is. Ki kell fejlesztem az előrejelzés eredményeit tároló, feldolgozó és értékelő rendszert az előrejelzés minőségbiztosítási elemeként [Bartha-Bálintlllés-Szlávik 1999], 17. Az árvízvédelem ökológiai vonatkozásai Az árvízvédelem egyik stratégiai kérdése - és ugyanakkor igen összetett problémája - az árvízi biztonság ökológiai szempontoknak is megfelelő biztosítása. A XIX. század elejétől végrehajtott vízszabályozási, árvíz-mentesítési munkái, a kiteijedt mocsaras területek lecsapolása a maguk korában vitathatatlan jelentőségűek voltak. Ezeket a feladatokat a kor mérnökei magas műszaki színvonalon oldották meg, s ez a tevékenység a magyar kultúrtörténet egy szerteágazó és mindmáig csak részben feltárt, értékes része. A természetes tájkép ilyen mértékű átalakításának hátrányaira aránylag későn, csak a múlt század vége felé figyeltek fel a természettudósok. A környezeti beavatkozások természetvédelmi szempontú megítélése pedig csak a XX. század második felére, a technikai civilizáció kibontakozásának időszakára vált tudományos problémává. Míg az árvizek elleni védekezés, a hajózás, különféle vízhasznosítások érdekeit már régen és viszonylag jól megfogalmazták, s az adott korban rendelkezésre álló technikai tudás segítségével meg is valósították, addig a természetre, az élővilágra vonatkozó ismeretek mind a mai napig nem elégségesek [Csányi 1993], A magyarországi töltésezett folyók hullámtereinek teljes területe hazánknak megközelítően 1,7 %-a. A hullámterek - a folyó középvízi medrével együtt - az összes ártér kb. 8 %-át adják. A folyószabályozási-árvízmentesítési munkálatok következtében az árvízvédelmi töltések és a közöttük lévő kis-, közép- és nagyvizi folyómedrek, tehát a hullámterek is mesterséges miiszaki létesítményként alakultak ki. A hullámterek a mentesített ártérhez képest - sajátos topográfiai, talajtani, hidrológiai adottságuk révén - különös figyelmet" érdemlő életterek, amelyeket a magyarországi - úgyszólván teljes egészében kultúrtáj jellegű - környezetben az ember is kevésbé háborít, ezért a természetet megközelítő körülményeket biztosítják az élővilágnak. A viszonylagos érintetlenség, a víz jelenléte, a védelem a szukcessziós életközösség kialakulásának és fejlődésének lehetőségét teremti meg, ezért a hullámterek természetvédelmi, ökológiai szempontból igen értékesek, s mind nemzetközi, mind hazai értelemben felértékelődtek az utóbbi időben. A hullámtéri élővilág a nagyfokú biodiverzitás s egyúttal a migrációs lehetőség révén olyan sajátos és megközelítően egységes biorendszert alkot, melynek védettség iránti igénye mind a szakemberek, mind a társadalom részéről egyre erőteljesebben fogalmazódik meg. A hullámterek természetvédelmi jelentősége a múlt századi folyószabályozásokat követően napjainkban azért fokozódik egyre inkább, mivel az árvízmentesítéssel a korábbi nyílt árterek vizes élőhelyei leszűkültek, és a hullámtereken alakult kt az akkori időszakhoz hasonló élővilág. Időközben a hullámterek mezőgazdasági és erdőgazdasági hasznosítása, ez utóbbin belül az ültetvény-jellegű fatermelés tovább, kevesebb, mint a felére szűkítette azt a természetvédelmi szempontból igen értékes területet, amely részben.a víz jelenléte, részben pedig összefüggő rendszere miatt érdemel nagy figyelmet. A természetvédelem célkitűzése és értelme működő, összefüggő rendszerek megőrzése, azonban itt a hosszú szakaszokon beépült kultúrterületek miatt mozaikszerűen helyezkednek el a természetvédelmi szempontból valóban jelentős területek [Török 1999a 1999b], A hullámterek ugyanakkor nemcsak sajátos életterek, hanem erdészeti és