Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)

1-2. szám - 3-4. szám - 3. szám - Faludi Gábor: A 120 éves Baja-Bezdán-i tápcsatorna

FALUD I G.: A 120 éves Baja-Bezdán-i tápcsatorna 155 A jó légkörű, magas színvonalú, nagy létszámú, sajátos összetételű emlékülésen egyértelmű volt, hogy a kemény munkával elkészült műszaki alkotások olykor recsegve-ropogva, de többségükben állták, túlélték a természet okozta nehéz megpróbáltatásokat, (árvíz, belvíz, jég), s a történelem, a politika erős hullámzásait, sorsfordulóit, a rendszerek, határok többszöri változását. A víz, eme nélkülözhetetlen objektív természeti tényező e térségben is felismertette, kikényszerítette az ember által realizált-humanizált alkotó együttműködést. A mindezt példamutatóan felismerő és megvalósításért oly sokat tevő elődöknek tisztelegtek azzal a határozott szándékkal, hogy a lehetőségek és feltételek találkoztatásával, a térség lakosságának javára és közreműködésével mindkét országra kiható, a realitásokhoz igazodó, hosszú időre szóló - revitalizációs-rekonstrukciós programot valósítanak meg. Ennek első, már 1997-ben a gyakorlatban élő eleme a vízi növényzet szakszerű kezelése, a jóléti hasznosítás, a biztonságosabb vízpótlás előkészítése, továbbá a Deák Ferenc zsilip felújítása és a természetvédelmi értékek körültekintőbb megóvása. Az emlékülés a Ferenc tápcsatorna történetében fordulatot indíthat el. Bejelentették, hogy valamennyi érdekelt és érintett bevonásával, a feladatok koordinált megvalósítására létrehozzák a Ferenc Tápcsatorna Fejlesztési 'Társaságot. Adott az esélye annak, hogy az eddig a Duna árnyékában hosszú évtizedek óta periférikusnak, mellékútvonalnak tartott csatorna értékei ne sikkadjanak el. S annak is, hogy az emberi lét teljességének egyik legfontosabb színterét biztosító szűkebb természeti környezet színességével, szépségével, változatosságával, nyugalmával, a táj- és a hely szellemével - újra vonzóvá, baráttá, életelemmé váljon. Az emlékülés, a beszélgetés tárgyköre, múltbajelenbe tekintő gondolatmenete, nyugodt hangvétele élmény-emlékeket idéz. Ide kívánkozik közülük három is. 1.) Türr István "vizes" tevékenységéről gyűjtöttem forrásokat, dokumentumokat, emlékeket a 60-as évek végén, a hetvenes évek elején. Utam Szabadkára, Zomborba, Verbászra, Újvidékre is elvezetett. Önkéntes, önzetlen segítőtársam Süli Endre, a szabadjai főiskola mérnöktanára volt. 1968. december 7-én kora reggel, friss téli időben gépkocsin indultunk Verbászra, hogy onnan magunkkal vigyük Balog Gyula mérnököt, a csatorna egyik nyugdíjas igazgatóját Újvidékre. Az Ö barátsága kellett ugyanis ahhoz, hogy Majtényi Mihállyal az "Élő Víz" és sok más kötet szerzőjével találkozhassunk. Útközben Gyula bátyánk több évtizedes vizes mérnöki múltjának emlékeiről beszélt. Frissen, színesen, kitűnő memóriával, tényszerűen adta elő történeteit, amit mi őszinte érdeklődéssel hallgattunk. Elbeszéléséből kiderült, hogy a háborút megelőző időszak számára megalázó, megpróbáltatásokkal terhes éveket hozott. Kértük, mondjon el abból a különösen nehéz időkből is valami kellemesebb emléket. Vállalta. A háború előtti évben felügyelet alatt álló, megbélyegzett ember volt, és mint mérnököt a Hosszúfoki csatornához rendelték, ahol felméréseket végzett. Fehérháton, a Békéscsaba és Vésztő között közlekedő keskenyvágányú vasút hídja melletti gátőrháznál kapott szállást - magyarázta. Elcsodálkoztam, de ezt Ő nem vette észre. Majd dicsérte a gátőr és családja emberségét, a háziaszszony szorgalmát, konyháját. Furcsa érzés fogott el. A hallottak gyorsan és részleteiben hívták elő ahhoz a tájhoz, a gátőrházhoz, a családhoz kötődő gyermekkori emlékeimet. Ezt el nem árulván, visszafogottan, egy-egy közbevetett kérdéssel segítettem emlék idézését. Több tíz kilométert tettünk így meg. Leírta szálláshelyét, a szertárt, az állatok nyári állását, az esők utáni sártengert, a hétvégek ünnepélyesebb ebédeit. A gátőr névrokona volt, csak Jánosnak hívták, feleségét pedig Mariskának. Ott - mondotta vidáman - nagyon jól éreztem magam. Látva fokozott érdeklődésemet, hallgatva újabb és újabb kérdéseimet, megszakította válaszait és visszakérdezett, hogy honnan ismerem én azt a környéket, azt a gátőrházat, azt a családot ilyen pontosan? Onnan - válaszoltam - hogy ez a vidék szülőföldem, gyermekkorom egyik helyszíne, a gátőr anyai nagybátyám, feleségével keresztszüleim. Sokat voltam náluk 6-14 éves gyermekkorom nyári hónapjaiban. Unokatestvéreimmel együtt éltük a falusi-tanyasi gyerekek természetes, egyszerű életét. Legeltettük a teheneket-borjakat, disznókat-malacokat. Gyűjtöttük, hordtuk a búzát a szénát, bámultuk a kagylóhalászok szerszámait, nehéz munkáját. Összeszorított tenyérből, vagy hason fekve ittuk a kanális, vagy a tócsák tiszta vizét. Szívogattuk - tiltások és fenyítések ellenére - néha a szalmakazal, szénaboglya, kukoricaszár-kúp tövében a magunk sodorta cigarettát. Lestük a madarak fészkét, próbáltuk felnevelni az árván maradt fiókákat. Gyula bátyám elérzékenyülve ölelt magához és most már együtt idéztük, éreztük a frissen fejt tej, a búbos kemencében sült kenyér, lángos felejthetetlen illatát, ízét. Ilyen találkozásra egyikünk sem számított. 2.) Újvidéken az évek óta zárkózottan élő író, Majtényi Mihály és felesége örömmel fogadott, hiszen Balog Gyula, Nikola Mirkov (a Duna-Tisza-Duna csatornarendszer tervezője és igazgatója, aki Mirkov Miklós néven e század elején a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója volt), és Ő személyes barátok voltak, én pedig Türr anyagokat kerestem. "Öcsém, te többet tudsz Türről, mint én" - mondotta rögvest Majtényi. Hosszas beszélgetésünk során tájékoztatott arról is, hogy Nikola Mirkowal hozzá kezdett a Ferenc csatorna, majd folytatásként a Duna-Tisza-Duna csatornarendszer történetét feldolgozó, megörökítő film forgatókönyvének megírásához. De Mirkov halála és a saját betegsége miatt a befejezés reménytelen. Szerényen mondta, hogy a csatorna építésének történetét bemutató írásaiban a tervező-építő magyar mérnökök, s a csatornaépítésen dolgozó tízezrek természetet, történelmet formáló küzdelmes éveit próbálta hitelesen nyomon követni. Tisztelettel beszélt a vízügyi alkotókról, kutatókról és arról a küzdelemről, amelyet nehéz körülmények között, önzetlenül, eredményesen folytattak a természettel, bürokráciával, a pénztelenséggel, az emberi-technikai gyengeséggel szemben.