Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)

6. szám - Vágás István: Szent gondok között: 1937, 19771, 1997…

297 Szent gondok között: 1937, 1977, 1997... Vágás István, főszerkesztő, 6726. Szeged, Székely sor 13/A Kivonat: A víz az élet alapja, de annak legnagyobb veszedelme is lehet. Aki azonban megismerte viselkedését, törvényeit, az a szolgálatába is állíthatja. A magyar mérnök sem akart egyebet több, mint kétszáz éves munkálkodása során. Kutató, tervező és építő tevékenységét kezdeményező lépéseivel kiegészítve 1846 és 1908. között végrehajtotta az ország mai területének mintegy negyedén, a Tisza völgyében a lakosság letelepedését, földművelését, iparát és közlekedését biztosító árvízmentesítést, majd 1937-ben elindította az árvizektől elhódított tiszántúli terület öntözését megteremtő munkálatait. 1977-ben jutott el a FelsőDuna komplex, két országra kiterjedő energetikai, árvízvédelmi cs hajózási hasznosításának szerződéses elhatározásáig. A Tisza szabályozásának, a Tiszántúl öntözésének kiépítését is érték nemcsak bírálatok, hanem ellenző akciók is. A Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer megépítését egyes magyar szervezeteknek sikerült nemcsak akadályozniuk, hanem részben tönkre tétetniük is. A közelmúltbeli hágai nemzetközi bírósági ítélet egyes, magukat jogásznak, környezetvédőnek, vagy politikusnak nevezők számára katasztrofális eredményi hozott, ugyanakkor visszaadhatta a magyar vízimérnöki társadalom önbecsülését. A magyar vízimémök méltán hivatkozhat állhatatosságára, szakmai igazságára, dc arra is, hogy sorait nem sikerült felbomlasztania politikai erőt mutató dilettáns akamokoknak. Az Öntözési Törvény 1937-ben történt életbe lépésének hatvanadik, a dunai vízlépcsőrendszer építése 1977-beni megkezdésének húszadik évfordulóján, a mai időszak szent gondjai között jövőnk feladataira kell elsősorban tekintenünk. Kulcsszavak: vízhasznosítás, vízügyi politika, vízügyi történelem. Keserű pohár... "Ha szent gondok között Fáradtál honodért. I 'agy vészterhes csatán Ontottál érte vért, S az elcsáhultan megveti Hü huzgáságodat, S lesz aljas, gyáva és buták Kezében áldozat: Gondold meg és igyál: Örökké a világ sem áll, I)e amíg áll, és amíg él. Ront, vagy javít, de nem henyéL " Vörösmarty Mihály Államformák, állameszmék, uralkodók, kormányok, pártok, háború, béke, megszállók, hatalmi szervezetek, gazdasági rendszerek, különböző elgondolások váltották itt egymást elég gyors ütemben: a magyarságnak közben élnie kellett, s ehhez olyan országra volt szüksége, amely megadhatta életének legalább az alapfeltételeit. Országunk mindenkori lakói talán megtanulhatták az iskolában, kik uralkodtak rajta és ősein, dc arról már kevesebbet tudhatott, kik tették hazáját hazává, kik szabadították meg azt a vizek pusztításaitól, és kik segítették azóta is vizeinek hasznosításában. Egyesek rombolással szereztek történelmi nevet. A magyar vízimérnök épített, nem rombolt. Hazánkban az értékrend gyakran volt fordított, s ritkán ismerték el érdemeit. A mi kötelességünk, hogy emlékezzünk munkáinkra. eredményeinkre, akár az évfordulók alkalmával, akár a kiiktathatatlan tények bemutatásával. Széchenyi István szavai (Oppositio, 1844): "Alkotni, ncmzetilcg, alkotványilag alkotni, ez volt, és ez lesz mindig lelkem vágya, s nem: nehezíteni, akadályozni, sőt rombolni"... "A legcifrább szavaknak sincs hitele ott, ha a tények bizonyítanak ellenkezőt". Arany János sorai {Széchenyi emlékezete, 1861): "Ki a pusztán népét vezérli. ki kürtöl, és lerogy a régi fal, ... Kit bősz csoport elítél, mert igaz" ... Ne csodálkozzunk hát azon. ami régen történt, vagy a jelenben történik velünk Kevés a víz az országban, kiszáradnak a termőföldek, veszélyben a termés? Ki a vétkes ebben? Egyesek szerint. természetesen, a magyar vízimérnök. mert ásott csatornáival elvezette az éltető vizet. Sok a víz az országban, folyók áradásai pusztítanak, belvizek lepik el a szántóföldeket, falvak házai, tanyák százai roskadnak össze? Ki a vétkes ebben? Ugyanazok szerint, mint az előbb, természetesen, a magyar vízimérnök, mert védőépítményei, töltései gyengék, csatornái szűkek, mert nem vezette el a pusztító vizeket. Mivel tették tönkre a magyar tájat, a hazai élővilágot? Természetesen, mindig a vizek, elsősorban a Duna, vagy a Tisza szabályozásával. És, vajon ki kényszerítette mindezeket a káros körülményeket a magyar nemzetre? Az idegen példákat utánzó, a bécsi udvarral, a feudális, a kapitalista, a kommunista, egyszóval: a történelmi helyzetnek megfelelő, a mindenkor "ügyeletes" hatalommal a nemzet megrontására, a saját maga dicsőségérc emlékműveket állítani szándékozva szövetkező vízimérnöki kar (szakma, lobby). Amióta elterjedt a vízszabályozás Magyarországon, koronként vissza-visszatérően minduntalan hallani hasonló eszmefuttatásokat. Politikai, gazdasági nehézségek idején erősebben, jobb időkben halkabban. Lampl Hugó mérnöknek a szavaival felelhetünk ezekre, amelyekkel a 30-as években Horthy Miklós kormányzónak válaszolt arra a vádjára, hogy a mérnökök kiszárították az Alföldet'. "Akik ezt állítják, azok a mi képességeinket messze túlbecsülik, mert mi csak enyhíteni tudjuk a lecsapolásokkal a csapadékdús esztendőkben a belvíz okozta károkat, és aszályok idején az öntözésekkel lehetőleg megelőzni igyekszünk a terméskieséseket". De, ha mérnökcink kezdettől fogva károk okozásra szövetkeztek volna, miért állott vízszabályozásaink élharcosai közé a maga tekintélyével annak idején Széchenyi István, vagy miert tartja tiszteletben hazáján kívül jóformán az egész világ ma Mosonyi Emilt, és iniért tartják sokan a Tisza-völgy rendezését második honfoglalásunknak? A magyar vízimérnök becsületét, hazaszeretetét nem saját maga, sem a vele együttérzók, hanem elsősorban müvei védik meg, s fogják igazolni minden időkben