Hidrológiai Közlöny 1998 (78. évfolyam)
4. szám - Fülöp István Antal–Józsa János: A neruális hálózatok világa
398 tichthvs nobilis), fehér busa (Hypophthaimichthvs motitrix), törpeharcsa (Ictalurus nebulosus) (Jancsó és Tóth. 1987), tüskés pikó (Gasterosteus aculeatus) (Jancsó és Tóth. 1987; Vida és Farkas 1992). fekete sügér (Micropterus salmoides) (.Jancsó és Tóth, 1987) és naphal (Lepomis gibhosus) 3. A halfogási statisztikák elemzése A folyóvizek halállományának tudományos igényű monitorozása a gyakorlatban nehezen megvalósítható feladat, de a halászati és horgászati tevékenység adatait kiterjedt mintavételi eredményeknek tekinthetjük. A gazdasági szempontok alapján szakszerűen készített halfogási statisztikák lehetőséget adnak a halállomány mennyiségi alakulásának mértéktartó értékelésére. 350 hatfogás (tonna/év) Rajka - Budapest 300 - — 250 ; 200 • - - — & ^ # J ^ 1. ábra. A hivatásos halászok halfogásainak alakulása a Rajka- Budapest Duna-szakaszon 1 9~6-1996 között A Közép-Duna felső Rajka és Budapest közötti szakaszán a hagyomanyos halászat fogási adatai határozott csökkenést mutattak az elmúlt 20 évben (7. ábra). A halfogások mérséklődésében több tényező játszott szerepet: a hullámtéri élőhelyek konnektívitásának csökkenése, a bősi vízlépcső építése és üzemeltetése, a halevő madarak egyedszámának növekedése és a halászat társadalmi-gazdasági hátterének változásai. A Közép-Duna felső szakaszán a halállomány természetes utánpótlását számottevően meghatározó ívóhelyek között különösen jelentős a szigetközi hullámtér. Az 1977-1981. közötti időszakban az április-júniusi ívási periódusban a hullámtéri mellékágak átfolyása átlagosan 42 nap volt (2. ábra). A következő két ötéves időszakban a mellékágak átfolyása 32, illetve 23 napra csökkent. A változást a halfogások alakulásában is megfigyelhetjük. A Rajka-Budapest Duna-szakaszon 1977től 1981-ig átlagosan 257 tonna halat fogtak a halászok. Az 1982-1986. időszakban 199,4 tonnára, 1987. és 1991. között pedig 138,2 tonnára csökkent a kifogott halak mennyisége. Az adatok egyértelműen jelzik, hogy a közép-dunai halállomány mennyiségi alakulásának egyik legjelentősebb tényezője a folyó és a mellékágak kapcsolódása. A térségben 1992-ben helyezték üzembe a bősi vízlépcsőt. és a Duna vízhozamának kb. 80 %-át a bősi üzemvíz-csatornába terelték. Ennek következtében a szigetközi Duna-szakaszon napok alatt 2 m-t csökkent a vízállás, a mellékágak jelentős része kiszáradt, s néhány héten belül közel 150 tonna hal pusztult el a térségben. A bősi vízlépcső üzemelése óta gyakorlatilag megszűnt a Duna fő- es mellékági közti felszíni kapcsolat, ami jelentősen korlátozza számos folyami halfaj szaporodási lehetőségeit. A halevő madarak, különösen a kormorán (Phalacrocorax carbo) állományának gyarapodása az elmúlt évtizedben olyan jelentős volt, hogy a madarak halfogyasztása már hatással lehet a közep-dunai halfogások alakulására. A szigetközi kormoránok költő-telepein 1996ban, 560-580 fészekben történt költés, így mértéktartó becsléssel 1000-2000 egyed tartós jelenlétére következtethetünk a térségben. Feltételezve, hogy a madarak elegendő mennyiségű táplálékhoz jutnak, az elfogyasztott haltömeg 219-438 tonna évente, ami lényegesen meghaladja a halászok és horgászok éves halfogásait a Szigetközben. (nap/ápr-jun) 2. ábra. A Rajka-Budapest Duna-szakasz átlagos éves halfogásainak és a szigetközi mellékágak április-júniusi átöblitödésének átlagos tartós sága 19T--19H1. 19X2-1986 és 198~-l991 között. A halászat társadalmi-gazdasági hátterének értékelése megtelelő statisztikai adatok hiányában nehéz feladat. Az elmúlt 20 évben csökkent a halászok száma, ugyanakkor nőtt az egy halászra jutó halászeszközök mennyiségé A kutatásaink jelenlegi szintjén ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban nincsenek érdemi megállapításaink. 4. A halállomány tudományos igényű monitorozása. Az elmúlt években elsősorban a bősi vízlépcső környezeti hatásainak elemzéséhez végeztünk monitoring jellegű felméréseket a Szigetköz halállományán. Több mi nt 40 helyszint tanulmányoztunk, amelyek közül a Csákányi-Duna (Cikolai-ágrendszer) egy öblözetében végzett vizsgálataink eredményét (5. ábra) kívánjuk röviden ismerteni. amelyek a hullámtéri vízterek konnektívitásának jelentőségét szemléltetik (Culi, 1997). A mintavételi hely a hősi vízlépcső üzembe helyezése előtt leliszapolódott élőhely volt. amely közvetetten állandó kapcsolatban állt a Dunaval. - A vízlépcső üzembe helyezése előtt. 1992-ben 14 halfaj ivadékának előfordulását igazolták felméréseink. A reofil fajok jelenléte az élőhelynek a folyó főágával való kapcsolatát jelezte. - A bősi vízlépcső üzembe helyezését követően. 1992-1993. telén a helyszín kiszáradt, halállomány nem jellemezte. Később. 1993 nyarától, a hullámtéri mellékágak szivattyúkkal történő vízpótlásával a vizsgált helyszínen mérsékelt vízborítás alakult ki - 1994-ben a vízi makrovegetáció elterjedése volt megfigyelhető. Összesen 9 halfaj ivadékát mutattuk ki. Megjelentek olvau Qtotil ivó fajok, mint a naphal (Lepomis gibbosus) és az ezüstkárász (Carassiu.s auratus), a reofil fajok azonban teljesen eltűntek. - 1995-bm a korábbinál közel 6-szor nagyobb volumenű gravitációs vÍ2pótlás valósult meg a hullámtéri mellékágakban A vízi makrovegetáció visszaszorult a mintavételi helyről. A linmotil. fitotil ivó fajok ivadéka eltűnt és így a fajszám 6-ra csökkent - 1996-ban már 8 faj ivadékát mutattuk ki. amelyek között isméi előkerültek reofil fajok, uiint például a uyúldomolykó (Leuciscus leuciscus) és a lapos keszeg (Abramis ballerus). A reofil fajok ivadékának megjelenése egyértelműen jelezte, hogy a Duna főága felől történő gravitációs vízpótlás lehetővé tette a halak korlátozott bejutását a hullámtéri mellékágakba.