Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)
5. szám - Molnár Béla: A szegedi Fehér-tó keletkezése és vízföldtana
266 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1996. 76. ÉVI". 3. SZ.. SándorfaJva környékén pedig az 5-6 m-t. A futóhomokban több helyen eltemetett karbonátiszap-lencse közbetelepülés van, amely a futóhomokmozgást bizonyítja. Az egykori mélyedéseket mára a mozgó futóhomok ui. beborította, illetve eltemette. A szelvényben a magasabb térszínek közötti mélyebb helyzetben lévő részen a futóhomok hiányzik, és itt a felszín közelében infúziós lösz van. Az infúziós lösz a futóhomok alatt a 88 sz. fúrásig, tehát Sándorfalva Ny-i határáig tart. Innen ÉK felé azonban nem folytatódik. Azonos tengerszint feletti magasságban helyét folyóvízi kőzetlisztek foglalják el. DNy-on a lösz alatt is hasonló folyóvízi kőzetlisztek és agyagos üledékek települnek. Az infúziós lösz nyugat felé típusos löszbe megy át. A szelvény ÉK-i részén Sándorfalva alatt, tehát az egykori Tiszához is közelebb, a finomabb üledéktípusok a mélység felé durvább homokos üledékbe, valamint apró és középszemű homokba, részben övzátony, másrészt mederüledékbe mennek át. A következő szelvény az előzővel közel párhuzamos, ugyancsak DNy-ÉK-i irányú, és a Fehér-tó közvetlen közelében húzódik (/., 3. ábra II. szelvény). DNy-on a morfológiailag magasabb térszínen itt is futóhomok van, amely az előzőekhez hasonló vastagságú. A térszín mélyebb részén a futóhomok nem folytatódik, és a felszínre közvetlenül a lösz kerül. Az infúziós lösz DNy felé itt is típusos löszbe megy át. Fontos megjegyezni, hogy a 180a, b és a 180-as fúrások a löszrétegek között futóhomok lencsét tártak fel. Mint látható, felette a lösz is homokosabb, és morfológiailag is kiemelkedik környezetéből. Az itt megjelenő homok a Duna-Tisza közi Hátság homokkifejlődéséhez tartozik. A szatymazi temetődomb hasonló helyzetű lehet. A tófenék bázisát az infúziós lösz adja. A szelvényben a lösz alatt a Sándorfalva alatti kifejlődéshez közel azonos üledékek találhatók. Itt is először finomabb kőzetlisztes, majd homokos üledékeket tártak fel a fúrások. A terület DK-i részét a III. szelvény metszi (/., 4. ábra III. szelvény). A szelvény DNy felé a futóhomokot már nem éri el. A felszín közelében a legtöbb helyen infúziós homokos lösz van, kisebb kiteijedésben pedig agyagos-kőzetlisztes üledéktípusok. Az infúziós homokos lösz alatt mindenhol folyóvízi kőzetlisztes agyag jelenik meg. A terület felszín alatti földtani felépítését ÉNy-Dk-i irányban a IV. szelvény mutatja be (/., 5. ábra). Ebben a szelvényben is az eddig bemutatott törvényszerűségek jelentkeznek. A terület ENy-i magasabb részén futóhomok és eltemetett karbonátiszap van. Ez alatt ÉNy-on típusos homokos lösz jelenik meg, amely DK felé infúziós löszbe megy át. Az utóbbi felszínre kerül, és végig ez borítja a felszínt. Alatta itt is folyóvízi kőzetlisztek és agyagok települnek. A terület földtani fejlődéstörténete A pleisztocén utolsó előtti W 2 stadiális (lehűlési) szakaszában a csapadék kevés. A Duna-Tisza közi Hátság morfológiailag magasabb részén, mivel a Duna Szeged irányú átlós folyását már jóval korábban elhagyta, csak szétfújta üledék, típusos homokos lösz, és a következő interstadiálist megelőzően futóhomok rakódott le. Ez a fejlődési szakasz az általunk vizsgált területet lényegesen még nem érintette, mert itt csak a Tisza feltöltő tevékenysége érvényesült. Ezek az események a vizsgált területtől nyugatabbra játszódtak le. A W 2 - W 3 interstadiálisban (felmelegedéskor) a csapadék mennyisége megnő. Ez és a területnek a Hátsághoz viszonyított mélyebb tektonikai helyzete miatt a Tisza a mainál nyugatabbra folyt (6. ábra A). A földtani szelvények ebből az időszakból ezért tártak itt fel csak folyóvízi rétegeket. Az utolsó W 3 lehűléskor a csapadék mennyisége újra kevesebb lesz. Erre az időszakra a Tisza korábbi völgyét jórészt már feltöltötte. Ezért fő folyása (medre) keletebbre, mai helyére került (6. ábra B). Korábbi árterén pedig az egykori, magasabban lévő parti homokdűnék kivételével (pl. öthalom) infúziós lösz keletkezik. A parti dűnék tetején először infúziós lösz, majd amikor a terület az árvízszint fölé került, már típusos lösz rakódott le. A korábbi árvízszintnél magasabb hátságpercmi területen szintén Üpusos homokos lösz alakul ki (6. ábra B). A holocénben az uralkodó ÉNy-DK-i irányú szél a lösz feletti homokot DK-i irányban tovább szállította, amely Szatymaz-Sándorfalva határáig sok helyen az infúziós löszt is beborította (6. ábra B7). Ily módon jött létre az a földtani környezet, amely a Fehér-tó kialakulását is lehetővé tette. A terület vízföldtani helyzete Az előzőekben vázolt földtani fejlődés eredményeként alakult ki a Fehér-tó és környékének mélyebb helyzetű térszíne. A területre folyó felszíni vizekkel IrmédiMolnár L. (1929) már részletesen foglalkozott. Megállapította, hogy a tó eredeti állapotában az ÉNy-ról és É-ról felszínen ide folyó belvizek gyűjtőhelye. A tóvíz részben tehát innen származik. A Tisza szabályozása előtti nagyobb árvizek idején azonban a Tisza kiöntése is eljutott erre a területre. A morfológiai helyzetet ismerve megállapítható az is, hogy a Duna-Tisza közi Hátság felől a talajvíz szintén DK-i irányban szivárog (6. ábra B6). Ezt a két térszín közötti magasságkülönbség is lehetővé teszi. A talajvíz nyomás alatt van. Véleményünk szerint a Fehértóban található növénnyel borított "szigetek" is ott jöttek létre, ahol a nyomás alatti talajvíz kapillárisán felemelkedve szárazság idején is nedvesen tartotta a felszínt, amely kedvezőbb lehetőséget biztosított a növényzetnek. Mind a kapillárisán felemelkedő talajvíz, mind pedig a felszínen elpárolgó víz után visszamaradó sók okozták a szikesedést, illetve az erős sókivirágzást. A talajvíz itteni áramlására jól alkalmazható Tóth J. (1963., 1971) által a medencékre kidolgozott vízáramlási elmélet. Itt a helyi és a közbülső áramlási rendszerek érvényesülnek. A helyi áramlásokat ő a "szubvertikális", a közbülsőt pedig a "szubhorizontális" határokkal különíti el egymástól. Az áramlások felszálló ágánál szerinte a víz oldott sótartalma nagyobb, mint a leszálló ágnál. A Fehér-tónál is a felszálló ág vizének nagyobb sótartalma a sófelhalmozódást fokozhatta.
