Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)

4. szám - Szlávik Lajos: Godnolatok az árvízvédelem időszerű kérdéseiről

252 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1999. 79. ÉVF. 4. SZ. nyeknek tekinthetők. Erősíteni kell a két- és többoldalú nemzetközi vízügyi együttműködési az ország árvízvédelmi fejlesztései érdekében: a nemzetközi jogi keretek fejlesztésében való közreműködésünkkel, a határvízi egyezmények továbbfejlesztésével, a szomszédainkkal közös érdekű árvízvédelmi létesítmények megvalósításával, a védekezési együttműködések és a kölcsönös segítségnyújtás továbbfejlesztése útján. El kell érni, hogy a nemzetközi vízügyi együttműködés kulcskérdéseit külpolitikai rangra emeljék. Fel kell tárni és kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyekkel Magyarország befolyást tud gyakorolni a külföldi vízgyűjtőn folytatott, Magyarország érdekeit is figyelembe vevő fejlesztésekre és gazdálkodásra [Reich 1999, Szlávik-Buzás-lllés-Tarnóy 1997], 11. Árvízvédelmi biztonság és kockázat Az utóbbi időben egyre többen és egyre részletesebben foglalkoznak az árvízkárok becslésének lehetőségével. A világ legnagyobb részén az árvízkárok állandóan növekednek. A sűrűn lakott és egyre jobban iparosodó Európában, Észak-Amerikában és Japánban az átlagos évi árvízkárok lassú, határozott emelkedést mutatnak, elsősorban az árterület egyre intenzívebb használata miatt. DélAmerikában nagy mértékben előtérbe került a városi fejlődés, Afrikában - a városiasodás mellett - elsősorban a mezőgazdasági művelés intenzívebbé válása és a közlekedés fejlesztése okozza az árvízkárok - néhány esetben ugrásszerű - növekedését [Loster 1999b, NATO 1999], Az árvízkárok ismerete rendkívül fontos, mert az egyes árvízkárok adatai, különösen a szélsőségeseké hozzásegíthet a tervezett árvízvédelmi munkák értékeléséhez. A ténylegesen fellépő árvízkárok folyamatos adatsora néhány kiválasztott ponton hasznos tervezési segítséget nyújthat a más helyen tervezett és adatsorral nem rendelkező árvízvédelmi művek tervezéséhez, mégpedig a vízállás-árvízkárok közötti összefüggések megállapításához. Az árvízkárok ismerete alapján lehetőség van az ártér optimális megtervezésére, a földhasználat szabályozási alapelveinek kijelölésére és az árvízi biztosítás kialakítására. Az árvízkárok rendszeres statisztikai nyilvántartása több országban alkalmazott gyakorlat. Magyarországon meg kell szervezni az árvízkárok és a védekezési ráfordítások nyilvántartásának országos programját, mert a kockázati alapon történő árvízi fejlesztések és kárelhárítások ilyen adatok, információk hiányában nem valósíthatók meg. Ennek keretében nem csak a töltésezett folyóinkra, hanem a domb- és hegyvidéki kisvízfolyások árvízkár-adataira is gondolni kell. Az ármentesítés történeti folyamata során az árvízi biztonság és kockázat meglehetősen szabadon, többnyire köznapi értelemben használt fogalmak voltak. Műszaki értelmezést csak az utóbbi néhány évtized során kaptak, elsősorban a már kiépült védvonalak értékelésében, és a fejlesztési tervek kapcsán. Azonban még ma sem mondhatjuk, hogy ez az értelmezés egységes és általánosan elfogadott lenne [Nagy 1999a, Papp 1999a, Tóth 1999], Altalános értelemben a biztonság a veszélyektől mentes állapotot jelenti. A hagyományos műszaki tervezés ilyen állapot megvalósításán fáradozik: feltételezi, hogy minden, a tervezett élettartamon belül várható eseményre fel lehet készülni, ezek hatásait előre ki lehet számítani, és a létesítményeket egy előírt mértékű biztonsággal lehet megvalósítani. Klasszikus értelemben biztonság alatt egy