Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)
6. szám - Nekrológok
360 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1997. 77. ÉVF. 6. SZ. Simon Mihály 1955-1997. október 20. Negyvenhárom év adatott Simon Mihálynak, aki 1979-ben vízépítő mérnöki, 1985-ben folyami vízépítő szakmérnöki, és 1992-ben gazdasági mérnöki oklevelet szerzett. Szolnokon a Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóságon dolgozott haláláig, utoljára Vízgazdálkodási Osztály vezetőjeként. Árvízvédelmi, folyószabályozási, öntözés-fejlesztési tervek készítője, a munkák irányítója volt. A Tisza folyó Kisköre és Csongrád közötti szakaszának, Jász-Nagykun-Szolnok megyének, valamint a megyeszékhelynek, Szolnoknak, szülővárosának a fejlesztésében vett tevékenyen részt. Az Magyar Hidrológiai Társaságnak 1986tól tagja. A Szolnok megyei Területi Szervezet tagjaként a Vízgazdálkodási Szakosztály vezetője volt Szolnokon. A helyi és országos rendezvények előadója és lelkes szervezője, aki dolgozataival és cikkeivel a szaksajtót is gazdagította. Varga Jenő 1909-ben született. A Toldi Ferenc Főreáliskolában érettségizett, majd a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 1938-ban szerzett mérnöki diplomát. Az egyetemen sportrepülő, a katonaévek alatt vadászrepülő volt. Először az Országos Öntözési Hivatalhoz került, majd 1944-ben a Repülőtér Építő Parancsnoksághoz vezényelték főhadnagyként. Leszerelése után a Mátravidéki Erőműnél, majd 1945-1963. között a Fővárosi Vízmüveknél, 1964-1975. között, nyugdíjazásáig a Vízügyi Ten'ező Vállalatnál dolgozott. E helyen feladata volt a törpe csáposkutak tízembe helyezése, az alkalmazás lehetőségeinek kiterjesztése. A témában szabadalmaztatott eljárást dolgozott ki. Szakértőként tevékenykedett Bukarestben, ill. Lengyelországban is. Oktatott a Budapesti Műszaki Egyetem I. Vízépítéstani Tanszékén, a Mérnöktovábbképző Intézetben. Tanulmányai jelentek meg folyóiratokban, társszerzője az 1954-ben megjelent Vízellátás c. szakkönyvnek. A Magyar Hidrológiai Társaságnak évtizedeken át tagja volt. Több bizottságban - így a Hidrológiai Közlöny Szerkesztő Bizottságában is - sok éven át tevékenykedett nagy odaadással. Ezt a munkát a Társaság 1961ben emlékéremmel 1985-ben tiszteleti tagság adományozásával ismerte el. Kapcsolatait régi munkatársaival és a Társasággal 1997. szeptember 3-án bekövetkezett haláláig ápolta. Dr. Vavrik Ferenc 1997. november 24-én temették Dunakeszin dr. Vavrik Ferencet, aki 1918. december 22-én Tósnyárasdin született. Közgazdasági végzettségét a prágai egyetemen szerezte meg. A közgazdasági tudományban szerzett doktorátust. A Szövetkezetek Országos Tanácsának vezetésében vett részt egy időben. Az Országos Vízügyi Hivatalban (Főigazgatóságon) tevékenykedett élete döntő részében Haláláig tevékenyen művelte szakmáját. Utoljára a szövetkezeti gazdálkodás ma leginkább alkalmazható módszerérc dolgozott ki tanulmányt. A Társaságnak 1968-tól volt tagja. A Vízgazdálkodási Szakosztályban tevékenykedett. Munkáját a Társaság 1980-ban Pro Aqua emlékérem adományozásával ismerte el. Elhunyt 1997. november 17-én. A most közölt megemlékezéseken kívül az 1997. november 25-i közgyűlésen elhangzott még a dr. Fekete András életét és működését méltató megemlékezés is. amelyet a Hidrológiai Közlöny 1997. évi 5. számában közöltünk. Barna Aladár