Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)
4. szám - Kaliczka László: A Sárköz árvízmentesítése
204 HIDROLÓGIAI K .ÖZL ÓNY 1999. 79. ÉVF 3. SZ. hosszú csatorna Báta községtől a Veszprém megyei Ősiig 52 350 kat. holdon (29 840 ha-on) tette lehetővé a művelést, olyan területeken, amelyek évszázadokon át vízzel voltak borítva. Meg kell említeni, hogy a Sárvíz megépítésénél a hajózás lehetőségeit is tervbe vették, 500 q teherszállítási hajók közlekedésének figyelembevételével. 1821-ben a Sárvíz mellett, a Sió és Kapós melletti területek vízmentesítése is megindult. 6. A Sárköz vízmentesítése A Szekszárd-Báta-i öblözet "Tolnától Bátáig 34 km légirántos hosszban fekvő lapályt" keletről a Duna, nyugatról félkör alakban - a szekszárdi lösz talajú hegység határolja. A lapály magas 86-90 m magas, legnagyobb szélessége Várdomb iránt 15 km. Szabályozás előtt "a Tolnai fennsíkot áttörő Sárvíz Szegszárd hegyormához érkezvén, nem ömlött a csak 4 km távolban folyó Dunába, hanem ... (50 km hosszú kanyargás után) Bátánál érkezett a Dunába" olvasható a XIX. századi okmányban. A Lajvér patakon Bátához érkezett még mintegy 25 ezer kat. hold külső terület csapadékvize is. Gazdag öntéstalajával, kiváló legelőivel a legkedvezőbb állattenyésztési feltételeket nyújtotta a Sárköz. Árvizek idején a közeli dombok adtak menekülési lehetőséget. A török dúlás előtt hazánk fejlett vidéke volt. Kammerer Ernő török hódoltsági adószedői szerint a mai kilenc községen túl, még további 7 település volt a területen (Ság falu, Igcse falu, Csatár falu, Ebes falu, Asszonyfalva, Gesztöcz falu és Étért város). A török hódoltság területet úgy elpusztította, hogy 1710-ben jelentik: az egész megye mindössze 21 árva faluból áll, amelyek közül a legnagyobban sincs 20 háznál több. A török hódoltság utáni telepítések nyomán megindul minden területen a fejlődés. Az 1723. és 1751. évi országgyűléseken a vízkárok megszűntetésére is törvényeket alkottak. 1771-ben ezek alapján kelt rendelet a Sárvíz szabályozását sürgeti. Tervek készülnek a Duna, a Sió, a Kapós és a Koppány árterületeinek vízmentesítésére 7. A Duna szabályozása A forrásmunka szerint a Duna szabályozása elsőszámú feladat, ehhez azonban szomszédos vármegyével is egyeztetés szükséges. Bó'hm Ferenc készít a Duna medrének szabályozására tervet. E tervben már a Tolnától Bátáig terjedő töltés építése is szerepel. Három vármegye egyeztet a kérdésben, ami meglehetősen nehéz feladat volt - akkor is nehéz volt az érdekek egyeztetése. Egyes vélemények a sárközi vizek szabályozás ellen szóltak azzal az indokkal: ".. nem lesz legelő, nem lesz hal, miből fizetjük a portiót" 1774-ben az 1544 sz. helytartósági rendeletre az 1775 augusztusi közgyűlés intézkedik a Duna meder legsürgősebb munkáiról. A költségeket részben a földesurak állják, részben a vármegye közmunkával hajtja végre. A Duna meder szabályozásról adat nincs, annyit tudunk, hogy a jobb parton a töltések megépültek. E töltések nyárigát jellegűek, amelyeket a nagyobb árvizek gyorsan el is pusztítottak 1779-ben helytartótanácsi rendelet jelenik meg a töltések helyreállítására. A töltések rendszeres kezelése, karbantartása abban az időben nem volt megoldva. 1791-ben tárgyalt a megyei közgyűlés a töltések karbantartásáról, majd ezután 1807ig háborúk miatt a vízmentesítés kérdései nem voltak napirenden. 1811-ben folytatódott a Sárvíz rendezése, amely során, 15 év alatt, 1 047 075 Ft költséggel Szekszárdig elkészült a meder. (Ez az összeg rendkívül magas költség volt abban az időben.) Ezután ismét napirendre került a dunai védtöltések megépítésének kérdése. Ekkor már a lakosság is kérte a töltések kiépítését, mert az árvizek kárainak elhárítása fontos feladattá vált. Schneman József készítette el a töltések újabb terveit. A müvek megépítéséhez a pénz biztosítása akkor is gondot jelentett, ezért a költségek fedezetéül, a só árának emeléséből származó többletbevételt képzelték el. A helytartótanács 1818. május 12-i 12898 sz. rendeletéből kitűnt, hogy a só felemelt ára másra kell. A rendelet gróf Zichy Ferencet királyi biztosnak rendeli ki a védmüvek megépítési kérdéseinek megoldására. Ezután, tulajdonképpen megismétlődik a XVIII. században már megindult eljárás. Gróf Zichy Ferenc helyszíni tárgyalást tart a helybeli érdekeltséggel, és ismételten megállapítják: a dunai átvágásokkal szükséges a meder hosszának csökkentése, a vizek gyorsabb levezetése érdekében A Duna szabályozási munkái mellett el kell készítem a Sárközt védő töltéseket is. A helytartótanács 1818. augusztus havában elrendeli a munkák végrehajtását részben az érdekelt birtokosok költségén, részben a vármegye közmunka kötelezettségének igénybevételével. Az 1820. év első felében négy átmetszés készül el Baja és Báta között, amely munkák eredményeként 40 km-rel (!!) lett rövidebb a Duna medre, a két település között. 8. Dunai töltés a Szekszárd-Báta közötti szakaszon Az 1822. április 8-én tartott megyei közgyűlés elhatározza a dunai töltések egyelőre Decs községig való kiépítését: Decs-Báta között az ártér nyitott maradt. Ekkor jelenik meg a területen a XIX. század neves vízmémöke Beszédes József akinek irányításával Podolay János megyei mérnök elkészítette a szükséges terveket. A töltések építése az 1824. évben megkezdődött és az 1825. évben be is fejeződött, de nem készültek el zsilipek (akkor szóhasználattal: zúgók). Az 1826. évi felülvizsgálatnál a zsilipek megépítése sürgető szükségszerűségként jelent meg. Az elkészült töltések, a XVIII században épült töltéseknél erősebbek voltak. A töltéskoronák szélessége 2 öl (3,6 m) volt, magasságuk valamivel meghaladta az addigi legnagyobb víz magasságát. 9. A XIX. századi árvizek Az elkészült töltésrész azonban nem nyújtott megfelelő védelmet, mert Decs-Báta között nem készült el a töltés, és mert nem volt megfelelő töltés fenntartás. 1826. tavaszán a töltés Lankócnál (Decs) el is szakadt. A szakadás azonban a korabeli iratok szerint "emberi kéz által elősegített" esemény volt. A vizsgálat szerint a bátaszéki uradalom vágatta át, mert az uradalomnak "vízre volt szüksége halászati célra" és a lankóci zsilip hiányá-
