Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)

5. szám - Kevéné Herczeg Mónika: Kisvízi szabályozások és vízjárásra gyakorolt hatásuk a Közép- és az Alsó-Tiszán

276 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1996. 76. ÉVI". 3. SZ.. latti elszclesedett mederszakasz sem, ahol a sziget alsó csúcsának védelme alatt és a mellékág iszapolódásának segítségével teljesen átvette a folyó a jobbpart kialakítására a hosszanti rőzsesátor adta vonalat. Noha helyrajzilag homorú volt, igaz, hogy a sodor itt részben még az ellenkező part alatt, a domború bal part könyöke mentén maradt. Megemlítendő az is, hogy a gázló sziget fölötti szakaszán a végzett kotrásból származó nagy tömegű anyagnak a rőzsesátor sorok közé és a hosszanti rőzsesátor vonal elé védelmül való elhelyezése is hatásosan támogatta a rőzseművek iszapoltató működését. Ahhoz, hogy teljesen megismerjék a rőzsesátrakkal való kisvízi mederképzés lehetőségét, szükség volt a tiszakürti gázló rendezésére is. A szabályozási vonalakat itt is rőzsesátorból alakították ki. A nagyon eltorzult, görbület nélküli, széles, zátonyos mederben hatalmas kiterjedésű sátorsor mező épült néhány nyárvégi és őszi hónap alatt. A szabályozási vonalak megválasztása egészen szerencsés volt. Kct inflexió jó kialakítása volt a tervezés célja, és ez az elgondolás és a hozzá szabott vonalvezetés utólag is teljesen helyesnek minősíthető. Eredetileg itt is terveztek kotrást, de azután ez nagyobb részben elmaradt, mert a fenék iszapos homok volt, és a meder a rőzseművek hatására is jól mélyült. Csak ott végeztek kotrást, ahol a hosszanti sátorsor könnyebb megépítése kívánatossá tette. Ez úgy értendő, hogy az alsó gázló fölött a szabályozás előtt a mély víz a jobb part közelében olt volt, ahonnan a jobb parti sátorsor felső vége kiindult, a hajóutat pedig beljebb, a meghagyandó kisvízi meder közepe táján szerettek volna kialakítani, hogy teknő alakú kisvízi medret kapjanak, amelynek közepén van a hajóút. Ezért itt is vezettek kotrást. Remélték, hogy a kotrott vezérárok elvonja az élénk vízfolyást a jobbpart felőli rőzsesálortól. A következő, 1912. évben, a nyár eleji alacsony vízállás idején már láthatóak voltak a kezdeti eredmények. A bal part felőli hatalmas mederrészen, amelyen az előző őszön, mintegy sátor-táborban, imponáló rendben és terjedelemben álltak a rőzscsálor sorok, most itt-ott lesüppedve, elhajolva, néhol kissé leroskadva ugyan, de mindenütt iszapban ültek a sátrak, úgy, hogy a kereszirányú sátor sorok alsó oldalain már iszapgátak feküdtek. Az alsó inflexió fölötti jobb parti sátorsor mentén viszont keresni kellett a sátrakat, annyira lesüllyedtek. Itt is volt ugyan iszapolás, de csak a kirekesztett mederrésznek a part közelébe eső sávjában, nagy arányú pedig ott, ahol már domborúba fordult a rőzsesátor vonal. Megállapítható volt, hogy a kirekesztett meder felső szakasza nemhogy iszapolódott volna, hanem ellenkezőleg, a keresztirányú sátorsorok alatt jelentékenyen lemélyült. Az összegyűrt, néhol letepert sátrak ott voltak ugyan, de alattuk mély kimosódások álltak elő. Ebben a rendkívül könnyen kimosható fenéktalajú mederben még az olyan, vizet szűrő, ritka szövetű szerkezetek is, mint a rőzsesátrak, amelyek keresztirányban és szabályos sorokban, összefüggően voltak elhelyezve, és az élénkebb vízfolyástól a vízszálak irányába álló, hosszanti sátorvonallal voltak elhatárolva, nagy