Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)

75 A Darvas-fenék (Kunkápolnási mocsarak, HNP) növényállományainak változásai Iviss K. M., Lakatos Gy., Kiss INI., Juhász I'. lvLTE Ökológiai Tanszék, Debrecen Bevezetés Egy tó életében az eutrofizálódás egy természetes folyamat, amelynek legszembetűnőbb jellemzője a vízinövényzet intenzív terjedése (Lakatos, 1978). A természetvédelem szempontjából a vízinövényzet jelenléte fontos, hiszen változatos élőhelyei és gazdag táplálékbázist biztosít. A Hortobágyi Nemzeti Park területén a Darvasfenék az egyetlen olyan fennmarad! mocsár, amely még ciniékeztet a hajdanvolt állapotokra. A Darvas-fenék állapotát a bentonikus cutrofizálódás jellemzi. A Kunkápolnási mocsár legnagyobb kiterjedésű, állandó vízboríloltságú tagja. Vízutánpótlását természetes módon a csapadék és a tavaszi hóolvadás jelentette. A 70-cs évek közepe óla a Kcleli-íöcsatornából kiágazó mesterségesen létre hozott csatornarendszeren keresztül tavaszonként rendszeres vízutánpótlással emelik a terület vízszintjét. Az utóbbi csapadékban szegény nyarak miatt egy újabb, nyárvégi árasztást is beiktattak 1975 óta végzünk hidrobiológiái vizsgálatokat a Darvas-fenéken, amely természetesen magában foglalja a a mocsári és vízinövényzet tanulmányozását is. Feladatunknak tekintettük: a növényállományok tér- és időbeli változásainak nyomon követését, a szukcesszió folyamatának vizsgálatát egy kijelölt transzszekt mentén, a jellemző növények kémiai összetételének meghatározását. Az értékelésben a területet referencia vízterként kezeltük. Anyag és módszer A jellemző növényállományok szélességét egy kijelölt, állandó transzszekt mentén mértük. Biomassza méréseket végeztünk a területegységre jutó mctuiyiség meghatározásával. Nedves feltárás után ICP-vcl mértük a növények elem tartalmát. Eredmények cs értékelésük A transzszekt mentén végzett vizsgálatainkat 1975-ben kezdtük cl (/. ábra). A part felöl haladva a nádast (l'hragmiles australis) egy gyékényes (Typha anguslifolia) sáv követte, majd egy un. átmeneti zóna, anicly szubmerz növényekkel, Ovcglevclü békaszölővcl (Polamogeton lucens) és egy fonalas zöldalgával (l'aucheria dicholoma) volt jellemezhető. Ezután következett a nagy kiterjedésű, sűrű, homogén kolokános (Slratiotes aloides) állomány. Ezután egy tündérfátylai (Nymphoides peltata), majd egy szintén viszonylag nagy fllzeres süllőhínár (Ktyriophyllum spicalum) alkotta állomány következett. A süllöhlnarason túl még egy kis nylltvizes terület is volt. A hét évvel később mért szélességek alapján megállapíthattuk, hogy a zonáció jellege nem változott meg, csak az. egyes növényállományok sávjai húzódtak beljebb. 1993-ra azxinban már teljesen megváltozott képet mutatott a növényzet a transzszekt menten. A zonáció szerkezete megváltozott. A nádas és gyékényes zóna után megjelent egy keskeny ágas bekabuzogányos sáv (Sparganium ereclum). A korábbi un. átmeneti zóna eltűnt, s vele együtt a l'aucheria dichotoma zöldalga is. A Polamogeton lucens még fellelhető. A Slratiotes aloides állománya erőteljesen lecsökkent, a fehér tündérTÓzsa (Nymphaea alba) és az érdes tócsagaz (Ceralophyllum demersuni) állománya viszont nagy mértékben előretört és megjelent a nagy tüskéslilnár (Najas marina). (Ez utóbbi fajt 1996-ban már nem találtuk meg.) Az 1993 és 1996 évi felvételezéseket tekintve jelentősen megnőtt a nád, gyékény és a tündérrózsa állománya. Az évek során néhány újabb vízinövény faj is megjelent. Ilyen faj a fésűs bckaszólő (Polamogeton pectinatus), a tófonal (Zanichellia palustris) és a súlyom (Trapa nalans), dc csak elszórtan, kis példányszámban tűntek fel a Darvason. ír. í .ím 1. II. III. IV. ». üt ni. ». fi. üiüfe sicz^ö: i -•• i. n. iu.tr. " v. vi. vii. Aiiüyg* SSSEStx í II. III. IV. 1. ábra. A zonáció alakulása a vizsgálati időszak alatt I Phragraitaa auatralia ^ Sparganium aractum jj^ Myri Po tamogaton lucana Vaucharia dichotoaia Nympholda* paltata riophyllun iplcatum Stratiotes aloidaa Najas martna É^f / l Nympha.a alba J* Caratophy-llujB dtnarlua Jelmagyarázat az 1. ábrához A biomassza értékeket összehasonlítva a nyolcvanas évek elején a Slratiotes aloides, a Myriophyllum spicalum és a Polamogeton lucens területegységre cső biomasszája volt a legjelentősebb. A kilencvenes évek elejére a Slratiotes aloides egységnyi területen lévő biomaszszája is jelentősen lecsökkent a területi visszaeséssel együtt. A növényekben stabilizálódott lápclemek (nitro-