Hidrológiai Közlöny 1995 (75. évfolyam)

2. szám - Gáspár Csaba–Józsa János–Simbierowicz, Pawel: Új szemléletmód a numerikus hidraulikában. IV. Áramlási és transzportfolyamatok Langrange-féle modellezése egyenlőtlen hálók használatával

88 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1995. 75. ÉVF. 2. SZ^JVI vették egymást. Az előbbi időszakra 65.500 m

3/d, az utóbbi időszakra 54.800 m

3/d átlagos hozam adódik az egykori budapesti vízgyűjtő egész területére vonatkoztatva. 1990-ben, a legaszályosabb évben viszont csak 34.000 m

3/d volt az átlagos utánpótlódás. Ezeket az adatokat a jobb áttekinthetőség érdekében, valamint a következő részben használt (a vízjogi engedélyezésben szokásos) 1000 m

3/év mértékegységgel való egyszerűbb összehasonlítás céljából, az alábbi összeállításban is megadjuk: Átlagos utánpótlódás a teljes (139 km

2) vízgyűjtőn m

3/d 1000 m

3/év 1951-70 (20 év) 65500 23900 1951-90 (40 év) 60170 22000 1971-90 (20 év) 54800 20000 1990-ben (1 év) 34000 12400 bányászati hatásoktól még nem módosított, feltételezett határát (a karsztvízfelszín gerincvonalát Budapest és Esztergom között, valamint Budapest és a Vértes-Gerecsei források között) az 1. ábrán mutatjuk be. Ez a vízgyűjtő-határ jelenleg erőteljesen eltolódott kelet felé: a Dunántúli Középhegységnek a VTTUKI által kiadott karsztvízszint térképein a karsztvízfelszín gerincvonala már évek óta az 1. ábrán feltüntetett új helyzetébe került. A vízgyűjtő-határ eltolódását először a pilisi bányák, ezt követően a dorogi és lencsehegyi bányák, később pedig az u n. eocén-bányák (Nagyegyháza, Csordakút és Mány) vízkivétele által kialakított depresszió okozta. A beszivárgást lehetővé tevő nyílt karsztos felületeknek csaknem pontosan 50 %-a rekedt a vízgyűjtő jelenlegi határán kívül, ami a csapadékból származó utánpótlódás ugyanilyen arányú csökkenését eredményezte. Tudjuk azonban, hogy a csapadékból utánpótlódó vízhozam - a fejlett mélyfúrási technika és a bányászat megjelenése óta - már nemcsak a budapesti és esztergomi forrásokban jelenik meg: a bányavíztelenítés céljából kiemelt hozamok és a különböző céllal létesülő mélyfúrású kutak ugyanazt a közös, évről-évre utánpótlódó, dinamikus vízkészletet fogyasztják. Ha a termelés túllépi az utánpótlódás mértékét: megkezdődik a statikus vízkészlet fogyasztása, amely a megfigyelő-kutakban mért nyugalmi vízszintek folyamatos süllyedésében is megnyilvánul. A budapesti vízgyűjtő múlt századbeli - 1860 körüli l.ábra. Vízgyűjtő-határok, termelési övezetek és vízkivételi pontok a budapesti termálkarszton Engedélyezett és termelt vízhozamok Az 1. ábrán feltüntettük azokat a - hideg és melegvizű - karsztvíz-termelési helyeket, amelyek a vízgyűjtőn beszivárgó csapadék-utánpótlódást fogyasztják. Látható, hogy a budapesti vízgyűjtő jelenlegi határán belül ezek a termelőhelyek három nagyobb övezetbe rendeződnek. Az ábrán szereplő övezetek összefüggésbe hozhatók az eredeti természetes források csoportjaival, illetve azok egymástól eltérő kémiai jellegével. A három övezet csaknem szimmetrikus ábrát kirajzoló elhelyezkedése, valamint a hozamok és a hőmérsékletek eloszlása az övezetek között - és az egyes övezeteken belül is - a természetes karsztvíz-utánpótlódás és hő-utánpótlódás irányítottságát tükrözik. Az északi övezetben a természetes 20-22 C fokos langyosforrások (Római-fürdő, Óbudai Árpád-forrás, stb.) körzetében számos új kút létesült. Tőlük nyugatra. Pomázon és Pilisborosjenőn hidegebb karsztvizeket tártak fel, ettől északra viszont 30 C fokot (Szentendre, Vác), sőt 50 C fokot is meghaladó hőmérsékletű karsztvizeket (Leányfalu, Göd, Veresegyház). Az északi övezetben termelt hozamok a jelenlegi budapesti vízgyűjtő összhozamának 16 % -át képezik. A középső övezetben, ahol természetes körülmények között a legmagasabb hőmérsékletű vizek, a Lukács-fürdő melegforrásai fakadtak, ugyancsak számos új kút mélyült, amelyek legnagyobbrészt szintén a melegebb kategóriába tartozó vizeket tárták fel (a Margitsziget É-i és D-i végénél, a Városligetben és a Rákos-pataknál). A középső övezetben termelt hozamok a jelenlegi budapesti vízgyűjtő összhozamának 66 % -át képviselik. A déli övezetben a természetes források a Gellérthegy lábánál fakadtak, 40-44 C fokos átlagos hőmérséklettel. Az újonnan létesült fúrások legnagyobb része is ebbe a hőmérsékleti csoportba tartozó vizeket fakasztott, az Apenta-kút kivételével, amely 64 C fokos vizet tárt fel A budaőrsi (volt PREKO jelenleg ISG) karsztaknából 19 fokos vizet emelnek. A déli övezetben termelt hozamok a jelenlegi budapesti vízgyűjtő összhozamának 18 % -át képezik