mezőgazdasági kultúrák számára nagy termöképességü termőhelyek, ezért az erdő- és mezőgazdaság szempontjából sem elhanyagolhatók, sőt a területek birtokosai, az ott élők számára a gazdálkodás szempontjából is hangsúlyos területek. Igen jelentős az egyre jobban urbanizálódó társadalom tagjainak a természetes, így sajátosan a hullámtéri természetes környezet iránti humán hasznosítási igénye, üdülés, hobby jellegű kertgazdálkodás, zöld turizmus, vízisport, fürdőzés, strandolás formájában. Ezek a területek ilyen lehetőséget is kínálnak és az ilyen társadalmi igény sem hanyagolható el. Ezek alapján nem szükséges bizonygatni, hogy a hazánk területének csupán 1,7 %-át kitevő hullámterek jelentősége területi arányánál lényegesen nagyobb és fokozott figyelmet érdemel. A különböző értékek, szempontok, igények között ellentmondás alakulhat ki, melynek feloldása egyeztetésekkel és szabályozással lehetséges. A magyarországi töltésezett folyók hullámtereinek teljes területe meghaladja a 161 000 ha-t. A Tisza-völgy folyói mentén van 107 000 ha (66 %-a), a Duna-völgy folyói mentén pedig 54 000 ha (34 %) a hullámtér. A hullámtéri terület több mint negyede szántó, 32 %-a erdő, 17 %-a gyep, 22 %-a pedig ú.n. kivett terület A folyó hullámterében az árvízvédelmi fővédvonalnál alacsonyabb töltések, az ún. nyárigátak épültek, amelyek a nagyobb gyakoriságú, általában közepes nagyságú, a legmagasabb árvízszintet el nem érő (rendszerint nyári) árvizek elöntése ellen védenek. Egy 1984. évi felmérés alapján [MHT 1984] a magyarországi folyók hullámterében 53 nyárigát van, amelyek összes hossza 354 km. A Duna és mellékfolyói mentén 27, a Tiszán 28 nyárigát van. A nyárigátakkal védett területek nagysága 38 600 ha, amelynek 25 %-a a Duna völgyében, 75 %-a pedig a Tisza mentén van. E terület 54 %-a szántó, 27 %-a rét-legelő, 13 %-a erdő és 6 %a egyéb hasznosítású Már az ármentesítések kezdeti időszakában is szabályozták a nyárigátak kiépítési szintjét, a helyét, s a vonalvezetését egyedileg bírálták el. A nyárigátak számának növekedésével többször is vizsgálták azok hatását az árvizek levonulására, és megállapították, hogy egy egyedileg meghatározott szintnél nem magasabb nyárigátnak nincs káros hatása az árvíz levezetésére. Az elmúlt három évtized árvizei, de különösen az 1998. és 1999. évi közép-tiszai árhullámok során számos műszaki és gazdasági probléma került felszínre. A nyárigátak többségének állapota a karbantartási munkák elhanyagolása miatt nem kielégítő, esetenként még egy-egy árvíz okozta rongálást se szüntettek meg. Ezek a gátak nem rendelkeznek a vízjogi engedélyben meghatározott védőképességgel, és egy-egy árvíz alkalmával a védett területeken és magukban a nyárigátakban is nagyobb kár keletkezik, mint amit a vízjárás indokolna. Egyes nyángátakon esetenként a védőképességet is meghaladó árvizek ellen is védekeznek, ami a gát átszakadását és súlyos rongálódását eredményezheti. A közép-tiszai nyárigátak többségénél a gátak magasságát fokozatosan 0,5-1,5 m-rel az engedélyezett szint fólé emelték. Ez a hullámtér jelentős szűkítését okozta, és kimutathatóan megváltoztatta a magas és ezért veszélyes árvizek levonulási viszonyait. Növekedett az árvizek magassága és tartóssága, nagyobb lett a fővédvonalak terhelése, végeredményben pedig csökkent az ármentesitett terület és számos település árvízi biztonsága. Ugyanakkor a termelési biztonság lényegében nem javult, sőt a károk még növekedtek is. Az elmúlt évtizedben a földtulajdon-változások új helyzetet teremtettek: a hullámtéri, nyárigát mögötti földterületek jelentős része a korábbi szövetkezeti tulajdonból