Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)

3. szám - Kaján Imre: Egy tudomány születése: A mérnök útja a gazdaságilag felzárkózó Magyarországon

KAJÁN I.: A mérnök útja Magyasrországon . 1750-1850 161 A keserű kifakadást okozó helyzet oka az volt. hogy valóban igen sokfele, s így igen eltérő színvonalú volt Magyarországon a műszaki képzés. A bécsi katonai műszaki hadmérnöki akadémia bocsátotta ki az első ismert mérnökeinket. Krieger Sámuelt, a Ferenc-csatornát építő Kiss Józsefet, Böhm Ferencet, vagy Sax Jánost. Az intézmény - jellegéből adódóan - kora legmagasabb nívóján állt. állami műszaki hivatalt (a bányafelügyeletek kivételével) sokáig csak itt végzett diplomások nyerhettek el. A bányamérnököket 1735-től Selmecbányán (ma. Banská Stiavnica. Szlovákia) képezték, ahol a csillagászatot, csillagászati helymeghatározást és geometriát olyan nagyságok tanították (az alapítástól kezdve!), mint Maximilian Hell (Heti Miksa) és hazánk első "modern" térképeinek szerzője, Mikoviny Sámuel. A selmeci főiskola 1770-ben akadémiai rangot kapott. Szintén volt földmérés-oktatás az 1763-ban, Mária Terézia alapította Szencen (ma Senec. Szlovákia), a Collegium Oeconomicumbun. ahol a Moson vármegye mérnökévé lett Laáh Gáspár végzett. Kifejezetten mezőgazdasági szakemberek képzésére hozta létre Festetics György 1797-ben Keszthelyen a Georgicont (kezdetben 5 tanárral és csupán 1 hallgatóval!). ahol a tudományos gazdasági iskola, paraszt-iskola. mezőgazdaság-jogi. vadász és kertész iskola után. és a gazdasszony-képzésscl együtt (!) 1808-ban mérnök-iskola is létesült. A kép teljessé tétele érdekében meg kell jegyezni, hogy a különböző vallási felekezetek főiskolái is bocsátottak ki geometrákat. sőt a rajziskolákból távozó építőmesterek is inzsenérnek mondhatták magukat. Komolyabb vízépítési-térképészeti feladatokkal azonban szinte csak a bécsi hadmérnöki akadémián végzettek tudtak megbirkózni. II. József rendelete a pesti Institutum Geometricum megalapítására az alábbi indoklást tartalmazza (1782): "Általában, mivel igen nagy szükség van a földmérő, vízépítő és mechanikai tudományokra, különösen Magyarországon és csatolt tartományaiban, ahol az előbbi századok háborúi és viszontagságai miatt a területi viszonyok rendezetlenek, s egész vidékek víz alatt és mocsarakban fekszenek, ahol a malomgátak legtöbb helyen igen rosszul vannak megszerkesztve, ahol a közutak szinte mindenütt el vannak hanyagolva: nyilvánvaló ezen tudományok különös müvelésének szükségessége." Az Institutum Geometricum létrehozásával hatalmas lépést tett a kormányzat: a leginkább hiányzó gazdaságiműszaki szakemberek utánpótlásáról egy évszázadra gondoskodott, s egyben megteremtette az esélyt arra, hogy a XVIII. század végén immár elodázhatatlan infrastrukturális átalakításokhoz végre hozzá lehessen fogni. A mérnökök száma a XIX. század első harmadára már ezer fölé emelkedett (ebbe a fentebb vázolt különböző szintekel bele értem), de csak az Institutum Geometriáimban Pesten 1141 oklevelet adtak ki korszakunk végéig (amikor egyébként - politikai okból - megszűnt, némileg átalakult az intézmény). Legtöbben megyei, ill.kincstári (kamarai) szolgálatban helyezkedtek el (30-30 %). uradalmakban dolgozott a mérnökök 7 %-a. míg városi alkalmazásban 5 %-a. A legmagasabb szakmai színvonalat kívánó munkákra csak az Institutumot végzettek kaphattak hivatalt: a Helytartótanács kb 5 %-ukat dolgoztatta. Elvétve fordultak meg elődeink a magán- ill.társulati mérnöki gyakorlatban. Itt. a hazai mérnöki történelem "hajnalán" kell szól ejteni arról is. milyen gazdasági, és az ebből is fakadó műszaki szemléletbeli viták-irányzatok tették ezt a korai időszakot rendkívül színessé. Ezek. jóllehet, mint látni fogjuk sok esetben hátráltatták, esetleg meg is akadályozták egy-egy munka elkezdését, nem voltak hiábavalók. Az akkori Magyarország speciális gazdasági és földrajzi helyzete miatt ugyanis nem engedhetett meg magának balsikereket, csak hamar hasznol hozó vállalkozásokat. A vízszabályozásokkal kapcsolatos gazdasági dilemma a XIX. sz. első harmadában, sőt sokaknál még a század közepéig is az volt. vajon a víziútfejlesztés, avagy a mezőgazdasági termőterületek nyerése (azok árvízbiztonsága) a fontosabb. az. amelyért a nemzetnek (a birodalmi kormányzatnál) harcolnia kell. A XVIII. század végig, majd a napóleoni háborúk miatt a XIX. sz. első másfél évtizede békekorszakok és háborúk gyorsan változó ideje volt. Érthető hál. hogy a Habsburg Birodalom, amely Európa nagyhatalmaként mindenben érintett volt. maga sem tudta eldönteni: a csak tartós háborúk esetén kifizetődő termőterület-nyerést, avagy a csak tartós békében jövedelmező víziútfejlesztést szorgalmazza inkább. A jelentős tőkefelhalmozáson már rég túlesett nyugati országok gazdasági eredményei voltak a példák a hazai gazdaságpolitikusok előtt. Kezdetben Széchenyi István maga is a Duna-Tisza-csatorna megépítése, az Al-Duna hajózhatóvá tétele, és a dunai gőzhajózás ügyében dolgozott, de a nyugati országok igen fejlett hajócsatorna hálózata, s az ebből származó hasznok a legtöbbeket ebbe az irányba terelték. Az ifjú jogász Gorove István (1819-1881), a kiegyezés utáni Lónyay-kormány majdani közlekedési minisztere (1871-től) írta 1839-ben naplójába: "... hazámnak ... mikor lesz egy tökéletes szállítási rendszere, mely kereskedését az ó fölé emelje? Talán soha - oh nem soha! - félre te gyáva gondolat! Hazámnak lesznek vas- és víziutai, csak akarják szilárdan fiai. és akarjanak számolni; tegyék a mérleg egyik tálába a hasznot. másikába az áldozatot és én hiszem, a kedvező következmény szemeikből örömkönnyekben fogja magát visszatükrözni." Beszédes József is, a XIX. sz. első fele kiemelkedő vízmérnöke (aki számos ármentesítő munka eredményes tervezője és végigvivője volt. tehát tudta annak hasznait) maga is előbbre valónak tartotta a csatornák megépítését, hogy majd az a nép gondoskodjon termőföldjeiről, amely megtapasztalta a kereskedés előnyeit: "De midőn tsak szárító árkokat ásnak egy sok vizű Országban, még itt zsengéiben van a' kereskedés, ott még a' víz használáshoz sem értenek, a hol elegendőnek állítják a" folyamok állapotjára nézve, ha azok kárt nem tesznek. (...) Mikor fogja még ollyan Országban a" mezei gazdaság a' vizi árkok iszapját trágyául használni, hol