szerkezetnek vagy megoldásnak a mértékadó terheléssel szembeni megfelelőségét értik, annak jellemzésére az ún. biztonsági tényezőt alkalmazzák. A hagyományos - mindmáig széles körben alkalmazott - méretezési gyakorlat a mértékadó terhelés és az azzal szemben fellépő ellenállás hányadosaként számított biztonsági tényező (n) meghatározása. A szerkezet mindaddig állékony, amíg n értéke nagyobb 1-nél, és akkor felel meg a biztonsági előírásoknak, ha meghaladja az előírt értéket. A biztonság hagyományos értelmezése elsősorban ott okoz problémákat, ahol a mértékadó terhelést, annak jellege miatt, nehéz előre meghatározni, vagy az ellenállás számítása során kell szembenézni az alkalmazott módszer hiányosságaival és az emberi tévedések lehetőségével. A probléma megoldását kínálja a biztonság valószínűségelméleti alapon történő értelmezése, melynek eredménye a tönkremeneteli valószínűség fogalmának bevezetése. Ennek meghatározásánál a terhelési és az ellenállást valószínűségi változó ként kezelik, s a kettő hányadosaként értelmezett biztonsági tényező eloszlásfüggvényének az n = l-re vonatkozó értékét keresik. Ez a megközelítés abból indul ki, hogy döntéseknél, számításoknál soha nem állnak rendelkezésre a szükséges teljes információk, így abszolút biztonságról nem lehet beszélni. A bizonytalanságokat kezelni lehet valószínűségszámítási módszerekkel. Az árvízvédelmi művekre kifejezetten az jellemző, hogy mind a terhelés (vízállás, tartósság), mind az ellenállás (földművek, altalaj) meghatározásánál meglehetősen sok a bizonytalanság, tehát feltétlenül indokolt hogy, a biztonságot valószínűségelméleti alapon kezeljék Ennek ellenére a jelenlegi hazai gyakorlat - az érvényben levő tervezési és ellenőrzési előírásoknak megfelelően szinte mindenütt biztonsági értékeket és tényezőket használ. Legismertebb közülük a magassági biztonság, mely azt mutatja, hogy a töltés koronaszmtje mennyivel magasabb ill. mennyivel kell, hogy magasabb legyen a mértékadó vízszintnél. Az árvízi védvonalak méretezése és ellenőrzése során a legújabb szabvány szerint ötféle terhelési esetet kell vizsgálni (altalaj hidraulikus talajtörése, víz- és mentett oldali töltésrézsűk állékonysága, árvízvédelmi- és parapetfal állékonysága, árvízvédelmi és parapetfal alatti szivárgás és szivárgó csatorna felületének állékonysága) [MSZ 1999], Köznapi értelemben a kockázat valamely cselekvéssel járó veszély, vagy veszteség lehetősége. Matematikai kezelése néhány évtizedes múltra tekint vissza, műszaki értelmezése és alkalmazása még közel sem tekinthető kiforrottnak. A matematika kockázatként kezel mindent, ami hiányos információjú döntéssel kapcsolatos. Megoldási módszerei a bizonytalanságok redukálásán, vagy a bekövetkezési valószínűségek rangsorolásán alapulnak. A kockázat-számítás matematikai alapegyenlete [Vajda 1998]: r = p-k ahol r = a kockázat mérőszáma, amely 0-nál kockázat-mentességet, 1-nél pedig biztos tönkremenetelt jelent, p = az esemény bekövetkezésének valószínűsége, mely teljes bizonyosság esetén 1, k = az esemény következményének súlyossága, melynek maximuma szintén 1. A kockázati okok elemzése kapcsán általában két alapvető tényezőt szokás megkülönböztetni: az emberi tévedést és a számítási módszerek megbízhatatlanságát. A szétválasztásnak jogi és pszichológiai jelentősége van, az alkalmazott tudományok rendszerint nem tesznek ilyen megkülönböztetést, s e két tényező közös eredményeként jelentkező egyedi és összesített kockázatot vizsgálják, a gyakorlat számára pedig ezek elfogadható, illetve figyelmen kívül hagyható értékeit igyekeznek meghatározni