Hidrológiai Közlöny 1998 (78. évfolyam)

3. szám - Könyvismertetés

182 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1998. 78. ÉVF . 4. SZ. etség kezdődött, hogy a korábban elmulasztott munkákat bepótolják" Az 1884. évi XIV., az ú.n. "tiszai törvény" szerint: "... Az érdekeltekre háruló évi teher nem lehet nagyobb, mint azon többletjövedelem, mely az ármentesítés által éretett el. ... A társulati védtöltések, vagy más szabályozás által védett körtöltések, utak, vasutak, csatornák és épületek tulajdonosai az ármentesítési költségekhez annak arányá­ban tartoznak hozzájárulni, amennyivel többe kerülne sa­ját építményük fenntartása". Tisza-Dunavölgyi Társulat jelentése (1937): "A víz­szabályozásnak állami feladattá tételét a haszon-arányla­gos teherviselés alapelvének megbolygatása miatt veszél­yesnek tartjuk azért, mert ha a vízszabályozások költsé­geinek viselésébe olyanok is belekényszeríttetnek, akik abból közvetlen hasznot nem élveznek, elkerülhetetlen, hogy más vidékek lakosai viszont hozzájárulást ne kíván­janak az árterek birtokosaitól olyan speciális terhek vise­léséhez, amiből viszont ezek nem látnak hasznot, s ebből is a teherviselések tekintetében végeláthatatlan zavarok és elégedetlenségek keletkeznének". Trummer Árpád (1942): "A belvízvédelem [1940-42. közötti] elégtelenségének fő okát elsősorban abban jelöl­ték meg, hogy a csatorna-hálózat méretezését nem rend­kívüli vízmagasságokra készítették, hanem olyan számí­tás alapján, amely a négy téli hónap átlagos csapadékait alapul véve, annak a tapasztalat szerint felvett lefolyásra kerülő hányadát veszi figyelembe, s a tavaszi hóolvadás­tói számított 15-30 nap levonulási időt feltételez. Rend­kívüli víztömegre sehol sem méreteznek a ritka kihasz­náltsághoz képest aránytalanul nagy anyagi ráfordítás mi­att". (Mi ez, ha nem annak a későbbi elvnek a hallgatóla­gos elismerése, hogy azt a belvízmennyiséget, amelyet el akarunk vezetni, tározni is kell tudnunk olyan helyen, a­hol nem, vagy csak kisebb mértékben okoz kárt ? V. /.) Trummer Árpád (1942): "A belvíz helyenként jóval nagyobb veszélyt jelentett az árvíznél. Megért az idő ar­ra, hogy a vízgyűjtőkön végzett kultúrmérnöki munkákat, az országrészek megfelelő talajminőségi és esési viszo­nyait figyelembe véve az állami vízügyi szolgálat a bel­vízlevezető csatornákra új méretezési irányelveket ké­szítsen. ... Az állam közbelépése a belvíz-levezetésnél éppen annyira indokolt, mint ahogyan szükséges volt az öntöző-gazdálkodásnál is. ... Az ország területét egysé­ges vízrendszerekre (vízszerkezetekre) kell felosztani. 10-12 ilyen rendszer szükséges, s egy-egy területen belül a vízügyi kérdéseket a helyi érdekekre tekintet nélkül, egységesen kell megoldani". 132. old.: "A társulatok költségvetéseit és zárszáma­dását mindenkor a minisztérium hagyta jóvá. Minden tár­sulati költségvetést először felülbírált és észrevételezett az illetékes folyam-, vagy kultúrmérnöki hivatal főnöke, mint a társulat mellé rendelt miniszteri megbízott. Őt követte a minisztérium számvevősége, a vízügyi műsza­ki, valamint a vízjogi főosztály. A költségvetést külön fe­lülvizsgálta a Közérdekeltségek Felügyelő Hatósága, majd az anyagot áttették a Pénzügyminisztérium költség­vetési osztályának, amely véleményével együtt vissza­küldte az egészet a földmívelésügyi miniszternek. A jó­váhagyás csak ezután következhetett. Keserűen panaszol­ta az egyik társulati elnök, hogy 1941. márciusában még nem hagyták jóvá társulatának 1938. évi zárszámadását, sem az 1939. évi pót-költségvetését". 133. old.: Az említett "nedves" (1940-1943) eszten­dők egy sor újabb tapasztalattal gazdagították az állami és társulati vízügyi szolgálatot. Mivel nemcsak az egyes birtokosok szenvedték el a vízkárokat, de - a védekezés tetemes költségei miatt - a társulatok is anyagi lehetősé­geik határára kerültek, bizonyos politikai és gazdasági körökben ismét felmerült a társulatok államosításának ü­gye. Már Teleki Pál miniszterelnöksége alatt is szóba ke­rült az államosítás, de ennek valószínűleg a legnagyobb akadályát az képezte, hogy a társulatok nagy összegű kölcsönökkel tartoztak az államnak, s egy államosítással ezek visszafizetéséről a kincstárnak egyszer s minden­korra le kellett volna mondania". ..."Egyes birtokosok ti­tokban azt remélték, hogy ily módon megszabadulhatnak a számukra terhes ártéri járuléktól. Némileg érthető is volt álláspontjuk, hiszen egy számítás szerint az addig el­telt közel száz év alatt az ártérbe eső földek gazdái átla­gosan minden 21. esztendőben az ártéri járulék felhalmo­zott összegével újból és újból megvették saját birtokai­kat, míg a szerencsésebb vidéken élők ilyen terheket nem kellett vállaljanak". 144. old.: "Az árvízvédelmi társulatokat a (második világ)háború vége szinte teljesen kifosztott állapotban ta­lálta. Az 1945. évi földreform pedig végképp ellehetetle­nítette az érdekeltségi hozzájárulás anyagi forrására épü­lő működésüket. Amikor a nagybirtokokat - amelyek ad­dig a társulati mozgalom pilléreit jelentették - szétosztot­ták a földnélküli parasztság között, az új gazdák nem voltak abban a helyzetben, hogy a rájuk eső ártéri járulé­kot pontosan és maradéktalanul fizessék". 148. old: "Ami az egykori vízkár-elhárítási kulcsszer­vezeteket, a vízitársulatokat illeti, (az 1948. évi államosí­tás után) csaknem tíz évet kellett arra várni, hogy más tartalommal és egészen más tulajdonviszonyok alapján újra szerveződjenek, s bizonyos területi vízgazdálkodási feladatokat ismét érdekeltségi alapon végezzenek el. E­zek között azonban már nem szerepelt az árvédekezés helyi végrehajtása, s a belvizek eltávolításában is csak korlátozott feladatot kaptak". A hazai vízkár-elhárítás - az árvizek és a belvizek el­leni védekezés - a védekezésre felkészülés minden for­májával - tervezéssel, építéssel, tudományos kutatással e­gyütt - a magyar történelem része, a sok nehézség ellené­re is dicsőséges része volt, s az is marad a jövőben is. Múltunk, de még a jelenünk megismerése szempontjából is fontos és értékes könyvet vehet kezébe az olvasó. Dr. Vágás István

Next

/
Oldalképek
Tartalom