örvénylést és vele kimosást tudtak előidézni. Itt leírt tapasztalatai alapján tette Iványi Bertalan később felhasznált folyószabályozási következtetéseit. Nem iszapoltak, és lassan elpusztultak a rőzsesátrak a vezsenyi gázló fölötti bekötő részen a homorú görbületben, gyenge volt az iszapolás a tiszakürti gázló bal parti sátorozásának felső részén néhány száz méter hosszúságban, és elpusztult a sátorozás ugyanennek a szakasznak az alsó gázlója fölött, a jobb parti vonal jelentékeny hosszúságú felső részén. Mindezeken a helyeken lényegében még homorú vonalba, élénk áramlásba, sőt örvénylő vízbe kerültek a sátorsorok, ezért nem tudtak iszapolni, és ezért pusztultak el fokozatosan. Ezen nem változtatott az sem, ha a hosszanti sátorvonal egyenes elrendezésben készült. Ha ez az egyenes vonal útjában állt az áramlás zömének, térítette a vizet, s szerepe ugyanaz volt, mint a homorú parté. A gázlót magában foglaló folyószakaszoknak azon részét azonban, ahol nem kerültek élénk áramlásba és örvénylő vízbe a művek, néhány év alatt teljesen eltemette a sátrakat a vízből leválasztott iszap. A sátrak rövid idő alatt befejezték munkájukat és lehetővé tették, hogy a hatásuk folytán lerakódott iszapréteg felszínén most már jóval magasabb szinten, újabb iszapoltató műveket helyezzenek el: a viszonylag mélyebb részeken további, de már alacsonyabb rőzsesátrakat, a magasabb részén pedig fakadó képes fuzrőzséből készített iszapoltató sövényeket. A sövénysorok a tavaszi nagyvizek leapadtával kizöldültek, élő sövénnyé váltak, és a hajlások növekedésével mind magasabb szintekben érvényesítették iszapoltató hatásukat. A feliszapolt felszín egy bizonyos magasság elérése után a magról kelt fííz megtelepítésére is alkalmas lett, és fokozatosan sűrű, vesszős fűzessé képződött. Hosszabb idő alalt azután a természetes partok magasságáig iszapolódott fel a rőzsesátrak segítségével kirekesztett mederrész, és végül már nem lehetett felismerni a szabályozások nyomát. A tapasztalatok megmutatták, hogy a Tiszán nem lehet iszapoltatással kialakítani a gázlók szabályozásánál azt a partvonalat, amelyik a felső kanyarulatból - általánosságban: a mosott partból - kiindulva biztosítja a sodorvonal átvezetését az inflexión, és megállapították, hogy ezen a helyen masszív partvonal építésére van szükség. A tiszakürti gázlónál olyan mély kimosódások álltak elő a sátorroncsok között kialakult örvénylések miatt, hogy közelükben kőművek alkalmazásáról - szűkös pénzügyi ellátottság miatt - szó sem lehetett. Az 500-550 méter hosszú párhuzammű és néhány keresztgát megépítéséhez igen sok kőre lett volna szükség. Iványi Bertalan ezekre a szakaszokra a következő eljárást dolgozta ki: A tervezett kotrás hátralevő részét kisvízállásnál végezték el, és a kikotort, fedett sárhajókra öntött, és onnan könnyen letúrható, vagy lehányható iszapos homokkal töltötték fel a kirekesztendő medeiTészt. A feltöltés meder felöli lejtőjét az építés ideje alatti vízszintig szabályos kialakítással (gondos és egyenletes, egyoldali ürítéssel) végezték el a tervezett új part vonalában, majd azután borították le süllyesztett rőzsepokróccal a lehető leggyorsabban, végül elhelyezték a feltöltés nagyjából vízszintes, némileg elegyengetett felületén, az új partvonalra merőlegesen, a keresztirányú rőzsesátor sorokat. Hogy ezeknek a sátor soroknak meder felöli vége ne működjék sarkantyú módjára, vagyis ne okozzon káros ör-