Hidrológiai Közlöny 1998 (78. évfolyam)

1. szám - Kőrösmezey László: Tények, tapasztalatok és a fejlődés új irányai a hazai szennyvíztisztításben

[28 I liDKULÖGIAl KÖZLÖNY 1998. 78. ÉVF. 1. SZ. építtetőt a tisztítótelep építésének elkezdésétől. A követelményt, ha az valóságos igénv, ne csökkentse, de vegye tudomásul a lépcsőzetes kiépíthetőség, anyagiak miatt kényszerű szükségességét. 4.2 Az iszapkezelés gazdaságos megoldása Nem beszéltünk eddig az iszapkezelésről, talán mivel ezen a téren ipari újdonságok nem jelentek meg. Felépült néhány rothasztó, de nagy tisztítótelepeinken egyre-másra alkalmazták az iszapszárítást, mint az iszap trágyává alakításának elegáns módját. Jelenlegi gazdasági helyzetünkben ezt az energiafaló eljárást enyhétT szólva bűn alkalmazni. Ha szétnézünk gazdag nyugat-európai országok szennyvíztisztító telepein, csak elvétve találkozunk iszapszárítással. Hazánkban már több helyen is előfordult, hogy meglévő és egyébként működőképes szárító-berendezést üzemen kívül helyeztek, mert üzemköltségét az érintett vízmű nem tudta fedezni. Jó, akkor építsünk rothasztókat, és azokban termelt biogázt - ami végül is a szennyvíztisztító telepen „ingyen" rendelkezésünkre áll - használjuk fel a száritó működtetésére. Csakhogy a biogázban rejlő energiamennyiség általában éppen fedezni tudja a tisztítótelepi szennyvíz-levegőztetés nem csekély energiaigényét, és ha más célra, éppen iszapszárításra használjuk, ezt kell máshonnan beszerezni Ezért kell tehát a tisztítótelepeken - a határt nehezen mondom ki, de mivel külföldön is ez a gyakorlat, és mivel az energiaárak már nálunk is elérték a reálisnak minősített nagyságot - 10 000 m

3/nap nagyságrend felett az energiatermelő anaerob iszapkezelést megvalósítani, nem pedig az energiafaló, bár kétségtelenül elegáns szárítást bevezetni. Az új megépült rothasztók és kiszolgáló berendezéseik nem is oly megfizethetetlenül drágák, mint ahogy azt kivitelezőink korábban vélték, de az, hogy megbízható módon szolgáltatnak a tisztítótelepen villamos- és hőenergiát, ez az üzemvitel szempontjából igen nagyjelentőségű. Felmerül a kérdés, hogy mi legyen az iszappal? Az anaerob rothasztással kezelt iszap mennyisége 1/2-1/3 része a rothasztatlan iszapnak, tehát az elhelyezés gondja is felére, harmadára csökken. Ha az iszap szennyezettsége, nehéz-fémsó tartalma megengedi megfelelő víztelenítés után, ami a telep méretétől függően történhet szalagszűrő présen, centrifugán vagy keretes szűrőprésen, az elhelyezés célszerű helye a mezőgazdaság, ahol az mint szerves trágya értékesíthető. Ha fémsó-tartalma meghaladja a mezőgazdaságban megengedhető határértéket, szárítás esetében a koncentráció csak növekszik, így granulátumként sem kerülhet a mezőgazdaságba. Ez esetben így is, úgy is a veszélyes hulladék elhelyezés a lehetséges megoldás. De ha a nagy mennyiség miatt a nedves elhelyezés túlságosan költségesnek bizonyulna, akkor se a szárítás, hanem a külső energiaforrást nem igénylő, vagy csak csekély mértékben besegitést igénylő égetés az iszapkezelés utolsó fázisa. Ha a fémsótartalom a visszamaradó hamuban is nagy lesz, a veszélyes hulladék elhelyezés költségei ezen az úton csökkenthetők a legeredményesebben a minimumra, hiszen az iszap maradéka hamu formájában a legkisebb mennyiség. Nagyobb távon az égetés előtt is a rothasztó gazdaságos megoldás állandó energiatermelése révén. 5. Összefoglalás Eletünk minden területén az utóbbi években bekövetkezett változások a szennyvíztisztítás szakterületét sem hagyták érintetlenül. A felszíni vizek védelmével kapcsolatban megnövekedett minőségi igények a hazai tervezőket már a 80-as évek végén űj technológiák alkalmazására késztették. A külföldi gépek korlátlan beszerzési lehetőségei a technológiai megoldások sokféleségét tovább fokozták és azt mondhatjuk, hogy - biológiai tisztításon túlmenően a tápanyag-eltávolítás ma már szinte minden tisztítótelepünkön vagy mint közvetlen cél, vagy mint távlati cél megtalálható. E helyes törekvések mellé zárkózik fel az energiaköltségek csökkenésének kényszerítő igénye és az oly sok helyen eddig elodázott iszaprothasztás is előtérbe kerül. Az iszap víztelenítésének és végső elhelyezésének kérdése a mezőgazdaságban a korábbi idők problémáinak újra és újra felvetését, de szakmailag már korábban is jól ismert megoldását alkalmazza. Végezetül ezúton is fel szeretném hivni a sok esetben kellő képzettségű szakemberrel nem rendelkező beruházók, önkormányzatok figyelmét, hogy a közmüvek, de különösen a szennyvíztisztítás területén gondosan vizsgáljuk meg, hogy kinek a tanácsait fogadják meg, milyen képzettségű szakemberre hallgatnak, mert a szennyvíztisztítás beruházásai hosszú megvalósulási idejűek, a próbaüzem esetlegesen kedvezőtlen tapasztalatai nagyon nehezen kérhetők számon az időközben már e—setleg régen átalakult vagy semmivé vált tervező szervezeten. És még nehezebb és költségesebb az, ha az esetleges hiba elhárítása a telepen átalakításokat, talán átépítést tesz szükségessé. A tervezés költségén talán megtakarított összeg esetleges javítások, átalakítások és bírságok költségéhez képest elhanyagolható lesz. Ezért tartsák magukat a közbeszerzési törvény előírásaihoz, és keressenek tapasztalt tervezőt, hogy szennyvíztisztítási beruházásaik jó kezek által megálmodott, megbízható rendszerek legyenek. Irodalom G. M. Faup: Uj technológiák a szennyvíztisztításban. A nitrogén szenynveződés eltávolítása Degremonl hidrológiai napok. Budapest, 1981. május. B. Elster: Biológiai foszforeltávolítás. Wasser, Luft. u. Betrieb 29. évf. 1-2. sz. 1985. Kőrösmezey /..: Energiatakarékossági lehetőségek és energiahasznosítás a szennyvíztisztításban Hidrológiai közlöny. 1987. 67. évf. 4. sz. 187 192. oldal. Körösmezev 1..: Tendenciák, tapasztalatok és kívánatos irányok a hazai szennyvíztisztításban. Előadás és referátum a II. Kárpát-medence viz és vízi környezetvédelem c. 1996. okt. 15-17-i Egerben tartott konferencián. A kézirat beérkezett: 1997.szeptember 24. KŐRÖSMEZE Y LÁSZLÓ oki. mérnök, a Mélyépítési Tervező Vállalat igazgatója.